Ez történt 2007-ben - Szerintünk

2007.12.31. 01:39

A 2007-es év olyan volt, amilyen, sokan valószínűleg nem fogják visszasírni. A nagy elemzéseket meghagyjuk a sok pénzt kereső politológusoknak, szociológusoknak és egyéb okos embereknek, mi csak végignézzük, milyen is volt 2007 az ALON torzító szemüvegén keresztül.

Január – Szalmalángok

Egy Kőszegen és Szombathelyen járt turista provokáló bejegyzésével kezdjük az évet, de a várt vihar elmarad. Talán még fájnak a fejek az új évi pezsgőtől. A kolleganőnk nyílt levelet ír lányának, mely nyomán sokan tudni akarják, mi is az a licsi. Ekkor nyílik 2007. egyik sikerkiállítása, a Munkácsy-tárlat. Czeglédy Csaba alpolgármesterrel a készülődő reformokról beszélgetünk, hogy aztán a téma még sokszor előjöjjön az évben. Ekkor indul a parlamenti képviselők költségtérítési vitája, melyet azóta sem sikerült megnyugtatóan rendezni. Megjelennek az első hírek arról, hogy a főiskola integrálódik valamely egyetemhez. Aztán tényleg. Bejelentik a 14 szombathelyi nagyprojektet, közben 400 millió forint csatornapénznek nyoma vész. Az erős évkezdetet jelzi, hogy a hónap végén jelenik meg a tavalyi év egyik legsúlyosabb ALON-cikke a szalmatüzelésű erőművekről, és részt veszünk Szentkirályon egy emlékezetes iskolabezárási lakossági fórumon.

Február – Iskolabezárási földindulás

Lakossági fórum az Eötvös iskolában, Dávid Ibolya Szombathelyen. Bombaként robban a hír: a megye Szentgotthárdra költözteti a Markusovszky kórház központját. Elindul a vizitdíj, amit mi is levizitálunk. Szombathely profi marketingest bérel a Garrison Group személyében, akikről azóta sem hallani semmit. Hankó Faragó Miklós felszólal a parlamentben a kiskorú szex büntethetőségéről, melyet mindenki a saját szája íze szerint értelmez. A képviselő szerint a vélemény nem pedofília, viszont a MIÉP a háza előtt tüntet. Oknyomozunk vízkő ügyében. Szentkirályon élőlánccal próbálják megakadályozni az iskola bezárását, de hiába, egy drámai közgyűlésen a képviselők felteszik a pontot az ire.

Március – A Jabil viszlátot mond

Kiderül, hogy Mikola Istvánnak humora is van és hogy már a rock is a politika körül forog. Kisebb tűz keletkezik a zsinagóga pincéjében. Marton Zsolt lapunknak adott interjújában arról beszél, hogy nem normális, ha mindenhol ott a politika. Rendhagyó módon sikerül bemutatni a szombathelyi török éttermet, Jókai Anna viszont a televízió és az embermassza ellen foglal állást a Premontrei Gimnáziumban. Megjelennek az első tervek a Magellán Centerről. Minden előzetes aggodalommal szemben rendbontás nélkül zajlik a március 15-i ünnep Szombathelyen. Mi megünnepeljük az egyéves blogokat és megnyitjuk a már rég nyitva levő pálinkaházat. Aztán beüt a krach: A Jabil bejelenti, hogy elmegy. Ezt kommentáljuk.

