City Café, Szombathely - Olasz húrokat pengetnek

Aki rendszeresen jár Olaszországba, az tudja, nem is olyan könnyű ott igazi olasz étterembe botlani, főleg arrafelé nem könnyű, ahol a turisták hemzsegnek, és hát a turisták elég sokfelé hemzsegnek. Így aki az igazi olasz étteremre és ízekre vágyik, jobban teszi, ha kerüli a zsúfolt itáliai tengerpartok és a híres műemlékek közelében működő éttermeknek álcázott ételgyárakat, ehelyett beleveti magát a vidéki kisvárosok, a nyugodalmasabb távolabbi tájak mélységeibe, és ott próbál szerencsét.

A szombathelyieknek, illetve a Szombathelyre látogatóknak nemcsak abban van szerencséjük, hogy nem kell sok száz kilométert utazniuk a valódi itáliai ízekért, de abban is, hogy helyben sem kell bolyonganiuk, a City Café ugyanis nem nagyon állhatna jobb helyen, mint ahol most van: a Fő tér sarkánál, szemben városházával.

Mi tagadás, a külcsín nem igazán útmutató tartalom tekintetében: a City Café név ugyan 21. századian hangzik, könnyen meg is jegyezhető, viszont sok minden nem következik belőle. Hasonlóan semleges a kulináris üzenete a Szombathely fénykorából származó, esztétikailag kellemesen rendbetett fehér épülettömbnek, melyben nagyon is visszafogottan bújik meg az étterem.

A kisméretű utcafronti ablakokon sem sok látszik ki, így be kell lépnünk ahhoz, hogy kirajzolódjanak az első képek arról, hogy miről van itt szó. A City Café gyakorlatilag két hely, melyek szervesen összetartoznak, de mégis csak különböznek: az utcafronti helyiségben a kávéházi, lazulós, lounge-os rész kapott helyet, míg a hátsó traktus a hagyományos értelemben vett éttermek kialakítását és hangulatát követi. Ez utóbbi a valamivel nagyobb. A két helyen amúgy körülbelül hatvan-hetven ember tud leülni.

A belsőépítész láthatóan igyekezett egyensúlyozni az elegancia és a hétköznapi racionalitás között. A hely – köszönhetően a falak, a bútorzat, a padló, sőt az étlapok kialakításának – a minőség, a bennfentesség és a meghittség hangulatát árasztják, ugyanakkor a csillárokkal és a faliképekkel beszivárog egy csipetnyi gyorséttermi hatás is, ami – mint később megtudjuk – egyáltalán nem véletlen: a City Café ugyanis hétfőtől péntekig menüebédet kínál a közelben élőknek, dolgozóknak vagy éppen a városba látogatóknak, jelenleg 650 forintért.

Ott jártunkkor mi a belső, éttermi részt teszteltünk le közelebbről. Letelepedésünk után nem sokkal frissen sült, még meleg pizzarudakat és szószt kaptunk, végképp helyretéve, hogy olasz étteremben járunk. Ezt erősítette meg a füzetszerű étlap is, melyen gyakorlatilag az összes tétel - a levesektől kezdve a húsételeken és a salátákon át a desszertekig - az itáliai konyha zászlaja alatt vonul fel. Nem kell megijedni, mindent nem sorolunk fel, de ízelítőnek álljon itt például az olasz paradicsomleves négysajtos tortillával, a tejszínes fusulli füstölt lazaccal, a spagetti szardellás paradicsomszósszal, a csirke cacciatore, a zöldséges risotto és a nugátos semifreddo.

Először mi is kissé hosszan és kissé zavartan kérdeztük a csinos pincérlányt, hogy mi mit takar, aztán rájöttünk, hogy minden asztalon tányéralátétnek egy méretes információs ív található az olasz konyha kifejezéseiről és rejtelmeiről. Aztán azt is megtudtuk, az étterem egyik tulajdonosa korábban egy szicíliai családi étteremben sajátította el a szakma olaszos rejtelmeit, innen a magabiztos bennfentesség.

Választásunk a velencei csirkeragu levesre, cézársalátára, pármai sonkás és ruccolás csirkeszteakre valamint egy zuppa inglese-re esett. Ez utóbbira már csak azért is, mert eddig mindenhol csak olvasni tudtunk róla.

Nos, az adagok nagysága átlagosnak, az ízek és az ételek kiszerelésének esztétikuma viszont átlagon felülinek bizonyult. Az előbbi többek között a jól ismert könnyedséget és a rafinált fűszerezést jelentette, az utóbbi viszont a cseles olasz dizájt, amikor négyzetes a levesestányér, aszimmetrikus a kávéscsésze-alj, az evőeszközök meg lazán elvegyülnének az iparművészeti múzeum vitrinjeiben.

A kávéscsészét onnan ismertük meg, hogy az esti időpont ellenére megkóstoltuk a Lazzarin nevű kávét, miután azt hallottuk, hogy Magyarországon csak nagyon kevés helyen forgalmazzák. Nos, aki bevállal egy ilyen aprónak tűnő olaszos eszpresszót, egy darabig nem lesz koffeinéhsége.

A fogások között egyébként rendszeresen felbukkant a konyhafőnök – nemcsak a mi asztalunknál -, az iránt érdeklődve a vendégektől, hogy mi a véleményük az adott fogásról. Magyarországon ilyent is csak kevés helyen tapasztaltuk.

Az ételeket, a környezetet és felszolgálás minőségét tekintve az árak igencsak kordában vannak tartava, nem magasabbak, mint hasonló belvárosi egységeké, sőt érzésünk szerint valamivel alatta is maradnak a sztenderdnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az olasz sűrűleveseket jelenleg 590 forintért, a tésztákat és rizottókat 890 és 1290 között, a húsételeket 1190 és 2290 között adják. Ez utóbbi egyébként a bélszín gombával és vörösboros-mártással, és nem mellékesen a legdrágább étlapon szereplő tétel.

„Érezzék jól magukat!” – mondta a személyzet a letelepedésünkkor, és mi ehhez is tartottuk magunkat. Az ajándékba kapott limoncello (citromlikőr) elfogyasztása után még sokáig ücsörögtünk a fonott székeken, mert – majd elfelejtettük mondani - a City Café afféle beszélgetős hely is, amiből végképp hiány van a városban.

Az is biztos, hogy nem utoljára voltunk itt.

City Café
Szombathely, Kossuth Lajos utca 2.
Telefon: +36 94 506-030
E-mail:
Web: www.citycafe.hu

(X)