Itt az újabb stratégia - Bevásárlócédula uniós módra

A közmeghallgatás meghirdetett témája volt az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS), amelynek elfogadása feltétele annak, hogy egyáltalán közelébe szagoljunk az uniós pénzeknek. A 84 oldalt átböngészve túl sok újat nem találtunk, tartalmában nem sokkal tér el az idén januárban elfogadott városfejlesztési koncepciótól, mondhatni, ettől csak nevében különbözik, meg abban, hogy az némiképp színvonalasabb munka. (Az IVS-t is januárban kellene elfogadni, de nem mint a tanulmányban szerepel, 2007-ben, hanem 2008-ban!)

Persze nem azt várjuk a már elfogadott koncepción alapuló stratégiától, hogy újat hozzon, hanem azt, hogy amint az egy jól nevelt stratégiához illik, meghatározza, hogy hol vagyunk, hová akarunk eljutni, és ehhez milyen lépéseket szükséges megtennünk. Ebben még vannak apróbb hiányosságok. Hangsúlyozzuk, a dolgozat munkaanyag. (Egyelőre még nem is fizettek érte – tudtuk meg a hivataltól – hogy mennyit nem fizettek, azt nem közölték.)

Ajánlott irodalom: szótár

Elsőként szeretnénk indítványozni, hogy a bevezetőben szereplő helyesírási hibákat kijavítani szíveskedjenek, avagy: örömmel vennénk, ha ezen hibák kijavításra kerülnének: „Jelen változat a Polgármester Úrral, a fejlesztésekért felelős Alpolgármester Úrral, Főépítész Úrral, illetve a Hivatal felelős munkatársaival” egyeztetve készült.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a polgármester, alpolgármester, főépítész kisbetű, nem különben a hivatal. Az „úr” pedig teljes mértékben felesleges. Nem úgy ismerjük az említetteket, hogy feltétlenül hiányolnák posztjuk megjelölése mellől a posztfeudális/posztelvtársi cirkalmakat. Meg egyébként is, vicces ez így.

Vagy kapunk, vagy mennyit

Ami az esetlegességet illeti, ezzel már rögtön az írásmű elején szembesülünk: „minimálisan feltételezzük, hogy az 5 megyei jogú város egyenlő arányba részesül az MJV-k számára tervezett” keretösszegből, már ami Nyugat-dunántúli Operatív Programot (NYDOP) illeti 2013-ig. Ez rögtön felveti azt a kérdést, hogy mi van akkor, ha nem részesül, ha a minimális összeg eltér a feltételezettől, mi van, ha lefelé, mi van akkor, ha felfelé?

Más is eszünkbe jut erről, ez viszont már legkevésbé sem róható fel a tanulmány készítőjének, a Vital Pro Kft-nek. Nagyon úgy tűnik, NYDOP előre leosztotta a forrásokat, ebből, például lakosságszám alapján 2,366 milliárd forint jut Szombathelyre. Ez egyrészt igazságosnak mondható, másrészt nem feltétlenül praktikus. Mert úgy tűnhet, hogy nem az égetően szükséges fejlesztésekhez keresünk forrást, hanem azon gondolkodunk, mire költsünk el ennyi pénzt.

Arra is érdemes egy szót vesztegetni, hogy ez a 2,3 milliárd mégis mennyi. Ez kérem hozzávetőlegesen kétharmad sportcsarnok, vagy: valamivel több, mint két Fő tér felújítás, vagy: egyharmad új színház, vagy: fél szennyvíz-rekonstrukció, tehát nem annyi, amennyinek sec perc alatt ne tudnánk az ülepére verni mindenféle stratégia nélkül. Hozzátesszük, más uniós fejlesztési források is vannak, például amit már megkaptunk, az Iseumra vagy a Csaba utcai felüljáróra, összesen körülbelül 4,3 milliárd forint, tehát aggodalomra, elégedetlenkedésre nincs okunk. Azért sem, mert úgy tűnik, pályázatok írásában némiképp jobbak vagyunk, mint stratégiagyártásban. (Ezt azért gyorsan lekopogom a fán.)

