Az életízesítő - Séta az őszi szombathelyi piacon

Piacra gyakran járok, egy héten legalább egyszer biztosan elbiciklizek. Előtte persze limitálom a pénztárcám tartalmát, a bankkártyát pedig gondosan kiveszem belőle. Ugyan a piacon nincs bankautomata, de háromperces körzetben van, így aztán, ha az ember egy kicsit is nem vigyáz, akkor gyorsan a popójára ver a havi kosztpénznek, úgyhogy kezdőknek ajánlom, tartsák észben a népi bölcsességet, több nap, mint konyhapénz.

Kivételesen nem az élelmiszerpiacon kezdtem a körsétát, hanem betértem a hátsó traktusba, az iparcikk pavilonba. Vasárnaponta itt lomisok és régiségkereskedők, horgolt terítőket áruló nénikék, kinőtt cuccaikat kínáló tinik és megrögzött kincsvadászok adnak egymásnak nyüzsgő randevút. Hétköznap sokkal csendesebb ez a hely, a fapados őspláza, leginkább cicanadrágért, otthonkáért néznek be vidéki idősödő hölgyek, kabátért, kényelmes papucsért konzervatív ízlésű városi asszonyok, és bizonytalan eredetű, olcsó, ám kiváló minőségű fehérneműre vadászó, az ár-érték arányban nagy tapasztalattal rendelkező nőszemélyek.

Hogy a cuccok honnét jönnek, azt ritkán lehet tudni, bár ma már sok kis kötöde, varroda (amelyeknek termékeivel itt bőven találkozhatunk) jelzi cédulán, hol készült a kardigán, kosztüm. Nyugodtan vásárolhatunk ezekből, ha nem is legtrendibbek, minőségben nem múlják alul azokat a termékeket, amelyeket a fényesebb helyeken szerezhetünk be. (A nadrágstand kivétel, trendi is, és nem is olcsó, viszont nagyon jó, főleg, ha feledni tudjuk a meglehetősen kezdetleges próbálási körülményeket.)

Van itt aztán még más is, például, ha valami olyan konyhafelszerelést keresünk, amit máshol nem találunk, nyugodtan jöjjünk ki. A grillezéshez használható tárcsán keresztül a zsírosbödönön át a régi fajta kacsasütő zománcos tepsiig minden kapható. Még hústű is, meg kosárka-sütinek való forma, sőt, pótolhatjuk a húsdarálónk véletlenül örökre „elmosogatott” kését. Vasedény keresztezve ezer aprócikkel, ha mond ez még valakinek valamit.

Az iparcikkpiac kínálata alkalmazkodik az élelmiszerpiac vevőkörének elvárásaihoz. Többé-kevésbé. Mert kacsasütő zománcos tepsit leginkább az keres, akik kacsát süt, nem gyümölcsjoghurtot ebédel túrórudival. (Egyébként az is van itt.) Hát kacsát éppen nem láttunk, (inkább liba szezon van, de a múltkor azt sem láttunk a baromfisnál), viszont eljött a hurkaevés ideje. Véres-májas kilója valamivel 700 forint alatt van, a sütőkolbász egy százassal több. Van hozzávaló torma is, 1000 és 800 forint között van kilója a reszelnivalónak. A nyolcszáz forintost próbáltam ki, mártásnak is, ecetesnek is bevált, igaz, megkönnyeztem, de garantáltan guargumi-frei. Még a helyi csirkésről annyit, hogy a csirkék inkább tyúkméretűek, nem tudom, minek a csirkét ekkorára növeszteni.

Valójában az élemiszerpiac azoknak kedvez, akik szeretik maguk elkészíteni az ételeiket, szeretik a hazai ízeket. No nem mondom, hogy ne lenne itten is paprika spanyolból, meg fokhagyma Kínából, viszont találunk garantáltan magyar kertekből is. Ezeket leginkább a nénikéknél, azaz az őstermelőknél keressük. (Bár nem minden őstermelő néni, én például egy korombéli asszonynál vásárolok, aki Szentkirályról hozza finomságokat, meg egy másiknál, aki szintén helybéli, kecskecsöcsű szőlőjét egyszer sem hagytam ki, jövőre meg már alig várom.)

Lehet, hogy egy kicsit apróbb a retek, kevésbé szabályos a krumpli, de garantáltan növesztőszer-mentes. Sőt, mivel a vegyszer meglehetősen drága, az áru meg viszonylag nem, valószínű, hogy nincs is agyonijesztve kártevők elleni kemikáliákkal. Néha sikerül kifogni őstermelőnél régi fajta zöldségeket is, például tömzsi, egészen sötétnarancs sárgarépát, göcsörtös, vastag, rövid petrezselymet, de húsleves íze kárpótol minket a pucolás nehézségeiért.

