A Fülöp-szigeteken 5 ezer pár csókolódzott nyilvánosan Valentin nap alkalmával. A Savaria Plazában három. Ne tessék vihogni, a populációs arányokat tekintve nem olyan rossz a helyzet, a nők szerint különben sem a méret a lényeg.
No, asszem, én már csak úgy fogok meghalni, hogy nem jön be a Valentin (Bálint?) nap. Begyűrűzött szépen ez az angolszász ünnep, feltartóztathatatlanul, mint a külpiacainkat sújtó recesszió, annyi különbséggel, hogy ezzel mégiscsak többen járnak jól. Kaszál a kiskereskedelem, a januári pangás után megint rá lehet a jó népre sózni egy rakás bóvlit, és a médiának van egy újabb lerágni való csontja. Egy-két napot rá lehet szánni erre a veszélytelen témára.
A Valalentin napi alaphangulatomat aztán végkép megadja, hogy a nagy nap délutánján a vincseszteremen – szeretet ide vagy oda - kibékíthetetlenül összekap a Linux meg az XP, amely konfliktusnak még egy „format c:” parancs sem tud véget vetni. Az adrenalin-szint adott hát az estéhez. Útközben az autóból még látom a Hotel Pelikán fényben úszó épületét, ahol is a szombathelyi elit üli bálját, miniszterrel, államtitkárokkal, tógákkal és libamájakkal.
A Savaria Plaza lehangoló enteriőrjében ellenben közel sem az elit jön össze a Valentin napi estre. Az épület egyetlen élő részén, a mozi és az éttermek környékén főként a tizenéves korosztály és a környékbeli plebsz képviselteti magát a sztenderd dekoráció alatt.
A délutáni előjátékokat – köszönhetően az otthoni oprendszer-háborúnak – lecsúszom. A pantomint meg a divatbemutatót annyira nem bánom, a fehérneműs lányokat azért megnéztem volna, de mindegy, vigasztalódom egy minőségi savanyú-csípős levessel a kínaiban.
Egy darabig még annak a veszélye is fennáll, hogy az est fénypontjára, a csókversenyre egy szál jelentkező sem akad. Hiába, Szombathely nem a temperamentumok városa. Aztán néhány bátor ember és a rámenős műsorvezető megoldja a helyzetet, és három fiatal – és meglehetősen szimpatikus – pár bevállalja a dolgot a színpadon. A fődíj korrekt: aki legtovább bírja egy szusszal szájösszetapadva, egy romantikus hétvégét tölthet egy kőszegi szállodában.
Az első pár perc aranyos, nem lehet nem arra gondolni még e kétes díszletek között sem, hogy a csók és a szerelem tényleg összetartoznak, nem véletlen, hogy a hosszú távú párkapcsolatokban a csók sokkal előbb hal meg, mint a szex. Aztán 20-30 perc után kérdőjelek támadnak bennem a csókok hossza és az élvezet közötti egyenes arányosság körül, majd később A lovakat lelövik, ugye? című film ugrik be.
Mivel egy csókverseny meglehetősen híján van az akciódús elemeknek, unaloműzőnek következik egy gyors könyvesbolti séta, ám visszatérve még mindig rendületlenül bírja mindhárom pár. Egészen elképesztő, tényleg.
Közel egy óra elteltével a zsűri szíve megesik a még mindig vadul csókolózó párokon, és pontozásos győzelmet hirdetnek. A lovak életben maradnak. Kőszegre egy alföldről idetelepült fiatal házaspár mehet. Megdolgoztak érte.
Befejezésként még írni kellene valamit a Valentin nap kultúrtörténetéről, de iszonyúan nem érdekel a dolog, aki kíváncsi rá, majd jól elolvassa máshol.