Mire és miért?

Amiért a stratégiát mégis el kell készíteni, az azért van, mert az unió szeretné látni, hogyan is hasznosul az a pénz, amelyet a közösség egy tagjának juttat a közösség pénzéből. Na itt kezdődnek a problémák.

Nem mintha akár a belváros rekonstrukciójának folytatására ne lenne szükség, a Király utcától a piacig. Vagy ne jönne jól nekünk egy Új városliget. Ne lenne fontos a Derkovits-városrész rehabilitációja, ám az, hogy hol térülnek meg ezek a fejlesztések, mennyi pénzt hoznak, visznek, azt nem látjuk. (Igaz, a közmeghallgatáson a polgármester elmondta, amit uniós pénzeknek köszönhetően megspórolunk a belváros felújításán vagy a Derkovitson, azt költhetjük a külvárosi utcákra. Amelyekre az unió nem ad pénzt.)

Persze a megtérülés és megspórolás között van némi különbség, de hagyjuk: kicsire nem adunk, nagy meg nem számít. De az sincs kifejtve, hogy a történelmi városrész III. üteme, amely során egy új kulturális, és vendéglátó-központ jön létre a Ferences-kert és az Iseum között üzletekkel, kiállítóhelyekkel, és más hasonlóan nagyon fontos és nélkülözhetetlen egységekkel, miképp hat a már meglévő, belvárosi, hasonló profilú egységek forgalmára, látogatottságára. Ilyen megfogalmazással viszont találkozhatunk: „A megyében a vásárlóerő 2 %-kal haladta meg az országos átlagot. A jövőben várható a vásárlóerő stagnálása, mivel már nem várható, hogy a reáljövedelmek csökkennek, hanem e téren is stagnálásra lehet számítani.” De majd jönnek a turisták, mint fizetőképes kereslet. – Mennyien, honnan, hány napra? (Azt fűzzük még hozzá a jövedelmekkel kapcsolatban, hogy csak részben legyen igaza, akárki is mondta, mert örülnénk, ha inkább nőnének ezek a jobb sorsra érdemes reálbérek. Akár még a turistáké is.)

Vagy: megállapítja a tanulmány, hogy a szállodák kihasználtsága átlagosan 14,6 százalék volt 2006-ban, de: „Feltételezzük, hogy a számoknál hatékonyabban működnek a város szálláshelyei, ami nem riasztja el a szállodák várt befektetőit.”

Nézzük: a számok egyáltalán nem működnek, tehát a szállodák ezeknél csak hatékonyabban működhetnek. Ha nagyobb hatékonysággal működnek, mint amit a számok mutatnak, az miért riasztaná el a befektetőket? De azért feltételezzük és reméljük a legjobbakat.

Hol a kályha?

Más esetlegességek is előfordulnak, amelyek kevéssé meggyőzővé teszik ezt a stratégiát még egy egyszerű háziasszony, nemhogy szakemberek számára. (Már, ha elolvassák, de ebben sem a háziasszonyok, sem a szakemberek vonatkozásában nem vagyunk biztosak, hétfő reggelig 75-en töltötték le az anyagot.) Példa a bizonytalanságra: „A Történelmi sétaút előkészítéséhez még idő kell, de minden bizonnyal egymásra épülő, egyeztetett gyors beépítés kell. A fejlesztés időzítését befolyásolhatja a színház megépítéséről, illetve helyszínéről szóló döntés.” Ez ugyebár meg még nincs, sőt lehet, hogy előbb lesz postázva az IVS, minthogy tudjuk, hol legyen a színház.

Vagy: a vásárcsarnok és környéke-fejlesztés „megvalósítása attól függ, hogy a belvárosi akcióterület másik két nagy tématerülete mekkora összegű fejlesztéseket tartalmaz, illetve a Történelmi sétaút megépítése mikortól kezdődhet el.” (A történelmi sétaút meg függ a színháztól, ugyebár.) Vagy: az „Új városliget építését össze kell kötni a termálfürdő fedett részének megépítésével.”