Április – Jordán Tamás bejelenti a színházalapítást

Szili Katalint körüldongják a megyei képviselők, közben ismét felizzik a Drazsé-ügy, de hőfoka egyre alacsonyabb. Interjút ad lapunknak Bródy János. Másért emlékezetes egy Szent György-hegyi kirándulás és kollegánk falfirka gyűjteménye. Az ALON kideríti, hogy egy új törvénytervezet szerint a 86-os nem lesz gyorsforgalmi út. Később egy módosító indítvánnyal rendeződik a helyzet. Jordán Tamás bejelenti: színházat alapítana Szombathelyen, Körmenden viszont leég a sajtgyár.

jus – Meghal Wagner András

Megújul a Szombathely.hu portál, amely azóta is furcsán működik Mozilla alól. Vigh Gábor, a szombathelyi Fidesz ismert alakja bejelenti, hogy lemond a képviselőségről. Balesetet szenved Wagner András, Szombathely 1990-1998 közötti polgármestere. Eközben javában dúl a helyi SZDSZ belső torzsalkodása. Füstbe megy a Kendermag Egyesület szombathelyi tüntetése, tanulságos interjút ad lapunknak a megyeszékhely sikeriskolájának számító Zrínyi igazgatója. Németh Kálmán alpolgármesterrel főleg gazdasági kérdésekről beszélünk, és a nyár eljövetelét jelzi, hogy segítünk felavatni Bükfürdő új csúszdáit. A hónap utolsó napján meghal Wagner András.

Június – Gazdasági társaság lesz a Markusovszky

Leteszteljük a gyöngyösfalui Holdfényligetet és elindul az ALON ingatlanmelléklete. Dröszler László fodrászmester portréja után megnézzük a celldömölki fürdőt, és nagyon jól érezzünk magunkat. Átadják a Markusovszky sürgősségi tömbjét. Ágh Péter lesz a szombathelyi Fidesz elnöke. Közben eszkalálódik a Safo körüli médiaháború, no meg botrányba fullad a szombathelyi szimfonikusok Fő téri koncertje. Ennél jóval kellemesebb a metrosurfing zenekar borozással összekötött interjúja a Palace teraszán. A megyegyűlés újabb nagy döntést hoz a Markusovszkyról: az intézményt gazdasági társasággá alakítják.

Július – Tombol a nyár és a médiaháború

Elindul a szombathelyi vagyonhasznosító és újjászületik az ALON-csoporthoz tartozó Szavazó.hu. Szerkesztőnknek ismét sikerül megnéznie az Elvira Maratoni mezőnyének a végét. A Safó körüli médiaháború tetőfokára hág: a polgármester a Nyugat.hu-hoz kötüdő csoportnak adja a Safo városi lap kiadási jogát, amire az ellenzék – azóta is tartó – bojkottal válaszol. Megtesszük szokásos zarándoklatunkat a Volt Fesztiválra, és elkísérjük utolsó útjára a szombathelyi villamost. A rekordhőségben egymást érik a vízparti tudósítások: terítéken a balatonboglári strand, a Balaton Sound Zamárdiban, a zánkai Balatone Fesztivál és a mesteri fürdő.

Augusztus – Négy nap karneváblog

Életképekkel jelentkezünk az SZTK-ból, jó sokat fotóztunk a kőszegi ostromnapokon. Kitör a körmendi bankpánik és meghal István Lajos professzor. Ismét jönnek a nyári témák: Abbázia, Bánsági útinapló, lékai strand és bringatúra a Fertő-tó körül. Augusztus 20 tiszteletére Savaria Szépe születik. A Savaria Karneválon négy napig egyfolytában nyomjuk a blogot, ezzel valószínűleg überelünk minden hivatalos médiatámogatót, nem mintha ez utóbbi cím valaha is annyira érdekelt volna bennünket. A hónap végén felröppen a terv, hogy kórház lesz a megyei strandon.

Szeptember – Elindul a Kimozduló.hu

Az ősz meghozz az elszabaduló élelmiszerárakat. A változatosság kedvéért most a tűzoltóparancsnokkal beszélgetünk hosszabban. Ebben a hónapban indul az ALON kulturális és programajánló melléklete, a Kimozduló, mely köszöni szépen, azóta is remekül érzi magát. Sikerül idén is megfelelő mennyiségű bort inni az újságíró-politikus főzőversenyen. Szombathelyen is megemlékeznek az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéves évfordulójáról, majd pár nap múlva majdnem elalszunk a megyeházán rendezett gazdasági fórumon.

