A farsangi hangulat jegyében indul a hónap, a Rák Hold alatt nagy érzemi viharokat élhetünk át, az Oroszlán Hold alatt pedig feltámad vadászszenvedélyünk.
Hold helyzete a hónap során, jegyváltás | |
1. Nyilas | |
Elem: | tűz |
Rajtunk érezhető hatások | Ezen a hétvégén teljesen nyitottak leszünk a báli, farsangi, társasági programokra. Nehezen ülünk nyugodtan a fenekünkön, keressük a lehetőséget a kimozdulásra, szívesen teszünk eleget a baráti meghívásoknak is. |
Tanácsok | Érdemes odafigyelni azokra az ötletekre, amik ezeken a napokon pattannak ki a fejünkből. Ugyanakkor a megvalósítását, kivitelezését érdemes átgondolni, különben a jól hasznosítható és kivitelezhető ötleteink úgy válnak köddé, ahogy jöttek! |
Gyermek neme | fiú |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Oroszlán, Mérleg, Vízöntő |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Ikrek, Szűz, Halak |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Csípő, comb, máj, méregtelenítő szervek |
A könnyen felszívódó tápanyagok | fehérje |
Ajánlott tevékenység | szellőztetés, ablak-, üvegtisztítás, kirándulás, sütés-főzés, sportolás, sífutás, böjt, jogi ügyeink rendezése, útitervek készítése, társasági összejövetelek |
2. Nyilas | |

3. Nyilas | |

10h: 50m: 48s Bak | |
Elem: | föld |
Talán nem is értjük, hogy a korábbi felhőtlen derűlátása, ami most inkább pesszimizmusba hajlik. Hirtelen túl soknak látjuk az elmaradt feladatokat, éppen ezért próbálunk mindent elvégezni. Munkahelyünkön is könnyebben koncentrálunk és szükség esetén a túlórázást is könnyebben viseljük. | |
Tanácsok | Ezek a napok nem az érzelmekről szólnak, ezért, ha kevesebb figyelmet kapunk párunktól, ne vessük ezt a szemére és főleg ne vonjuk le ebből hosszútávú következtetéseket. |
Gyermek neme | lány |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Szűz, Skorpió, Halak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Rák, Mérleg |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott | Csontrendszer térd, bőr, fogak |
A könnyen felszívódó tápanyagok | ásványi sók |
Ajánlott tevékenység | bőrtáplálás, szauna, kéz és lábápolás, körömvágás, szőrtelenítés, családi költségvetés megtervezése de nem ajánlott a kozmetikai bőrtisztítás, ha kozmetikushoz megy inkább pakolásokat kérjen! |
4. Bak | |
Elem: | föld |
Rajtunk érezhető hatások | Talán nem is értjük, hogy a korábbi felhőtlen derűlátása, ami most inkább pesszimizmusba hajlik. Hirtelen túl soknak látjuk az elmaradt feladatokat, éppen ezért próbálunk mindent elvégezni. Munkahelyünkön is könnyebben koncentrálunk és szükség esetén a túlórázást is könnyebben viseljük. |
Tanácsok | Ezek a napok nem az érzelmekről szólnak, ezért, ha kevesebb figyelmet kapunk párunktól, ne vessük ezt a szemére és főleg ne vonjuk le ebből hosszútávú következtetéseket. |
Gyermek neme | lány |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Szűz, Skorpió, Halak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Rák, Mérleg |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Csontrendszer térd, bőr, fogak |

5. Bak | |

20h:09m: 01s Vízöntő | |
Elem: | levegő |
Rajtunk érezhető hatások | Környezetünk felé fordulunk, nyitottabbak vagyunk mások problémái iránt és próbálunk is segíteni. Ezeken a napokon szeretünk extravagánsan, másoktól kicsit eltérően öltözködni, viselkedni. |
Tanácsok | Kritikai észrevételeink megnőnek, de nem muszáj mindennek hangot adnunk, mielőtt kinyitnánk a szánkat gondoljuk át vajon ez a megfelelő időpont-e arra, hogy vitába bocsátkozzunk! |
Gyermek neme | fiú |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Ikrek, Mérleg, Nyilas |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Oroszlán, Skorpió |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Lábszár, boka, idegrendszer |
A könnyen felszívódó tápanyagok | zsírok |
Ajánlott tevékenység | kenyérsütés, gyakori szellőztetés, lakásátrendezés, frissítő fürdők, baráti látogatások |
6. Vízöntő | |