De hogy egyáltalán lesz-e fedett termálfürdő, az még meglehetősen kétesélyes, tekintettel arra, hogy nincs eldöntve, hogy a jelenleg futó két variációból melyik legyen a nyerő. Az se biztos, hogy erre egy centet is kapunk, és ha kapunk, akkor lesz-e magánbefektető, aki melléteszi a maga sok-sok százmillióját, vagy itt állunk megfürödve bokáig a nyitott termálban a magunk uniós 300-300 milliójával.

Szóval az egyik beruházás függ a másiktól, amivel nem is lenne gond, ha tudnánk, hogy az egyik mikor kezdődik, és hol végződik. Legalább egy kályha kellene, amitől elindulhatunk, anno a jobb tánciskolákban volt ilyen.

Reális jelenkép

Ha már a kályhát említettük: nagy előnye a stratégiának, hogy kiindulópontként tartalmaz egy elég részletes városleírást városrészenkénti bontásban, említve, hogy milyen fejlesztésekre lenne szükség. Ám ez utóbbiak kicsit homályosak, egymáshoz viszonyítva különösképp.

Ugyancsak előnye az IVS-nek, hogy épít a már megvalósult beruházásokra, vagy azokra, amelyekre már megvan a pénz, pl. Iseum. (Itt jegyezzük meg, hogy ezen létesítménynek csak a kezdőbetűjét írjuk nagybetűvel). Ugyanakkor figyelmen kívül hagy néhány már futó projektet, például a Via Sancti Martinit, amelynek 2016-ban pedig nagy jelentősége lehet, akkor lesz Mártonunk 1700-adik születésnapja. Nem kizárt, sőt jó esély van rá, hogy zarándokok sokaságával számolhatunk, de valamiért ez ebben a stratégiában nem kap hangsúlyt. Pedig az összes római-fejlesztés megtámogatható lenne vele.

További jó pont, hogy a stratégia számol a magánbefektetőkkel, magántőkével, és látszik az is, hogy némely helyen a fejlesztés épp a magánerő megmozgatást hivatott elősegíteni (pl. Új városliget). Ugyanakkor a 11-es huszár úti laktanya városfejlődési szempontból, és talán a befektetők szempontjából is izgalmas kérdése meglehetősen elnagyolt az Új városliget leginkább népközérzeti, ám alaposabban kidolgozott intézkedéseihez képest.

Talányos jövőkép

Azt se lehet hibájaként felróni a tanulmánynak, hogy ne gondolna a 2013 utáni időkre is. Egészen 2030-ra tűz ki célt, nem is akármilyet: „Kedvező életfeltételek, magas életszínvonal.” De az, hogy halvány becslés alapján mennyivel járulnak hozzá a konkrétan megjelölt projektek Szombathely GDP-jéhez, vagy legalább körülbelül mennyivel növelik az idegenforgalmi-adó bevételeket 2013-ban, az nincs leírva.

A stratégia kiemeli a város térségi szerepét, különös tekintettel Burgenlandra. Vajon a fejlesztések (oktatás, színház, intermodális logisztikai központ, kórház) ezt a szerepet miképp erősítik? Kik veszik meg ezeket a szolgáltatásokat, mennyien?

Van-e erre igény egyáltalán, és a térség polgármestereinek barátságos hátlapogatásán kívül ez miben mutatkozik meg?

A munkaanyagot érdemes tanulmányozni, munkálkodni sem érdektelen rajta tán. Nekünk az a benyomásunk, hogy (pozitívumaival együtt is) jelen állapotában leginkább hasonlít arra, amikor az egyszeri háziasszony úgy válogatja össze a szupermarket polcáról a hétvégre való élelmiszert, hogy nem tervezi meg, mit is fog főzni szombat-vasárnap.

Valami majd csak kisül belőle.