Szerintetek a karácsony? - Szerkesztőségi izé

Kupi Györgyi:

Ha azt kérdezed, mi nekem a karácsony, azt mondom, felnőtté válásom története. Onnét kezdve, hogy gyűjtögettem, rollniztam (hm, aláhúzza pirossal ezt a szót a helyesírás-javító ótomata) a filléreket, hogy apunak legyen a fa alatt egy mezítlábas Szimfónia meg egy doboz zsilett, anyunak egy Románc meg egy doboz gyufa. Megtanultam ablakot meg halat pucolni, bejglit sütni, halászlét főzni, pénzt beosztani, nem decemberben férjhez menni. (Két neuralgikus pont, a házassági évforduló és a karácsony sok egy kicsit egyszerre.)

Megtanultam stratégiát készíteni, és rájöttem arra is, mi az: a semmiért egészen.

Megtanultam János király (aki „nem volt jó”) magányát. A piros gumilabda: a most-az-egyszer-legalább-karácsonykor utáni vágyódás hiábavalóságát. „Ó, Karácsony-Apó”…

Egyik lányom arra kért (mit nem szeretsz a karácsonyban, mondjad, ne kímélj), hogy ne teríttessem meg az asztalt másfél órával a vacsora előtt, ne hisztizzek, ha lassan díszül a fa, és legfőképp ne vágjak savanyú képet, ha a Mennyből az angyal helyett a Csendes éj szól a csillagszórás alatt. (Ha megtaláljuk a kazettát egyáltalán. A karácsonyfatalp miatt nem aggódom, ezt rutinosan üti össze az uram, már a nyolcadiknál tartunk. És ez így jó.)

Megtanultam, hogy a Jézuska akkor is eljön, ha nem csillog minden, mint a salamonizéje, ahogy anyám mondta, de nem pont így. (Ha nem volt zsenánt a rongyos istálló, nem lehet gond egy-két homályosabb ablak.) Megtanultam örülni annak, hogy kifelé megyünk a télből. Hogy egyet koccintani a ház urával bármikor, fontosabb, fontosabb, fontosabb…

Megtanultam anyám nélkül… Nem, ezt nem ezt tanultam meg, és nem is fogom soha, és nem is akarom. Soha.

És talán megtanulom (de tudom, jobban is igyekezhetnék) azt, amire egy unitárius lelkész intett (nem is tudom miért, és hogy jött ez akkor és oda, de nem karácsony volt) úgy félnapnyi barátság után: Ne azt várd, hogy mások adjanak neked szeretetet, annak ott kell lennie, benned.

Rózsa Melinda (Rose):

Idén senkinek sem küldtem olyan ímélt, amelyben kellemes ünnepeket kívánok. Teljesen direkt. Ha mindenki más is csak fele annyi karácsonyi levelet kap, mint én, már akkor sem tűnik fel senkinek, hogy pont tőlem nem kap. Pont.

Amúgy is rosszul vagyok már a táncoló télapók, az éneklő- csípőrázó rénszarvasok és más kóbor sarkvidéki lények, céglogókkal megfotosoppolt aranyfényű gyertyák, de még a feldíszített karácsonyfák idilli látványától is, és gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.

Az elmúlt napokban inkább szépen végigelemeztem a termést, amit a fent ecsetelt műfajban kaptam. Mondom, a vizuális élményekre már egyáltalán nem vagyok nyitott, ezért csak a szövegekre mentem rá. Azt mondjuk örömmel tapasztaltam, hogy legalább az irodalmi portál munkatársai nem írják nagy betűkkel sem a karácsony, sem az új év kifejezéseket, de attól már kevésbé vagyok boldog, hogy bizonyos közszolgák tisztában vannak ugyanis a kisbetűs írásmóddal, viszont indokolatlan idézőjeleket alkalmaznak. Nehogy már ne legyen valami csicsamicsa a cuccosban, ugye.

Azt meg, hogy mennyire nem személytelenek ezek a jókívánságok, annak az egész közép-európai térségben működő szolgáltató levele példázza leginkább, ahonnét nem csak azt írták, hogy Kellemes Ünnepeket! (igen, nagy kezdőbetűkkel), hanem azt is, hogy Vesele praznike és hogy Srećni praznici (érdekes, itt viszont kisbetűs mind), mi több, Wesołych Świąt Bożego Narodzenia! (megint a nagybetűk - a lengyeleket szeretjük, nekik kijár, vagy mi?)

A kisbetű-nagybetű problémakörben a legbecsesebb darabom az az üzenet, amelyben a komoly tudományos főember kíván minden jót és szépet intézménye Vezetése és a Maga nevében… és hogy kedvemre értelmezhessem át az útközben minden bizonnyal nem kívánt képformátumra átalakult havas tájra vésett feliratot, a legszebb ünnepi köszöntés mától csakis a Please, click on the image!

