Hármon áll a vásár - Bëlga a SIC-ben (képgalériával)

A Bëlgában az a jó, hogy még félárbocra engedett kedvvel is hozzák a szokott magas nívót. A Notwithstandingben meg a bennük lévő, még kibontakozásra váró izgalmatosság. A szombathelyi közönségben pedig az, hogy még ebben a zimankóban is nekiveselkedtek a távnak. .

A Bëlgában az a jó, hogy még félárbocra engedett kedvvel is hozzák a szokott magas nívót. A Notwithstandingben meg a bennük lévő, még kibontakozásra váró izgalmatosság. A szombathelyi közönségben pedig az, hogy még ebben a zimankóban is nekiveselkedtek a távnak. .

Téli életkép

Hideg van, jeges a járda, a hó már nem esik, viszont az egykori OMK már jócskán nem a belváros. A tömegközlekedés illetékesei elég jól kezelik a tényt, idén – úgy látszik – nem éri őket meglepetésként, hogy december közepén eső helyett ilyen fehér izé hullong, ami megolvadva hajlamos odafagyni az útra.

Mindegy, a lényeg, hogy immár a bulinak helyet adó falakon belül ajánlgatják a ruhatáros hölgyek a holnapi Tankcsapda koncertet. Amin, nevetve mondják, nem ők lesznek. A mai menetről kiderül, hogy éjfél a záróra.

Notwithstanding

Addig is bőven kínálkozzák magukat a szüretelhető élmények. Sümi, a Notwithstanding trió kellően impulzív gitáros-frontembere helyezi magára a hangsúlyt. A hangkeltő eszközével lejön a színpadról, megáll azzal szemben az első sor virtuális helyén, háttal az üres placcnak és a társaival a hangolás címszó alá besuvasztanak egy olyan instrumentális számot, hogy öröm hallgatni. Nem kétséges: az este legjobb perceiben részeltetnek minket a srácok. Lehetne emlegetni funkyba oltott progresszív rockot erre a meglepően nem könnyen meghatározható miértű jóra és boncolgatni is hosszasan, de akkor oda jutnánk, hogy építészetre próbálnánk táncolni.

Vehetnénk jelképesnek is a dolgot, hogy amint Sümi felugrik a színpadra, hörpint a söréből és a mikrofon mögé lép, már a popigényeknek megfelelő szerkezetű dalokból kapunk ízelítőt. Hanem a hangmérnök nincs a helyzet magaslatán: amit mindenki hall, azt ő nem: hogy az éneket nemcsak, hogy érteni, de hallani se nagyon lehet. Már túl vagyunk néhány számon, mikor a közönségből valaki szól Sümi útján neki erről. Valamit javul erre a helyzet, és talán nem véletlen, hogy az ezt követők közül az utolsó szám, az Üveg különösen bejön (éljen az irodalomórás keretes szerkezet!).

Hamarosan felpörög a honlap, a már most meglévő képeken és fórumon kívül lesznek ott zenék, dalszövegek, miegymás – mondja órákkal később Sümi a slozin, miután nemleges választ kap a nekem is nekemszögezett kérdésre, hogy „Hát senki se hányni jön?”

Bëlga

A Zigilemezes négyes hangzásmindenese már ott van a topon. Mikrofonokat aktivál és helyezi el őket a három emszí leendő szájmagasságába, a mixpult tekerőinek majd’ felét nullára csederinti stb. Közben DJ Titusz lép a színre és tálalja ki a műszereit egy iskolapadra. Rögtön lelkes kis csapat övezi rajongással, lelkesedéssel, villantgat felé vakut. Úgy fél tizenegy magasságában egyenszerelésben (fekete nadrág, narancssárga mentőmellény és cipő, valamint az elmaradhatatlan napszemüveg) felbukkannak a szónokok is és belecsapnak a lecsóba. Indul a showtime. Merthogy az. Minden ízében.

Ha jól számoltam, tizenhét dalt nyomnak le a precízen kiszámított menetű másfél órában, hogy két perccel éjfél előtt, túl már a három számos ráadáson is, ne jöjjenek vissza újabb repetára. Pedig a közönség kitesz magáért. Előbb tapsol, fütyül, visszázik és kurjongat, majd a színházakban szokásos lábdobogtatás – fapadló hiányában – a színpadszéli dobolásban nyer kompenzációt. Csakhogy még arra a lányra se hallgatnak, aki a korlátnál a zenekart „elnyelő” ajtó irányába állhatatosan Jenőt hívogatja. A csapat távoztakor, immár civilben, a napszemüvegtől addig nem látszódó fáradt vonások őszintének tűnő mosollyá húzódnak, mikor pár srác ragyogó arccal megy oda hozzájuk megköszönni a koncertet, fotózkodni és pár szót váltani. Főleg annak van valami sajátos hangulati bukéja, ahogy a közös képpel a gépben az egyik srác a főbejárat felé tartó Tokyo után kiabál, hogy majd a VOLT Fesztiválon találkoznak. „Csak akkor?” – fordul vissza Tokyo. „Legkésőbb akkor!” – korrigálja magát a srác. Azzal kitűnik a képből a sztár.

De ne szaladjunk ennyire előre. Még előttünk a koncert. Nem meglepő módon főként az új lemezről jönnek a dalok: California (hiphopzeneka), Metasláger, Get one rhyme, Készülj fel a hangulatra, Mit parodizálsz?, Kavboj, Felveszem a Nyújork Jenkis kabátom, Boros, Melós. Ezeket színesíti a már bevett slágerállomány csupa olyan „kórusművel”, amit csekély valóságérzékkel is bárki beláthatja – lincseléssel fenyegető felkelésre vonatkozó menekítési terv hiányában – ildomos teljesíteni. Számcímekkel konkretizálva: Zsolti, a béka, Nemzeti hip-hop, Egy-ké-há, Kalauz, A gyaloglás vége, Az a baj, Szerelmes vagyok, Csoki-csoki-csoki.

Bauxit, Mégötlövés és Tokyo kvázi-hip-hop csapata persze nem csupán szövegileg teszik magasra a mércét. A reklámszakmában ügyködőkként tudják, hogy a popbiznisz legalább annyira (ha nem jobban) csomagolástechnika és vizualitás, mint hanghordozó anyagra rögzíthető fülpolírozás. Mégötlövésnél a koncert alatt a túlmozgás aligha diagnosztizálható. Néhány ironikus pózt, figurát megenged magának, de nem viszi túlzásba.

Nem úgy a két hiperaktív társa. Bauxit a dobos emelvényén breakelget, és a náluk és az electro-boogie-soknál szokott pózokat vágja komoly képpel, majd a hip-hop fedőnév alá szorítható utcai stílusok közhely-testtartásait fricskázza rendületlen. Tokyo se tétováz hasonlókban megnyilvánulni, bár inkább a maga specialitásait hozza: hol hangfalakra mászik, hol meg a hátsó falnál csinál „obszcén mozdulatokat”.

Remek buli, csak utána ne kéne kimenni az épületből.

Értékelés: 8/10

Koncertképek a Kimozduló.hu-n.