Október – Hogyan tovább, karnevál?

Ez már a nagyon közeli múlt, szinte tegnapi hírek. Elindul a szombathelyi TISZK, Körmenden bemutatkozik az őszi országos közbeszédet tematizáló Magyar Gárda. Az ALON-lapcsoport legutóbbi fejlesztésének eredményeként elindul a Vas megyei híreit összegyűjtő Vasindex.hu. Launknak nyilatkoznak a szombathelyi politika női szereplői, és egy ártatlannak induló karneválértékelőn kiderül, jövőre valószínűleg fizetős lesz a rendezvény. Ipkovich György megosztja velünk kínai élményeit, melyek érezhetően mély hatással voltak a polgármesterre. Gyurcsány Ferenc Szentgotthárdon jár, de a város környezetszennyezéssel kapcsolatos gondjai ettől nem oldódnak meg. A Vitalitas Galériában Makovecz Imre kiállítás-megnyitója jóval túlmutat önmagán, Vámos Miklós meg a nőket nyűgözi le az MMIK-ban. Alaposan megnézzük Győrt, az őszi kirakodóvásárt viszont elmossa az eső.

November – Bezár a szombathelyi VÁTI iroda

Vas megye három temetőjét járjuk végig elsején, és sokat fényképezünk. Visszaadják a forgalomnak a Gyöngyös-hidat a Kisfaludy utcában. Szép lett. Utánanézünk az 1956-os Vas megyei büntetőpereknek. A Penny Market személyében újabb német diszkontlánc érkezik meg Szombathelyre, a Marton napi vásárt nem veri ez ugyan az eső, viszont havazik. Beiktatják Halmosi Zsolt, új megyei rendőrkapitányt, visszafogott érdeklődés mellett átadják a Bartók Termet, és egy estét Mariborban töltünk. Munkatársunknak és a Totál Szombathely szervezőjének némileg más véleménye van ugyanarról az estéről. A közgyűlés eldönti, hogy lesz rendőrlámpa a Thököly úton, de a politikával leöntött érvek és ellenérvek kusza tengerében máig nem könnyű kiigazodni. Tüntetés zajlik a Markusovszky kórház előtt, és még aznap bemutatkozik a Magyar Gárda Szombathelyen is. A városban lezajlik az első amerikai futballmeccs, és Dr. Lupo titka is feltárul. Bezár a szombathelyi Váti iroda.

December – Egy emlékezetes színházi bemutató

A tavaly indult hagyomány folyományaként ismét fellobban az adventi óriásgyertya a Fő téren. Talmácsi Gábor Szombathelyen jár, de a beszámoló – finoman szólva – nem nyeri el a rajongók tetszését. Mintarendelő nyílik a Rumi úton, de hogy ne örüljünk annyira, megyei vezetők és jobboldali politikusok egy sajtótájékoztatón bejelentik, hogy súlyos gondokkal küzd a megyei kórház. A kérdés kapcsán jó sok olvasói levelet kapunk. Egy másik cikkünk miatt egy másik – happy enddel végződő – levélváltás is zajlik Hende Csaba és Jordán Tamás között. Besöprünk egy látogatottsági rekordot, és amikor már azt hisszük, vége az évnek, még érkezik egy-két csavar. Drámai fordulatokban bővelkedik a Berzsenyi Színház új darabjának premierje, különös tekintettel egy savval leöntött autóra, és megyei napilapban megjelent kritikára. Szintén figyelemre méltó dramaturgiája van az idei közmeghallgatásnak. Szentgotthárdon új vasfüggönyt állítanak, az ünnepek előtt még megjelenik egy halas oknyomozás és egy közös szerkesztőségi jegyzet a karácsonyról. Ilyen utóbbi nemsokára - jövőre - megint lesz.

Szombathely, ez történt



.