350 kilométeres sebességgel közlekedik majd az a szovjet szupervasút, melyet 1996-ban adnak át a forgalomnak, írta 1988. januári első számában a Vas Népe. Az ALON annak nézett utána, hogy mennyire látszódott a 20 évvel ezelőtti helyi sajtóban, hogy az utolsó évébe érkezett a létező szocializmus.
1988: a vég kezdete
A legtöbb történelemkönyv szerint a rendszerváltás fordulópontja 1989. Vélemények felett nehéz vitát nyitni, ha valaki engem kérdez, szerintem már 1988-ban egyértelműen kiderült: nincs visszaút. 1988. január elsején a magyarok világútlevelet kapnak, ekkor már több hónapja létezik a MDF, aztán még ebben az évben megalakul a Fidesz és az SZDSZ, és leváltják Kádár Jánost.
Mindezek tükrében jött a kézenfekvő ötlet: nézzünk utána, hogy vajon húsz évvel ezelőtt – végül is kerek évforduló -, hogyan ugrottak neki a helyi újságok a sorsfordító 1988-as évnek. Mennyire volt bent a levegőben mindaz, ami ezután jött, pontosabban mennyire érzékeltette a változás szelét a helyi sajtó.
Ahogy mindjárt kiviláglik: alig-alig. Ennek oka részben – vagy teljesen - abban is keresendő, hogy a szóban forgó három sajtótermék mindegyike a párt és a párt által irányított tanácsok kezében volt.
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy pont 1988 az az év, amikor majd megjelennek az első, független helyi sajtótermékek. Szombathelyen például a legendás Térkép.
De 1988 januárjában itt még nem tartunk. Hogy pontosan hol tartunk, arra kapunk választ, ha megnézzük a Vas Népe, az Életünk és a Vasi Szemle 1998-as első számait.
Vas Népe: A szovjet szupervasút
A Vas Népe ekkor még nem furcsa körülmények között privatizált multi, hanem szigorúan a megyei pártbizottság és a megyei tanács közös napilapja. Így hát nem lepődhetünk meg, hogy a január 2-i, szombati szám vezércikke Németh Károly, az Elnöki Tanács elnökének (emlékszik még valaki erre a névre?) újévi köszöntőjével adja meg az alaphangot. „Népünk munkájának eredményeként emelkedett a nemzeti jövedelem” tudjuk meg a jó hírt több hasonló mondat társaságában. Elárulja, hogy vannak „felgyülemlett gondjaink”, amelyeket meg kell oldani, éppen ezért fontos a gazdasági reform továbbvitele (hm, ez valahonnan ismerős) és a szocialista demokrácia kiteljesítése. Ki a fenét ne lelkesítene egy ilyen újévi beszéd, különösen a szakadék szélén?
Ha valakinek Németh elvtárs nem lenne elég, a harmadik oldalon Radnai György elvtárs, az MSZMP KB munkatársának a további, szinte egész oldalt betöltő eszmefuttatását olvashatja „Nehéz döntések közben” címmel. A kellően unalmas anyag végkicsengése az, hogy a szükséges kiigazításokat a társadalom fogadóképessége, felelősségvállalása alakítja. „Ez mindnyájunk felelőssége!” – szögezi le Radnai. Azt viszont nem mondja, hogy elkúrták, ebből is látszik, hogy mennyit változott azóta a világ.
Megtudjuk, hogy Kádár János a Műcsarnokban megnézte a Művészet és forradalom című „nagy sikerű” kiállítást.
Ennél izgalmasabb, hogy a szovjetek ötmilliárd rubeles költséggel gyorsvasutat építenek Moszkva és a Krím illetve a Kaukázus között. Az első szerelvények 1996 és 1999 között indulnak majd el, és 350 kilométeres sebességgel száguldanak. Mindez szigorúan kijelentő módban.
A helyi hírek zöme akár ma is megjelenhetne, a megyei napilap soha nem szeretett a falnak fejjel menni. Így olvashatunk a Rába gyár új nyerges-vontatójáról, Lipp Vilmosról, az akkor 100 éve elhunyt régészről. A publicisztika rovat (pont ott volt, ahol ma is van) egyik írása a kopott autógumikkal közlekedő embertársainknak mondogat oda, a másik pedig azoknak, akik nem tudnak semminek örülni.
Hogy mégis emelgeti a fazék fedőjét a gőz, azt onnan lehet tudni, vagy inkább sejteni, hogy a címlapon – a már említett Németh Károly-köszöntő mellett – viszonylag nagy terjedelemben arról olvashatunk, hogy a Skála-Gyöngyös Áruház élelmiszer osztályán a dolgozók már a negyedik hétvégéjükön vannak bent. Árazzák át a termékeket. 1987-ben nagyjából hetente nőtt valaminek az ára – tudjuk meg. Az eladóknak túlóráként 120 forintot számoltak el egy egész napra, néhányan annyira kiborultak, hogy elsírták magukat. A cikket egy – tria – nevű újságíró jegyzi.
