Hogyan ért titeket 2008? - Szerkesztőségi izé

A karácsonnyal kapcsolatos után újabb kérdést intéztünk szerkesztőségünk tagjaihoz. A válaszokból szép keresztmetszet áll össze a magyar szilveszterek természetéről. Jó, lehet, nem reprezentatív, de valódi és szép színes. Talán még tippeket is adunk a jövőre nézve.

A karácsonnyal kapcsolatos után újabb kérdést intéztünk szerkesztőségünk tagjaihoz. A válaszokból szép keresztmetszet áll össze a magyar szilveszterek természetéről. Jó, lehet, nem reprezentatív, de valódi és szép színes. Talán még tippeket is adunk a jövőre nézve.

Kupi Györgyi

Köszönöm a kérdést, jól ért, a Május 1 sörözőben. A Himnusz az én tempómnak kicsit gyors volt, de elég, hogy gondoljak a hozzám közel állókra, persze nem egyenként, mert arra a Kék Duna meg Gyertyafény-keringő is kevés lenne, hanem úgy együtt.

Így arra is jutott időm, hogy kivonjam 2008-ból 1964-et. Örömmel konstatáltam, hogy tavaly elszámoltam magam, úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha semmit se öregszem. (Azon főleg ne, ha jövőre is vétek számtani hibát, kitelik tőlem.)

Általában otthon szilveszterezünk, azaz adjuk át magunkat a szendergésnek, én fél kilenckor, az uram éjjel 11-kor, neki a rosszabb, mert én kialszom magam háromnegyed 12-ig (minden szilveszterkor felébredek), ő viszont első álmából riadva kénytelen pezsgőzni, és azon mélázni, vajon hogy állíthatná át a biológiai órámat, pláne pavlovi reflexemet.

Az idén szakítottunk a hagyománnyal, utolsó pillanatban helyfoglalás, malacsült, pezsgős káposzta, éjfél után hideg pecsenyék (semmi extra, de jó, házias ízek), Szvoboda vendéglős szívélyessége, Misky Ferenc nagyon jó zenéje. Fényes szemű lányok, szépasszonyok, mulatós urak, gyönyörű, idős(ödő) párok, csupa kedves, vidám ember. Egész évben szeretném őket ilyennek látni, de ez nem csak rajtam áll.

És persze rétes. Mert azt kell enni ilyenkor, de legalább a bejgli maradékát, anyám szerint, hogy feltekerjük az előző évet. Hogy miért, azt nem mondta, talán hogy legömbölyödjenek az óév tüskéi, megédesedjenek a napok, melyek közt akadt keserű is. (Ez így jó. Gyere rétes, hamm bekaplak.)

Boldog új évet nem kívánok, mert az jó, ha egy pillanat, inkább azt kívánom, hogy legalább törekedjünk a boldogságra. Fáradozásunk ne legyen hiábavaló.

Rózsa Melinda (Rose)

Hóval, meg még több hóval, azzal jött ez az új év. Sőt, már az ó is csak ezzel volt hajlandó búcsúzni, hát jól otthon is maradtunk, pedig hivatalosak lettünk vón’ valamely gigászi retrópartira – talán majd legközelebb. Így az uccsó éjszakát, ami még hátravolt ebből szottyosan távozó 2007-ből, hármasban töltöttük: F., én meg a vörös pezsgő. (A vörös pezsgő ugyanolyan gyorsan fogy, mint a nem vörös, csak sokkal hatásosabb foltot hagy az asztalterítőn. Ezért taktikus ünneplők nem terítenek alá semmit.)

Még néhány napja gondolkoztam rajta, hogy kivételesen kellene tenni már valami fogadalmat, mert eddig még egyetlen évben sem sikerült úgy igazán, de aztán meg arra gondoltam, hogy a fene se akarja magát direktbe frusztrálni, ha mégsem jön össze, tehát ez megint kimaradt. Pedig alternatív verzióként még az is eszembe jutott, hogy megfogadom, az új évben egyáltalán nem káromkodom szuahéliül, esetleg nem fogyasztok szusit tejszínhabbal, mert ez esetekben a betartási arány gyakorlatilag 100 százalékos, de aztán nem cifráztam. Ittunk egyet, és már idén voltunk.

