Vacak sajtfecni, oszt mennyit ér? – kérdezi egy látogató a Pablo mester által szignált kisméretű képet mustrálva. Mondjuk, jó kérdés. No meg ott van Klee, Kandinszkij, és sok más. Főleg más. Hiába, húzónevek nélkül nem megy. Január végéig még nyitva van, aki nem akar utazni, olvassa el Rose élménybeszámolóját.
Tisztességes válogatás a 20. század első feléből, így jellemezhetnénk a Szépművészeti Múzeum sikergyanús kiállítását. Hermann Rupf és feleségének gyűjteménye ma az egyik legfontosabb klasszikus modern művészeti magángyűjteménynek számít. Az 1880-ban Bernben született rövidáru üzlet tulajdonos Hermann Rupf és neje, Margit Rupf-Wirz 1907-ben kezdték el kialakítani gyűjteményüket, Braque és Picasso festményeivel, amelyeket ma a kubizmus korai szakaszának legfontosabb alkotásai között tartunk számunk. Intenzíven foglalkoztak koruk művészetével, annak népszerűsítésével, megismertetésével.
Hermann Rupf a Berner Tagwacht című berni napilap mű- és zene kritikusa is volt, és barátságot kötött a párizsi műkereskedővel, Daniel-Henry Kahnweilerrel, akinek egyik legelső vásárlója volt, és akinek segítségével Picasso műtermébe is eljutott. A Rupf házaspár 1913-tól folyamatos kapcsolatot ápolt Paul Kleevel, festményeinek vásárlásával támogatta is a művészt. A házaspár 1954-ben hozta létre a nevüket viselő alapítványt, azzal a céllal, hogy ápolja és bővítse a gyűjteményt, amelyet a berni Kunstmuseumban őriznek. Az eredetileg 300 darabot számláló kollekció az alapítvány vásárlásainak köszönhetően 900 darabossá bővült.
A gyűjteményt kezelő alapítvány vándorkiállítás keretein belül ad bepillantást a gyűjteménybe, a kollekció legjelentősebb darabjainak segítségével. A tárlat elsőként Bernben (ott a Kubizmus a folyosón alcímmel futott), majd Grenoble-ban volt látható, Budapest a harmadik állomás.
Nem is csak a három, címben felsorolt alkotó műveit láthatjuk, hanem sok mindenki másét is. Főleg sok mindenki másét - ez az első benyomás. A kiállítás egyik felében (két külön bejáraton át közelíthető meg) rengeteg Juan Gris-művet találunk, például az 1925-ös Nyitott könyvet, amely viszont már erősen kubista. A Rupf-gyűjteménybe már rögtön elkészülte után bekerült, ahogy sok más itt látható mű is.
André Derain-től is több alkotást állítottak ki, például a Házak Cagnes-ben című festményét, 1910-ből. Derain – ezek alapján – tájképes volt, ha létezik ilyen fogalom.
Maurice de Vlaminck fametszetei elsőre elnyerik tetszésemet, olyasfajta fekete-fehér munkák, amik mindig úgy tetszettek, már akkor is, amikor követendő példaként mutatták az általános iskolai linómetszetek készítésekor. A kiállításon látható például az 1914-ben készült Louveciennes.
Közben már jóideje nem láttam egyetlen Picassót sem, Klee-t meg Kandinszkijt meg egyenesen még egy darabot se, kezd gyanús lenni a dolog. Igaz, ha azt írják ki, hogy nagyszabású Gris-Laurens tárlat, a kutya be nem teszi a lábát a múzeumba. Húzónevek nélkül nem megy.
Még egy Laurens-szobor, a Nő fülbevalóval. Mint egy kővé vált Picasso-festmény, majd Braque-képek jönnek a sorban, és nini, egy gitár. A hangszereknél maradva, végre megint Picasso, Két akt: nő gitárral és talpas pohárral…
Lyonel Feininger 1924-ben készült műve, a Lüneburgi homlokzatok a gyűjtemény többségétől eltérően csak úgy egy évtizede tartozik a Rupf-kollekcióhoz, de a sorból nem lóg ki.
És Isten hozta, Mr Klee! Nyitásnak egy 106 éves Kalandos hal (ebben hol a hal? – kérdezi valaki a közelemben), és több, hasonlóan kisméretű tollrajz. Itt van Klee kísérteties asszonya és állata, az ismertebb Fej (Ébredés előtt), Táncoló gyümölcsök 1940-ből, amelyek gyermeki vonalrajzokra emlékeztetnek. Szabályosan ültetendő, hirdeti a cím egy szögletes világban elhelyezett vörös facsemetén. (Apropó vörös. Ezek mind kommunisták, jegyzi meg egy „hozzáértő” már másodszor is mögöttem.)
Vaszilij Kandinszkij „Kék” litográfiája is kikerült a falra, 1922-ből, süllyedő hajóval, halálnappal, tengerpolippal. Megnézhetjük az I. számú kompozíciót, amely szintén litográfia, három évvel későbbről. Szerintem körzőember.
André Masson a következő páciens, megkeveredett testrészekkel ábrázolt alakját ’27-ben készítette. Masson festményein odébb poharak, amik legalább olyan gyakran feltűnnek ezen a kiállításon, mint a már emlegetett hangszerek. (Kéretlen komment: talán mind alkoholisták is voltak, nem csak kommunisták.)
Még néhány Kandinszkij kerül elő - nem is néhány, több mint ahány Picasso vagy Klee -, úgyismint a Könnyű konstrukció, vagyis irány a világűr, de legalábbis a Csillagváros, lásd még Pajtás újság, 1975… A címek őszinték: Nagy folt, Osztott vízszintes, és persze: Cím nélkül.
A vége felé találom meg a hirtelen lett kedvencet, Paul Klee Nílusi legendáját, amely olyan, mint egy afrikai törzsi festmény, ami csak arra vár, hogy Almássy gróf felfedezze. Van még Színpadi táj, vörösben és barnában, meg Telihold a kertben, amely inkább napnak hat, lévén napsárga, de jobban meggondolva éjszaka van, tehát mégiscsak hold.
És mégiscsak Klee.
| A kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható 2008. január 27-éig, keddtől vasárnapig 10-től 18 óráig. Jegyárak: teljes árú 2200 Ft, kedvezményes 1100 Ft, családi gyerekjegy 600 Ft (csak egy teljes árú kíséretével), csoportos felnőtt 2000 Ft (15 fő felett), csoportos kedvezményes 1000 Ft (szintén 15 fő felett). Más kiállításokra (pl. a Hundertwasserre, ami nem azonos azzal az anyaggal, amit nyáron a Szombathelyi Képtár láthattunk) is érvényes kombinált jegyek is léteznek, ezek listája megtalálható a múzeum honlapján: www.szepmuveszeti.hu |
A képek forrása: www.kunstmuseumbern.ch www.kunstmuseumbern.ch