Vágvölgyi András az Alon.hu Totál Szombathely-cikkéről

„Mint a verseny egyik fő szervezője azonban kötelességemnek érzem a reagálást a . A hosszúságért elnézést kérek a rövid internetes cikkekhez szokott olvasóktól, de nem egyszerű és nem is egyedi fenntartásaim vannak a tudósítással és értékeléssel.”

„Mint a verseny egyik fő szervezője azonban kötelességemnek érzem a reagálást a . A hosszúságért elnézést kérek a rövid internetes cikkekhez szokott olvasóktól, de nem egyszerű és nem is egyedi fenntartásaim vannak a tudósítással és értékeléssel.”

Kényes ízlésűnek látszó, fontos, ám meglátásom szerint előítéletes és változtathatatlanul negatív beállítottságú kritikát adott közre az alon.hu a Totál Szombathely díjátadó gálájáról.

Néhány fanyalgó megjegyzésére nem is nekem tisztem válaszolni (pl. az, hogy egy nyilvánosan meghirdetett rendezvény és fellépőinek produkciója városunkban mikor és miért marad visszhangtalan, valamint hogy ebben mikor mi a szervezők része - ez sokkal bonyolultabb és izgalmasabb kérdés, mint egy válaszcikk keretei engedik). Mint a verseny egyik fő szervezője azonban kötelességemnek érzem a reagálást a cikk egyéb állításaira és sejtetéseire. A hosszúságért elnézést kérek a rövid internetes cikkekhez szokott olvasóktól, de nem egyszerű és nem is egyedi fenntartásaim vannak a tudósítással és értékeléssel.

Mindenekelőtt hadd bocsássam előre: elfogadhatónak tartom az est lebonyolításával kapcsolatos kritikai észrevételeket - de erősen hiányolom a tárgyilagosságot, és károsnak tartom bizonyos, a cikkben kifogásolt mozzanatokhoz szorosan hozzátartozó tények elhallgatását, elkenését.

A soron következő évekre nagy tanulság a verseny szervezőitől függetlenül felajánlkozó díjadományozók és díjaik kezelése - mint a dolgokra befolyással lévő ember ezt nyilvánosan megígérhetem. Nyilván át fogjuk azt is gondolni, hogyan lehet pergőbbé tenni a díjátadást, ugyanakkor meghagyni a lehetőséget a legjobbak munkáinak arra, hogy az elismerés pillanataiban is látni lehessen azokat (az idei gálán is ültek jó páran a nézőtéren, akik nem vagy nem mind ismerték az elismert munkákat).

Nyilván lehet kevéssé szerencsésnek tartani a műsor végére került különdíj átadását. Azonban nem észrevenni, hogy mindez többszörösen hangsúlyozottan távolságtartással és több vonatkozásban is erősen ironikusan történik - ez meg másik hiba. Nem utánajárni, hogy az amatőrfilm-szemlék tele vannak a szóban forgó alkotáshoz hasonlóan suta, öntudatlan és vállalt amatőrizmussal megcsinált, ugyanakkor ironikusságuknál és naivitásuknál fogva hatást gyakorló, emlékezetes alkotással - ez is hiba. (Ez például kikerülhető lett volna, ha a cikk írója megkérdezi a zsűri hasonló fesztiválokon tapasztalatot szerzett tagjait - akár az általa nagyon negatívan értékelt zsűri elnököt, Bakács Tibort.) Éles szemű újságíróként nem észrevenni a serleg hatalmas méretéből és az egész szituáció nyílt bevállalásából származó groteszkséget - ez is hiba. Nem említeni, hogy bár a filmben egy meghatározott rádió műsoráról van szó, ám ez egyáltalán nem a film lényegéhez tartozik: mert a film témája maga az alkotó kissé furcsa és bizarr személyisége, minden hibájával és amatőr lelkesedésével; hogy saját fanatizmusából csinált viccet; hogy a film elején funkció nélkülinek ható erőgépről később derül ki, hogy az éppen a császárkövet a Fő térre beemelő szerkezet; hogy a film (kétségtelenül dilettánsnak ható, naiv módon) megoldott szerelemi vallomása az alkotónak saját városához - szóval ezeknek a dolgoknak a figyelmen kívül hagyása, és a film reklámfilmnek minősítése már durva újságírói hiba.

Bakács Tibor személyét pedig belekeverni a városunkban a média hatásával és tulajdoni viszonyaival kapcsolatban zajló, néha nagyon sunyi és provinciális pörlekedésbe - a legdurvább sejtetése a cikknek.

