Állásbörze 2007 - Reméljük, nem hiába

A Savaria Ifjúsági Centrum (lánykori nevén Oladi Művelődési Központ) előtti utcácska mindkét oldalán egymás ütközőjéhez tapadva parkolnak az autók, mintha csak valami komolyabb zenei fesztivál zajlana a jól ismert fehér falakon belül.

Holott most szórakozásról szó sincs, az évenként megrendezett szombathelyi állásbörze költözött ki 14 év után Oladra. És nagyon jól tette. Habár az oladi művháznál is vannak ideálisabb helyszínek az ehhez hasonló vásárok számára – ne adj isten el tudom őket képzelni az amúgy is krónikus rendezvényhiánnyal küzdő sportcsarnokban is -, de összességében mégis jelentős előrelépés a Hemo után.

A kiköltözésnek prózai háttérét lapunknak Dominek Judit, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PR-referense világítja meg, aki elmondja: a kiállítók száma olyannyira megugrott 2007-ben, hogy egyszerűen nem fértek volna el a régi helyen. Az idén 56 pavilon épült, ebből a munkáltatók 37-tel, a képzéssel foglalkozó cégek 10-zel vannak jelen.

Mellettük 7 magánmunkaerő-közvetítő cég is kitelepült, és ez jó, mivel erősen színesítik az álláskínálatot, ami – kizárólag a számok alapján - nem is hangzik rosszul: a munkáltatók 737 állást hoztak a börzére, ezt egészíti ki a munkaügyi központ a maga több mint 300-as listájával. Dominek Judit arról is beszámol, hogy elmozdulás tapasztalható a kínálat összetétele terén is: arányaiban több szellemi munka van most a piacon, mint a korábbi években. Ettől függetlenül – látva az oktatás torzulását - átvariálják az ugyancsak oladon zajló őszi képzési vásárt, nagyobb hangsúlyt fektetnek az adott szakmához tartozó jövőkép bemutatására, így próbálnak enyhíteni például a krónikus szakmunkáséhínségen.

Ezek után elvegyülünk a standok között, és rögtön megállapítjuk, hogy nemcsak a kiállítók vannak sokan, hanem az érdeklődők is. Döntően fiatalok, de nemcsak, a pultok előtt nem ritkák a negyvenesek és ötvenesek sem. A tömeg – tényleg majdnem az – még 11 után is masszívan hömpölyög a sorok között, ráadásul a kiállítók szerint kicsit már le is késtük a legnagyobb rohamot. Több ismerős humán értelmiségibe botlunk, akik állásukat vesztették, vagy éppen annyira utálják, amit csinálnak, hogy váltanának. „Nem egyszerű, mert amit mi tudunk, az nem kell senkinek” – mondják, majd beszámolnak arról, hogy milyen sok humán értelmiségibe botlottak kint.

Az valóban egyértelmű, hogy humán értelmiségre módfelett kevés a piaci igény. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy zéró. Nem így a mérnökök, akiket vinnének, mint a cukrot. A világ legnagyobb humán erőforrás cégének, az Adeccónak a helyi képviselője például arról tájékoztatja az ALON-t a helyszínen, hogy nyelvtudással rendelkező gépészmérnököket minimum 300 ezer bruttóért el tudnának helyezni Szombathelyen és a környéken, és hasonló hiány van CNC-esztergályosból. Ez utóbbi olyan krónikus, hogy szinte lehetetlen a beszerzésük. Az Adeccónak a közelmúltban 400 ezer fizetésért sem sikerült elcsábítani valakit. Ami a szakmunkásokat illeti, a megyében kapósak a lakatosok is.

Ismét kerülünk egyet, majd betérünk a folyosó végi tükrös helyiségbe, ahol több íróasztalnál is lázas tanácsadás folyik a munkaügyről, a vállalkozóvá válásról és a hasonló praktikus dolgokról. Van kuncsaft itt is.

A bejáratnál levő álláshirdetési faliújságnál próbálkozunk látogatói véleményt kicsikarni, de nem könnyű, mert jellemzően itt mindenki éppen most jött, nem tudják pontosan, mi van, no meg lázasan bújják a munkaügyi központ által kirakott állásokat. Kétségkívül nem túl lelkesítő. A szellemi munka majdnem kimerül a LUK által keresett mérnökökben (250 ezer forinttól), a betanított és a szakmunkáért jellemzően 100 ezer alatt vagy körül fizetnek. (Az aktuális kínálat itt található.)

Aztán a bejáratnál hosszabban elbeszélgetünk egy pályakezdő hölggyel, aki nagymamájával érkezett az állásbörzére. Azt mondja, csalódott, de annyira mégsem, mert nem várt többet. Egészségügyi diplomával végzett nyáron Budapesten, most hazajönne gyógytornásznak vagy hasonlónak, de ilyen állás nincs. Beadta a pályázatát egy most induló körmendi wellness-intézménybe, talán lesz belőle valami. Amúgy – mondja - nagyon nehéz most a pályakezdőknek. Az a baj, mondja, hogy a kínált állások döntő többsége vagy nagyon rosszul fizetett betanított munka, vagy férfiembereket keresnek magasabban kvalifikált műszaki pályára. A skála két véglete között gyakorlatilag semmi sincs.

A kijáratnál még megkérdezünk egy ötvenes éveiben járó házaspárt: a hölgy azt mondja, a férjét jött kísérni, aki lakatos, és egy átszervezés miatt most állás nélkül van. Lakatosokat keresnek, de 90-100 ezer forintért, annyiért meg nem az igazi. Erre nekem meg eszembe jut, hogy az Adecco pont lakatosokat említett példaként. Azt mondják, azt a standot pont kihagyták, így gyorsan visszamennek.

Reméljük, nem hiába.