Náraiban jártak besurranók. Tegnap délután idős hölgyhöz kéretszkedtek be, majd figyelmét elterelve 300 ezer forintját vitték el.
Tegnap reggel fedezték fel, hogy az egyik szombathelyi óvodába ablakbefeszítéssel behatoltak. Semmit sem vittek el a tettesek, a rongálási kár kb. 10 ezer Ft.
Tegnap reggel fedezték fel, hogy egy kőszegi óvodába is betörtek. A tettesek az ablakot feszítették ki, majd kutattak az irodákban és váltópénzt vittek el. A rongálási kár kb. 8 ezer Ft.
Édességeket akart ellopni tegnap délután egy szombathelyi férfi az egyik áruházból, de lefülelték. A 17 ezer forintnyi édességet lefoglalták tőle.
Tegnap délután egy szombathelyi férfit állítottak elő, mivel Seat-ján az alvázszám nem egyezett a forgalmiban szereplővel. A Zanati útról állították elő és gyanúsítottként kihallgatták.
Tegnap kora este egy suzukis haladt a Szűrcsapó utcában a Paragvári úti kereszteződés felé, amikor kanyarodás közben majdnem ütközött a védett úton érkező kerékpáros nővel. A kerékpáros, hogy elkerülje az ütközést fékezett és az útra esett, az autós pedig megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
Tegnap éjjel két szombathelyi férfit állítottak elő Jákról. Opellel közlekedtek, amikor ellenőrizték őket a járőrök. Zavartan viselkedtek a rendőri ellenőrzés során, majd a jármű átkutatása után a bal hátsó ülés elől sodort cigaretta került elő, amelyben az elsődleges vélemény alapján THC tartalmú anyag volt. Gyanúsítottként kihallgatták őket.
Tegnap délelőtt Káldról állítottak elő a sárvári rendőrök egy fiatalkorú, tapolcai lányt, mivel a Schengeni Információs Rendszerben való ellenőrzése során kiderült róla, hogy eltűnés miatt keresik. Ezt követően a hatóság emberei szüleinek átadták.
Tegnap este sárvári opeles haladt Rábapatyon, amikor egy kutya szaladt járműve elé és ütközött vele. Hamarosan kiderült, hogy melyik ház udvaráról szaladt ki a kistermetű eb, a gazdáját pedig a rendőrök meghallgatták.