A verseny a meghirdetéstől a díjátadásig a manapság elérhető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott. Hiszen on-line jellege garanciája annak, hogy a város polgárai láthassák, hogyan és milyen filmekről dönt a zsűri. A döntést néhány klikkeléssel azonnal módjukban áll kontrollálni, összevetni a saját értékítéletükkel. Az alkotások - más fesztiváloktól eltérően - nem csak a versenyen elérhetőek az érdeklődőknek, hanem az Internet segítségével bármikor máskor (sőt decemberben a Savaria Moziban, immáron nem egy díjátadó korlátozottabb nyilvánossága előtt még egyszer vásznon is a nyilvánosság elé kerülnek). Ha a cikk írója a versenyszabályzatot is elolvassa, akkor látja, hogy a szervezőknek szándékukban áll a zsűri döntésének rövid indoklását is nyilvánossá tenni - éppen a következő versenyekre nevezők, alkotásokkal készülő jövőbeli vállalkozók számára.

Ha a cikk írója kéri a szervezőket, bizonyára a rendelkezésére bocsátják a díjazottakról készült teljes listát, és akkor az alon.hu-ról tájékozódó szombathelyiek is teljesebb információhoz jutnak, s az értékelés a lényegről szól: a városnak a virtuális térben elérhető önképéről, az elkészült filmekről. Szervezőként is erről, és ennek fényében a díjak jogos vagy érdemtelen odaítéléséről olvasnék szívesebben kritikai észrevételeket. Mert ez vinné előbbre az egész verseny ügyét: hogy minél több jobb, a várost színesen és kreatívan bemutató film elkészítésére ösztönözzük azokat a helyi és külső tehetségeket, akik ezeket képesek lesznek most és a jövőben is létrehozni.

Ezúttal nem csak ügyes és sztereotíp retorikai fordulat volt ugyanis, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt. A meglehetősen heterogén, minden megkötéstől mentesen összeállt mezőnyben kellett megtalálnia a saját maga és a nyilvánosság számára is utat mutató és helytálló értékelési szempontokat. Nem lehetett senkinek a munkáját lekicsinyelni. Ugyanakkor meg kellett mutatni, milyen műfajokban és hogyan, milyen munkát díjazva lehetséges a város bemutatásának és a minőségi filmezésnek az összhangját megteremteni.

Ennek keretében szeretném visszautasítani az a méltatlan hangnemet, amit az alon.hu újságírója a zsűri elnökével, nem is annyira annak személyével, mint inkább munkájával és az estet végigélők számára nyilvánvaló hozzáállásával kapcsolatban megengedett magának. Távol álljon tőlem bármiféle tekintélytisztelet vagy rangkórság, de aki hallotta és látta Bakács Tibor átgondolt, az egész verseny lényegét, a filmek egyenként és mélységesen komolyan átgondolt üzenetéről szóló, tömör összegzéseit, azok három dologról - a cikk írójától eltérően - egészen bizonyosan meggyőződhettek. 1. Baki mélységesen komolyan vette a város felkérését, a kultúramagyarázó, sőt ismeretterjesztő értelmiségi szerepét, és ezt az este folyamán végig alázattal képviselte (ugyanez a hozzáállás jellemezte őt a zsűrizés alatt is). 2. Tiszteli az alkotókat, nem közhelyekben és előre gyártott panelekben gondolkodik és beszél (ha a cikkíró jól figyelt, akkor látja, hogy a színpad szélén állva - immáron többedszer - végignézi a filmeket, hogy ne általában, hanem az élmény közvetlen hatása alatt állva értékelhesse azokat 3. Mondandóját teljesen aktuális trendekhez igazítva, kontextusba ágyazva vezette fel, amivel ugyanakkor nem saját nagyszerűségét fényezte, hanem be tudta mutatni egy helyinek látszó kezdeményezés nagyobb összefüggéseit is.

A Nyugat Rádióval vagy bármilyen más szombathelyi média-perpatvarral akár őt, akár az egész versenyt, akár a díjátadót összefüggésbe hozni a legkártékonyabb hozzáállásnak tartom - nem vitatom ugyanakkor erre senkinek a személyes jogát sem.

Csak remélem, hogy a portál a következő évi folyamatról ennek a feszült nézetkülönbségnek az ellenére tárgyilagosan és segítően számol majd be az olvasóinak. A szervezők nevében a jogos kritikákat elfogadom, és munkánk fontos segítségként kezelem.


Maradok tisztelettel az alon.hu napi többszöri, hűséges olvasója: Vágvölgyi András mozgókép-pedagógus, a Totál Szombathely on-line mozgóképes verseny szervezője

Mindenki megkapja a magáét - A Totál Szombathely díjkiosztója