Arra azért ügyeltem, hogy túl sok undok dologgal az év első napján ne kelljen foglalatoskodni, minthogy akkor az egész évet azzal tölthetem, ugye, a babonaság szerint - így például még éjfél előtt elmosogattam. A házimunkát persze nem úszom meg, már ha lehetséges a főzést ily póriasan leházimunkázni, mert lencsét márpedig enni köll, attól dagad a buksza az új esztendőben, és az az átok lencse az olyan, hogy azt főzni kell, csak úgy a zacskóból elropogtatva valahogy nem az igazi. Így hamar véget ér ez a cikk is, mert megyek, és nekiveselkedem a lencselevesnek, de durván. (Első körben kell hozzá egy meglehetős kanyarításnyi, húsos, füstölt háziszalonna – ettől hívják így: „lencseleves, de durván”.) Jó étvágyat.

Irédy Dénes

Sohasem voltam különösebben elragadtatva a szilvesztertől. Dugig tele lévő, a hétvégi rutinnál alig valamivel többet nyújtó helyek, a tudatmódosítást tökélyre vivő házibulik, csúnya másnappal beköszöntő újév, mattrészeg botorkálás a téli éjszakában, satöbbi. Legfőbbképpen pedig a kötelező jókedv látványossá tétele, hogy mindenki lássa rajtunk, hogy a hejehuja témájában mi tényleg és nagyon benne vagyunk a pikszisben. Ilyenkor mindig eszembe jut az Amorf ördögök „Üres kupléban” című számának utolsó verzéje, hogy: „Akkor lesz az álom színes, / ha az élet se fekete-fehér. Üres / kupéban ér a néger éj, / Csekély kedvem setétje mély.” Vagyis ha a szürke jelzővel illetett hétköznapokban nincs velünk az a könnyed, a szájszéleket picit felkunkorító (ironikus) mosoly, akkor a fene vitte az egészet. Akkor a különleges alkalmakat sem tudjuk örömmel venni. A boldog ember bármikor és bárhol boldog.

Az agglegények faluja – írta néhány éve a szüleim településéről a megyei lap. Még kocsma sincs, csak egy itallerakat. Eredetileg úgy volt, hogy Szekszárdon ér majd el az újév, aztán máshogy alakult. Több tényező is közrejátszott, hogy mégsem vállalkoztam a nagy útra. 30-án egy remek buliban voltam, az egyik sofőrünk lemondta a kiküldetést, a nővérem – ’93 óta először – szilveszterkor nem pizzákkal rohangál az osztrákok között, és nekem se volt nagy kedvem szétcsapni magam annyira, ami ebből a házibuliból egyenes ágon következett volna. Öregszem, konszolidálódom, vagy mi.

Az idős szüleim, a nővérem és az unokaöcsém tehát. Nyolckor felmegyünk a Művelődési házba. Utolsóként érkezünk, elő is hozakodom a klasszikus latin mondással, hogy vagy Caesar légy, vagy senki. Tele a terem, vagyunk vagy százan, főképp idősebbek, a fiatalokban láthatólag más kép él a dorbézolásról. Leülünk az asztalhoz, elbeszélgetünk a szemben ülőkkel. Fent a színpadon egy hatalmas szintetizátor mögött testes, kopaszodó úriember énekel lakodalmas slágereket a beprogramozott futamokra, ehhez vokálozik egy elég átlagos szőkeség. Lassan megérkeznek a rántott- és szeletelt húsok. Előtte még a polgármesteri üdvözlő beszédben hangzik el, hogy a Feri ígérete szerint a 2008-as év jobb lesz, mint amit mögöttünk hagytunk. Nem mondom, nem teszi túl magasra a lécet.

