"Bármit lehet jól játszani" - Jordán Tamás és Grünwald Stefánia beszélgetése

A meglesett kívánságtól a lebontható emelvényig

Páros portrék sorozat jelen állomásán Gombai Zoltán házigazda két igazgatót ültet egy asztal mellé. Grünwald Stefánia kapcsolódási pontként egy öt évvel korábbi eseményt említ, mikor kívánságszalagokat engedtek fel luftballonokkal a magas égbe. Ezek közül néhány azonban a földön maradtak, ezekkel a Gayer-parkban díszítettek fel egy fát. Titokban megnézte Jordán Tamásét, amin ezt állt: „Színházat magamnak, színházat Szombathelynek.”

Kiderül, hogy a szokott szerepek fordítottak. Gyerekként az AGORA Kulturális és Turisztikai Központ igazgatónője annyira „rossz” volt, hogy a kos jegyben születettek kötelező ötven sérülését annak rendje és módja szerint begyűjtötte. A Nemzeti Színház főkormányzója viszont pöttömebb korában eminens tanuló volt, folyvást színjeles bizonyítványra tört. Mindezt annak okán, hogy a nagyszülei 1949 előtt a tehetős középosztályt erősítették és a mind több tudás megszerzésében látták az egyedüli kitörési lehetőséget. Ám alig csak, hogy ezt kimondja, már csorbítja is el a komoly téma élét, nyújtogatni kezdi a nyakát, majd immár álltában kérdezi, hogy a hátsó sorokból is jól látható-e. És mert még onnan magasabbról szemlélve sincs meggyőződve teljes mértékben erről, a közeljövőre egy 60 centis „lebontható” emelvényt javall beszerezni, hogy kellően közszemlére bocsátathassák a beszélő.

Tizennyolc szombathelyi év

Később is inkább Jordán viszi a prímet, él jócskán a rendelkezésére álló színész eszközökkel, elragadtatott szavakkal idealizál, hogy azt a keveset, amit egyelőre mondani tud a szombathelyi színházról, bőségessé körítse. Merthogy – ez már e cikk ezen pontján kijelenthető – a bíztató jelek megerősítésén túl sok konkrétummal ezennel még nem tud szolgálni. Amit azonban a teltházat is túlteljesítőn népes közönség „kap”, azt nagyon is élvezi. Nem hiába: jó műsor ez a javából.

Jordán közben visszaül a székébe, amely pozícióban az a kérdés fogadja, hogy melyik színháztól kapta a legtöbbet. Mindegyiktől mindig sokat – vallja magát szerencsésnek, hogy jó időben volt progresszív irányultságú közegben. Majd sorolni kezdi, hogy hol mennyi időt töltött el, mígnem azon kapja magát, hogy a sor így zárul: „Szombathelyen tizennyolc évet”. Mire a közönség nagy nevetéssel előlegezi meg az ebbéli bizalmat. Még ebből az erős mezőnyből is Kaposvárt tekinti a csúcsidőszaknak – teszi hozzá aztán.

Se kedvenc karaktere, se szerepálma nincs. Szenvedély és szakmai önérzet, az igen, az mindig is volt, és most is van benne. Kötelességtudó ivó volt – veszi megint tréfára a dolgot. Ha költött figura nincs is, kedvenc színésze, barátja annál több akad. Halász Péter, Koltai Róbert, Gothár Péter, Kern András, Haumann Péter stb. Végtelen a sor – szakítja meg a felsorolást, majd a barátságról szólva megemlíti, hogy a pénzügyileg finoman szólva sem túlságosan elengedett Merlinben terveztek egy estet „Best of Ingyen” címmel. Itt eszébe jut valami, és mondja is a két legelső nevét: Hollósi Frigyes és Fehér György.

Muzsikus helyett szervező

A kérdező aztán Grünwald Stefánia felé fordul és a zeneiskolai hegedű- és gitártanulmányait említve kérdez rá az adódóra, hogy dédelgetett-e előadói álmokat. Nem, soha – érkezik a válasz. Az iskola ugyanis elrettentette tőle a félévenként rendszeresen érkező vizsgákkal, mikor a komplett tanári kar előtt kellett bizonyítania. Ezt úgy élte meg, mintha ilyen alkalmakkor az inkvizíció ült volna össze. A duó- és szólóéneket ellenben nagyon is szerette. 1985-től szervezi a város olyan nagyobb rendezvényei, mint a Savaria nyár, az Iseumi nyári játékok vagy a Varázsfuvola. Amint a pályázati pénzek megérkeznek, legelőbb is az anyagi problémák miatt elmaradt Mozart-mű kerül előadásra.

Az Agoráról szólva elmondja, hogy e név alatt négy kulturális és egy turisztikai intézmény került össze azon céllal, hogy az egyik erősítse a másikat. Érdekes, de közel sem egyszerű feladat igazgatni őket, mivel nagyban eltérő profillal bírnak. Az eddigi három hónapban és idén még biztosan visszafelé dolgoznak, azaz az elődintézmények hátralékait dolgozzák le. Januártól viszont már a saját útjukat járják. A terveik között szerepel a tudatos városmarketing, cégcsoportok, turisták megszólítása. Mindezt abban a tudatban, hogy olyan befektetési lehetőséget kínálnak, ami hosszú átfutási idővel, több áttételen át forgatja vissza a pénzt. „Sok agyat át kell mosni, hogy ezt átlássák” – teszi hozzá kissé keserűen az igazgatónő.

Vas megyei lehetőségek

Mit talált vonzónak Szombathelyben? – irányul ismét Jordán Tamás felé a kérdés. Az itteni szeretője és a közös gyerek – viccel el a dolgot ismét, majd komolyabbra fordítja a beszédét. Beszélt Ipkovich Györggyel, aki biztosította a színházalapítás feltételeinek megteremtéséről. Túl a színház mint olyan többfunkciós, azaz társadalmi, közösségi és gasztronómia fontosságának ecsetelésén, gyakorlatiasabb oldalról is megközelíti a témát. Elmondja, hogy az MMIK-val szemben inkább a HEMO-t tartja alkalmasabb helynek ilyen célra – nem kevés átalakítást követően persze.

Humoros tálalással ugyan, de a színházigazgató a valaminő bizonytalanságát is a közönség elé tárja. Mondja, hogy nemhiába került be Halhatatlanok társulatába, ezért is mert ebbe belevágni: meghalni nem lesz ideje. Februártól veszi kezdetét a színházcsinálás – ígéri. Repertoár még nincs, de már most hatezer bérletessel számol Szombathelyről és a vonzáskörzetéből. A tartalom kapcsán egyfelől tradíciót, másrészt kísérletezést pedz. Idecsábítani senki nagy nevet sem fog, az önként jelentkezőkből „rakja össze” a színházat.

Három ok, három poéma

Mielőtt a (kissé avas ízű) nosztalgia címén a kérdező József Attila verseket szavaltatna Jordán Tamással, még megkéri mindkét igazgatót, hogy mondjanak három érvet, okot, amiért érdemes volt Szombathelyre jönni, illetve amiért érdemes igazgatni egy ilyen soknyakú intézményt, mint az Agora. Jordán Tamás: Karnevál, Fő tér, Pelikánszálló. Grünwald Stefánia: különböző területek összekapcsolása, együttműködés (harmadik nincs).