Húslevesbe valót válogathatunk három húsboltban is. Ebből egy inkább áraival vonzó, a másik kettő kínálatával. Utóbbiakat részesítem előnyben, már csak azért is, mert szép a pultjuk. Marha a kettőből az egyikben biztos mindig van. Én most az egyikben vettem marhafarkat, ami csöppet sem olcsó, mondhatni drága, két személyre való adagért (70 deka) egy ezrest hagytam ott, ám az asztalnál bebizonyosodott, hogy a hús ára és a levének minősége között valóban van összefüggés. (Illetve a közismert mondás inverze is igaz.)

Az is örök igazság, hogy amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra, azaz érdemes kihasználni a szezon adta lehetőségeket, és télen nem feltétlenül a vízben nőtt, import zöldségekben, pirosítóval ellátott paradicsomokban találhatjuk meg a gasztronómiai élvezetek és vitaminok forrását.

Az évszaknak adekvát a savanyúkáposzta. Lehetőleg olyan helyen vegyünk, ahol engednek belőle aprót csippenteni. A gyártók és a kofák hajlamosak azt hinni, nem szúrjuk ki, hogy kis ecettel rá lett segítve, de kiszúrjuk. Ilyet ne vegyünk, mert nem fő meg. (Az ecet alaposan összekapja a zöldségek rostjait, és át is jön az ételen az ecet-íz.) Alaposan nézzük meg a lapu (savanyított káposztalevél) minőségét is, mert ha éretlen (tehát nem eléggé töppedt, hanem még igencsak tartja a formáját), az ugyancsak nehezen fő meg, meg a töltelékcsinálás is nehezebben megy vele.

Van finom, friss cékla, ha rászánjuk magunkat a saját gyártásra, aki szereti bele a cukorrépát, kap, ha jól körülnéz. Van, aki esküszik a kerékrépára, amely egy föld felett növő gumó, másodvetés gabona után, sok c-vitamin tartalommal, kicsi föld-aromával. Ezt nem érezzük, ha már savanyított változatát vesszük. (Nyersen 200, feldolgozva 400 forint kilója.) Hasonlóképp készítik, tejfölös habarással, mint a székelykáposztát.

A gesztenyedömping lement, egy helyen, ha nagyon sietnek, talán még kapnak. Láttam viszont piros bélű diót, egy fiatalember árulja, Csehimindszentből hozza, nagyon finom rágcsálni, nincs az a jellegzetes, kicsit csípős mellékíze.

Amiből viszont nincs választék, az az alma. Idared és annak fura nevű leágazásai kaphatók minden mennyiségben, de nem igazán nagyon jó minőségben, és áron (kétszáz forint is van kilója.) Egy jó starkingot sehol se láttunk, és lecsengett a golden divatja is.

Láttunk viszont a mézárus fiatalembernél naspolyát (lasponyát.) Érdemes a bolti licsi, khaki miegyéb mellett néha ebbe a körteféleségbe belekóstolni. A mézből persze most az akác megy a legjobban, ez a mézek kommersze. Ínyencek vitték az aromásabb gesztenyemézet gesztenyeszezonban, a méhészek szerint unikális csemegét, az erdei virágmézet viszont inkább az osztrákok kedvelik. (Ár: 900-1200 forint.)

A piacon mindig talál az ember valami érdekességet. Olyasmit, amit, ha nem tukmálnák nagyon meggyőzően, eszébe se jutna enni. A múltkor két fiatalember rábeszélt, hogy vegyek tőlük csírát, merthogy annak milyen jó az élettani hatása. Vettem retek-, káposzta-, brokkoli-csíramixet, zsíros kenyérre nagyon jó volt, sajnos legutóbb nem láttam őket. (10 deka 500 forint, de öt dekát is adnak.)

A piaci körséta nálam mindig a tojásárusoknál fejeződik be. Talán ez az egyetlen termék, amit nem csak a minősége, de az ára miatt is inkább érdemes a piacon venni. Középkategóriás, 25 forintos tojás nem fér bele a sztenderd szupermarketi tojástartóba, melyben eredetileg 32 forintos tojás volt.

Miután a tojásokat is biztonságba helyeztem, nem mulasztok el kis kanyart tenni az újságosig, majd a konyhapénz-költészetben ismételten bizonyított tehetségemet egy pohár félszáraz BB pezsgővel ünneplem a kávézóban.