Csak a kíváncsiság kedvéért belelapoztunk a hétfői és a keddi számba is. Ezekből megtudhatjuk például, hogy jól telelt a vetés és hogy növekszik a barkácsolók tábora. „Jártak-e a Földön űrlények?” - teszi fel az izgalmas kérdést az egyik újságíró, de aztán nem foglal állást a kényes kérdésben.
Ami a helyi ügyeket illeti, kiderül, hogy „bizakodó hangulatban zajlott a munkásgyűlés az Élgépben. A Vasépben is munkásgyűlés volt, melyen megnyugtatták a dolgozókat, hogy „Aki dolgozik, annak nem kell tartania az új év nehézségeitől.”
Az aktuális örökzöld: a Gyöngyös patakban egy fatönköt és egy fotelt visz a víz, a Lenin úton pedig valakik kukákat borogattak.
A januári Életünk Bibót idéz
A Vas megye tanácsa által kiadott irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, az Életünk (főszerkesztő Pete György) sem rohan zászlóval és kibontott ingben a barikádokra, de a három megnézett sajtótermék közük ez tűnik a legkevésbé bepállottnak.
Igaz, Kolozsvári Grandpierre Emil meglehetősen érdektelenül ír az irodalmi vitákról, viszont Csaplár Vilmos A vágy című novellája mellett Fabó Kinga tollából tanulmányt olvashatunk Sylvia Plath-ról. Aki ismeri, az tudja: az amerikai költőnő meglehetősen távol helyezkedik el a szocialista realizmustól.
Több mint érdekes: Radics Viktória Kertész Imre Sorstalanság regényét elemzi, és gyakorlatilag ugyanazt mondja róla, ami indokkal később az író Nobel-díjat kap. Ezen a fordulaton azonban valószínűleg Radics Viktória is módfelett meglepődött volna.
„Egy megfigyelő a zsarnokságról” című kétoldalas tanulmányában Kiss Gy. Csaba Ryszard Kapuscinski lengyel íróról értekezik mint a zsarnokság és a diktatúrák szakértőjéről. E kapcsán véletlenül Előkerül Bibó és a híres mondása: „demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni”. Kiss Gy. odaveti azt is, hogy jegyezzük meg a lengyel író egyik kulcsmondatát: „Az emlékezet magántulajdon, semmiféle hatalomnak nincs oda bejárása.”
Vasi Szemle: Éhen Gyula és a szocializmus
Vas megye tanácsának tudományos és kulturális folyóirata (felelős szerkesztő: Gál József) 1988-as első számában Vas megye falvainak problémáját járja körül: a fogyó népességet, a demográfiai és a társadalmi helyzetet.
Témaválasztása miatt érdemes feleleveníteni például Mázi Gábor és Török Gábor „Az életkörülmények hatása a művelődésre Peresznye községben” című, 19 oldal terjedelmű tanulmányát, melyben beigazolódik a feltevés, hogy Peresznye művelődés területén hátrányban van Horvátzsidányhoz képest. Mai szemmel nézve viszont a kérdés az, hogy mindez mennyire zavarta a peresznyeieket, illetve hogy jó-e, hogy ma már eszünkbe nem jutna hasonló tanulmányt készíteni.
Olvashatunk még itt Pungor Ernő vegyészmérnökről és Éhen Gyula városépítőről is. Ez utóbbi írás Horváth Ferenc tollából került ki, és a témaválasztás jelzi, a Vasi Szemlénél is résnyire kinyílt az ajtó. Igaz, csak kikukkantani lehet rajta, kimenni nem. A szerző lefutja a kötelező ideológiai kiskört, mely szerint Éhen Gyulától „a szocializmus gondolata egyáltalán nem idegen”, de szerencsére a cikk végkicsengése nem ez, hanem a legendás polgármester gyakorlatias szemléletének dicsérete.
A kőszegi polgárság fegyveres testületei és egy vasvári serfőzőház rejtélye mellett a Vasi Szemle rávilágít, hogy 25 éves népművelő és könyvtáros képzés Szombathelyen. Az utóbbi írást jegyző Horváth Margit fontosnak tartja elmondani, hogy: „A konferenciát Rácz Jánosnak, az MSZMP Vas megyei titkárának összegző, s ideológiai-kulturális életünkben az áttekintést szolgáló, az összetett jelenségek megítélésében a történeti, dialektikus látásmódot erősítő előadása zárta.”
Mondjuk tényleg érdekes lenne megtudni, mit is mondhatott akkor Rácz János. Mert az igazán összetett dolgok csak ezután jöttek.