Sellyei Gábor a Vitalitas Galériában

Aki rendszeresen jár kiállításokra a Vitalitasba, az tudja, péntek este különösen érdemes időben odaérni a megnyitóra, hogy jó helyet találjon az ember az ilyenkor mindig szűkösnek bizonyuló helyiségekben.

E tekintetben most sem volt ez másként, azaz a galériát most is alaposan megtöltötték a vendégek, de az érdeklődők összetétele némileg különbözött a korábbi tárlatokéitól. Ennek okát egyértelműen a kiállító személyében és foglalkozásában kell keresni. Sellyei Gábor belsőépítész, így korábbi kiállításokról már ismert törzsközönség mellett szép számmal megjelentek az alkalmazott művészet képviselői, például a grafikusok, illetve az építőiparhoz, az építészethez kötődő emberek is, akik fontosnak tartották, hogy eljönnek a pályatárs kiállítására.

Scheiber Katalin, a galéria tulajdonosa bevezetőjében feltette a kérdést, hogy művészetnek tekinthető-e a belsőépítészet, avagy mindez csak pénztárca és kézügyesség kérdése. A választ megadják Sellyei Gábor munkái, melyek mindegyike különleges hangulati varázzsal rendelkezik. A varázsló és a művész pedig maga Sellyei, akinek neve Vas megyében egyet jelent a belsőépítészettel.

Megnyitóbeszédében Pothám László építész azt hangsúlyozta, hogy számára Sellyei Gábor üzenete megtalálni az emberi mértéket az épített térben, alakítani az ember és a tér kapcsolatát, reagálni építészeti adottságokra, figyelni az arányokra. Ezekhez művészi stílusérzék, ízlésbeli kifinomultság, ugyanakkor biztos anyagismeret és gyakorlatias gondolkodás szükséges. Pothám szerint a belsőépítészet az építészettel egylényegű mesterség, amit csak komoly tanulás árán lehet elsajátítani. Aztán „hogy egy jó iparos munka vagy mestermű jön létre, az már az égi kapcsolatokon múlik”.

Pothám felelevenítette a legendás Sellyei-féle kocsmákat, a Pikolót, a Ferences Sörözőt és a régi Gössert mint azokat a helyeket, melyek belső terükkel, kényelmükkel, praktikumukkal és belső erejükkel vonzották az embereket. Ilyen a kőszegi Ibrahim is, mely még most is kötelező program, ha valaki arrafelé jár.

A Vitalitas 2008. február 29-ig tartó kiállításán azokat a belső tereket (Gyöngyös Étterem, Savarai Szálló, Claudius Szálloda, Madentko, Savarai Tourist, sárvári házasságkötő-terem, megyei bíróság, új Bartók Terem, az említett vendéglátóhelyek stb.) idézhetjük fel a falakon elhelyezett fotókon, melyeket Sellyei maga is a legfontosabbnak, a legkedvesebbnek tart.

Ezeknek a helyeknek mindegyike hordoz valami erős jellegzetességet, mint ahogy az is élmény, ahogy így együtt, a maguk töménységében néznek ránk vissza a galéria falairól.

Mivel a falakon látható belső enteriőröknek egy része – jellemzően tulajdonos- vagy funkcióváltás miatt – már nem létezik, a megnyitó utáni percekben arról is kérdeztük Sellyei Gábort, milyen érzés az, amikor alkotásait megsemmisítik.

A belsőépítész mindenekelőtt elmondta, hogy az emberek egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy a belsőépítészeti alkotások is szerzői jogvédelem alatt állnak. Mindennapi gyakorlat, hogy a belső terek új tulajdonosai – a megfelelő jogi szabályozás híján - gátlás nélkül „meggyalázzák” a művet, a tölgyfát átfestik olajjal, vagy a fele berendezést kidobják, helyére idióta dolgokat rakatnak. Ez még annál is rosszabb, mint amikor az egészet elbontják. Pedig ez utóbbit is borzasztóan lehet sajnálni.

„Nem értem, mi a fenének kell valamit szétszedni, ha egyszer ugyanaz lesz a dolga, és emellett remek állapotban van” – nehezményezte a gyakorlatot Sellyei, aki elmondta, hogy ő jellemzően ötven évre tervez, minőségi anyagokból, ugyanakkor - jegyezte meg - manapság egyre jobban teret hódít az igénytelenség és a gyatra alapanyagok használata. Arra a kérdésünkre, hogy melyik elbontott munkáját sajnálja a legjobban a városban, a belsőépítész az egykori Isis szálló alatti Gösser sörözőt és a Claudius Szállodát említette.

További információk:

A Vitalitas honlapja
A Kimozduló.hu kiállítás-beharangozója