Fél tizenegy körül hazasétálunk. Éjfélkor pezsgőbontás, koccintás, aztán széledés. Ha decemberben túl is pörgettünk mindent, a január majd lecsitítja a kedélyeket. Újrakezdés, egyenlegkészítés, számadás.

Józing Antal

Nem élek aszkéta életet, minimális szabadidőmben közeli ismerőseimmel szeretek egy asztal és egy üveg bor felett összehajolni, legyen a hely nagyszoba, terasz, kert vagy akár vendéglátó-ipari egység. A szilveszter viszont reménytelenül nem hoz lázba. Életem során alig-alig mozdultam ki ezen a napon, valamiért nincs kedvem tenni azért, hogy pont december 31-én érezzem nagyon jól magam, főleg nem idegenek között valami idegen helyen, borzasztó zenékkel, esetleg haknisztárokkal körülvéve. És mindezért még fizessek is. E mögött nincs semmi extrém elmélet, biztos lehetne találni nekem tetsző formát, mert miért ne lehetne véletlenül jókedvem az év utolsó napján? De annyira nem hajtok rá, valahogy jobban megy a lazulás máskor.

Amikor több napon keresztül – például a téli ünnepek idején - ráérek később, tíz vagy tizenegy óra fele kelni, riasztóan gyorsan elcsúszik a napirendem, és a szokásos éjfél vagy egy óra helyett hajnali két, három, sőt négy óráig olvasok, interneten matatok, zenéket hallgatok. Mindebből az következik, hogy a szilveszter csak abban különbözik az előtte levő napoktól, hogy a vacsora bent van a szobában, és éjfélkor pezsgővel koccintás van, miközben a nálamnál jóval lelkesebb emberek petárdákkal vagy mikkel háborús övezetté varázsolják a környéket.

Idén az történt, hogy délelőtt kocogtam a Fő téren, este elszopogattam egy üveg villányit – kivételesen fehéret -, meg néhány pohár pezsgőt, közben Tron-bajnokságot játszottam fiammal és barátjával, hajnali háromkor összevadásztam a riadt macskát a ház mögötti parkolóból. Nyomogattam a számítógépet, belenéztem a tévébe is, az éjjel egykor indult Űrgolyhók most is humorosnak bizonyult, nem így az éjfél előtti műsorok, de nem csalódtam, mert nem is vártam semmit. Reggel meg örültem, hogy friss vagyok és üde, és nagyon nem irigyeltem azok reggelét, aki akik pár házzal odébb nyolcvanas évekbeli slágereket énekeltek, teli torokból, este nyolctól hajnali háromig.

Fogadalmat sose teszek, 2008-nak viszont jó évnek kell lennie. Én legalábbis dolgozni fogok rajta.

Várnai Zsolt (Morn)

A szokásosnál húzósabbra sikeredett a szilveszteri ünneplés, már amennyi a bevállalt programok mennyiségét illeti.

30-án egy laza elő szilveszter a volt évfolyamtársakkal a kőszegi hegyekben, annak minden szokásos kellékével együtt, evésivás, vaskos sztorik, nagy röhögések és kis elmélkedés a rohanó időről, csendben megállapítva, hogy mi azért persze semmit sem változtunk az eltelt közel húsz év alatt és közben bízva abban, hogy ezt a többiek is így gondolják.

31-én pedig már egy teljesen más szervezésben és társasággal Kőszegen az Írottkő Hotelben töltöttük az óév utolsó napját. Egész éjjel folyamatosan üzemelő svédasztal remek ételekkel, jó borokkal (ez utóbbiakért persze már fizetni kellett). Érdekes műsorok, hibátlan szervezés, a felhőtlen szilveszteri ünneplés minden kellékével, kissé felejthető zenekarral, amely szinte minden számot ugyanazzal a mulatós ritmussal adott elő.

Külön pozitívum, hogy megfelelően meleg és füstmentes volt a levegő és az is emelte a jókedvet, hogy az éjféli tombola fődíját a kétszemélyes kétnapos budapesti szállodai hétvégét végül mi hoztuk el, egészen jól indítva ezzel az újévet.