Irédy Dénes:

A hó szépen odarögzül mindenre (a benti melegből a tél úgyis csak vizuális élmény), az összesereglett rokonság egyes tagjai elhelyezkednek a szokott stratégiai pontokon, ki a konyhában alkoholizál, ki a tévés szobában trécsel, ki meg valamerre durmol. Túl vagyunk a szentestés közös, szervezett káoszra jellemző vacsorán, még csak egyszer sikerült feldönteni a karácsonyfát és az általa minden hívó szót rá irányzottnak vélő hallgató kutyánk nagyon élvezi a forgatagot, hogy ennyire megsokasodott az élet körülötte. Szépen működik a matriarchális társadalom leképzése a legalapvetőbb építőelemére, a kissé felbővített tagszámú családra.

Nem szoktuk túlzásba vinni az ajándékozást. Késői gyerekként az ünnepi asztalt körülülők közül már csak az egyik unokahúgom nem nagykorú. Pedig van belőlük pár. Édesanyám ezért azt a verdiktet hozta már évekkel ezelőtt, hogy a gyerekek (és az annak számítók) pénzt kapnak, a többieket meg kisegíti, ha olyanná sanyarodik a sorsuk, hogy rászoruljanak. Úgyis mindenki maga tudja legjobban, mire van leginkább szüksége; közelgő ünnepek ide, meg amoda, néha épp a legprózaibb dolgokban üt be a krach. Most épp a nővérem autójának a sebváltója készül taccsra vágni a napi munkaeszközt.

Szóval nem kerítünk túl nagy feneket a karácsonynak. A bevásárlások kapcsán persze nem kerülhető el, hogy ne vegyük ki a részünk a giccsessé agyonjátszott daloktól bezengett, idegeskedő embersokasággal teli bevásárló-hodályok hosszas, tévé előtti kiheverést igénylő futamaiból. Nem okoznak már november végén álmatlan éjszakákat, hogy ki mit és miből kapjon ajándékot, a hitelfelvevés gondolatával sem játszadozik el senki. Csak összeterelődik a család és a kis döccenők, apróbb nézeteltérések ellenére kellemesen telik ez a pár nap. Utána úgyis mindenki megy a maga útjára és a szilvesztert már külön töltjük.

Józing Antal:

Volt egy időszak, úgy öt-nyolc évvel ezelőtt, amikor módfelett durcás voltam a karácsonya, mondván, simán besöpri a főnyereményt az ünnepek képmutatási versenyének bikaerős mezőnyében. Mert hát a vak is látja, hogy a teli torokból kiabált szeretet jelszava alatt nem történik más, minthogy az emberek december végén behülyülnek, és különböző, jól kiszámítható kényszercselekvéseket végeznek. Vállalati bulikon flörtölnek, színes égőkkel űrhajó-leszállópályákká változtatják a házukat, szétidegelik magukat és családtagjaikat a készülődésben, és legfőképpen: megvesznek mindent, ami útjukba esik a városszéli bevásárlóközpontokban, az éppen divatos elektromos baszináktól kezdve a Kombájnok képes krónikája című 29 ezer forintos albumig. Mindeközben a média szirupos, giccses történetekkel, filmekkel, jegyzetekkel és zenékkel bombáz. Satöbbi.

Aztán rájöttem, hogy én is csak szerepet játszottam, a fenti tünetek igazak ugyan, de annyira ezek engem mégsem zavarnak. Az ember és a világ olyan, amilyen, attól, hogy felhúzom magam, még nem lesz jobb. Gyermekkorom erdőszéli, behavazott, befelé forduló narancsillatú karácsonyainak már annyi, és nem csak enyémeknek, másokéinak is. Ez van. Azért ettől ez még nem a világ vége.

Ahogy a tévénél is mindig kezünk ügyében is van a távkapcsoló, amit megnyomhatunk, ahelyett, hogy nyafogunk a borzasztó műsorokról, úgy a karácsony esetében is viszonylag könnyen ki lehet rekeszteni a számunkra unszimpatikus elemeket ebből az év végi történetből. És pont azért, mert jó pár napra megáll az ország, kizökken minden a kerékvágásból, szabadabbak vagyunk, és marhára rajtunk múlik, hogy mit kezdünk ezzel a kizökkenéssel. Így mostanság nálunk ajándék van, de nem sok, készülődés van, de adagolt és csak módjával. Helyette kevesebbet nyílik az ajtó, többször üljük körül az asztalt, és több éve tradíció, hogy 26-án valami közeli strand meleg vízéből bámuljuk a telet.

Várnai Zsolt (Morn)

A legmasszívabb családi ünnep, melyet még azok is komolyan vesznek, akik amúgy nem sokra tartják a család intézményét.

Előtte hetekig ajándékok utáni lótás-futás, jó esetben azon az alapon, hogy a családtag minek örülne, rossz esetben „menjünk és gyorsan vegyünk X-nek valamit 10 ezer értékben”.

Kajtatás karácsonyfa után, hüledezni az árakon, de azért a lehető legnagyobbat venni, ami belefér a nappaliba és a pénzügyi keretbe. Kínlódás a sufniban a karácsonyfatalppal, meghitt közös díszítés, családilag, ajándék a fa alá csempészése, kutató tekintetek, vajon sikerült-e a meglepi.

Három nap tömény család, rokonság, evés-ivás, játék a gyerekekkel, gyorsan pótolni az egész évben keletkezett lemaradást, külvilág kizárva.

Feltöltődés.