Beköltözött a főiskola a huszárlaktanyába

Mivel csütörtökön délután az ünnepélyes szalagátvágásig még van időnk, benézünk az Apáczai megmaradt három helyiségbe, az egyikben két nagy-Magyarország, egy régi-vasvármegyés térképet és két nemzetiszínű szalagot számoltunk össze.

A felújítás Ekler Dezső belsőépítész irányítása alatt kezdődött még a kilencvenes évek elején, hagyománytiszteletének köszönhetően nyugodtan lehetne itt sétálgatva egy építészettörténet órát tartani. Nem burkolták be a hol íves, hol poroszsüveg mennyezeteket, keresztboltozatokat. Meghagyták az eredeti lépcsőt, sőt, még a két oldalán futó piros-fehér vezetőcsíkot sem csiszolták le róla. Szóval, amit ki lehetett hozni ebből az épületből, azt kihozta, viszont amit szép volt, vagy érdekes, azt meg bennhagyta. Aki szeretné tudni, hogy miért is lett a laktanya műemlékileg védett, jöjjön el és nézze meg.

Szó, ami szó, a napelemes fűtés nem jött igazán össze, vagy csak nem volt karbantartva, de most lettek kazánok a városi negyvenmillió forintos támogatásból 15 millióért, meg egyéb dolgok is (tető, vízvezeték) is meg lett reparálva másik 15 millióért, a maradék tíz pedig elment például a tartozásokra, közműszámlákra, parkrendezésre.

Ezt már Kovács Jenő kuratóriumi elnöktől tudjuk, aki ünnepi beszédében felvillantotta az laktanya történetét: a város és a megye épített a Szombathelyen állomásozó huszárezred elszállásolására rengeteg pénzből egy nagyon modern laktanyát, sajnos akkor, amikor már csak húsz éve volt az ezrednek: a vesztes világháború után 1918-ban felszámolták. Később a magyar hadsereg alakulata állomásozott itt, utána meg az oroszok ideiglenesen. 1989-ben került az alapítvány birtokába a laktanya 11-es huszár út felé eső része.

Ebből egy épületet sikerült felújítania az alapítványnak minisztériumi és alapítványi támogatásokból, több mint 100 millió forintból – tudom meg az alapítvány régi kuratóriumi tagjaitól. 2000-re készült el a földszint teljesen, 2005-re a tetőtér szerkezetkészen. Bérelt itt helyet a BDF és a Nyugat-Magyarországi Egyetem is, egy ideig.

Azt a munkát, amelyet korábban az Apáczai elvégzett, Ipkovich György köszönte meg dr. Paksy Ágnesnek, a volt kuratóriumi elnöknek. A polgármester elmondta azt is, nem az elődökön múlt, hogy az egyetemi városrész elképzelése nem valósult meg: nem érkeztek meg azok a támogatások, amelyekre lapozták nagy ívű terveiket. Viszont azzal, hogy ide költözött a BDF Művészeti Intézete, valamelyest mégis.

A földszinti folyosó hét termét kapta meg a képzőművészeti oktatás. Az egyik szoba ajtaján buszmenetrend, bekukkantva csomagolópapírral leragasztott asztalokat látunk, ez a kreatív terem, tudjuk meg Butak Andrástól, a Művészeti Intézet igazgatójától, tanszékvezető főiskolai docenstől.

A diákok el se akarták hinni, amikor itt voltak először, még malteros vödröket kerülgetve, hogy itt fognak tanulni, azt hitték ünnepség és mehetnek vissza a régi helyre – mondja az igazgató. A bolognai rendszer szellemében kézműves (textil és papír szakirányokkal) és képi ábrázolás (ugyancsak több szakiránnyal) szakokon kapnak képzést. Van raktáruk, műhelynek alkalmas helyiségeik, de a felvételi előkészítőre is ide járnak a leendő hallgatók. Rövidesen az volt oktatók adományaiból szakkönyvtár is segíti az oktatást. A mostaniak a szemeszter végén kipakolják műveiket, azaz kiállításuk is lesz itt.

Gadányi Károly a BDF rektora szerint diákok nélkül itt nem bontakozhat ki igazi élet. Nos az igazi életnek már akadálya nem lesz, főleg, ha az Irokéz-gyűjtemény is ide költözik az emeletre, amely viszont a tervezettel ellentétben még nincs kész.

Pedig talán a főiskolának se lenne rossz reklám, ha egy kortárs gyűjteményhez egy rajztanszéken keresztül vezetne az út.