7. Vízöntő | |
Újhold 04h: 44m: 02s | |

8. Vízöntő | |

02h: 45m: 30s Halak | |
Elem: | víz |
Rajtunk érezhető hatások | Érzelmek és álmodozás jellemzik ezt az időszakot. Minent aszerint teszünk mérlegre, hogy milyen kötödésünk van, az adott személlyel, tárggyal, eseménnyel kapcsolatban. Sokszor az ésszerűség ellenére döntünk, érzelmeink miatt. |
Tanácsok | Vigyázzunk, ilyenkor könnyebben vihetnek minket a jégre, könnyebben becsaphatóbbak, naívabbak vagyunk, mint általában! |
Gyermek neme | lány |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Rák, Skorpió, Bak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Ikrek, Szűz, Nyilas |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Lábszár, boka, idegrendszer |
A könnyen felszívódó tápanyagok | szénhidrátok |
Ajánlott tevékenység | talpmasszázs, úszás, vízi sportok, szauna, lábápolás, öntözés, zenehallgatás, meditációk de! nem ajánlott a pedikűr, hajvágás, hajmosás, hajfestés! |
9. Halak | |

10. Halak | |

07h: 17m: 14s Kos | |
Elem: | tűz |
Rajtunk érezhető hatások | Rengeteg életerő buzog bennünk, több feladat elvégzésére vagyunk képesek, mint általában, ezért a hetet is könnyebb lesz kezdeni. Összeütközésekbe is könnyebben keveredünk, és ölre menő csatákba keveredhetünk, ha úgy érezzük nem a miénk az utolsó szó. |
Tanácsok | Indulataink vezérelnek minket, ezért érdemes tízig számolni, mielőtt ok nélkül felpaprikáznánk magunkat! |
Gyermek neme | Fiú |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Ikrek, Oroszlán, Nyilas, Vízöntő |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Rák, Mérleg, Bak |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott) | Fej, izomzat |
A könnyen felszívódó tápanyagok | fehérje |
Ajánlott tevékenység | Üveg, ablaktisztítás, szellőztetés, arcmasszázs, kozmetikai arctápláló, de semmiképpen sem arctisztító kezelések, nem ajánlott a fogászati kezelés! |
11. Kos | |

12. Kos | |

10h: 34m: 09s Bika | |
Elem: | föld |
Rajtunk érezhető hatások | Lelassulunk, kényelmessebbé válunk az előző napok után. Előtérbe kerülnek vágyak, az érzékiség. Mindenre fogékonyak vagyunk, ami ezt szolgálja. Egy kellemes illat, egy ínyenc étel, egy kis erotika, bármi izgalomba hoz minket! |
Tanácsok | Két lábbal állunk a földön, ezért döntéshelyzetekben, különösen, ha anyagiakat érint, nagyon kedvezőek ezek a napok! |
Gyermek neme | Lány. |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Rák, Szűz, Bak, Halak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Oroszlán, Skorpió, Vízöntő |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott) | Nyak, torok, pajzsmirigy, mandulák, nyelőcső |
A könnyen felszívódó tápanyagok | ásványi sók |
Ajánlott tevékenység | bőrtáplálás, bevásárlás, főzés, fogápolás, pénzügyi dolgok megtervezése, elintézése |
13. Bika | |

14. Bika | |

Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Nyak, torok, pajzsmirigy, mandulák, nyelőcső |
A könnyen felszívódó tápanyagok | ásványi sók |
Ajánlott tevékenység | bőrtáplálás, bevásárlás, főzés, fogápolás, pénzügyi dolgok megtervezése, elintézése |
13h: 19m: 58s Ikrek | |
Elem: | levegő |
Rajtunk érezhető hatások | Izgunk, mozgunk és bármilyen információt könnyedén befogadunk, ami most úgy áramlik felénk, hogy sokszor úgy érezzük, mintha nem is két, hanem négy fülünk lenne. |
Tanácsok | Na adjunk sokat ezeken a napokon tett vagy kapott fogadalmakra, ígéretekre, nem igazán vszzük ezt most komolyan! |
Gyermek neme | fiú |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Oroszlán, Mérleg, Vízöntő |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Szűz, Nyilas, Halak |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Karok, kezek, légzőszervek, idegrendszer, beszédszervek |
A könnyen felszívódó tápanyagok | zsírok |
Ajánlott tevékenység | ablak-, üvegtisztítás, szellőztetés, barátok látogatása, tanulás, vizsgázás, olvasás, kézápolás, kéz- és vállmasszázs |
15. Ikrek | |

16. Ikrek | |

16h: 12m: 28s Rák | |
Elem: | víz |
Rajtunk érezhető hatások | Biztos, hogy finom ebédben, vacsorában lesz részünk, néha terhesnek is érezhetjük azt az odafigyelést és aggodalmat, amit párunk, szüleink sugároznak felénk! |
Tanácsok | Nagy érzelmi viharokat, mélységeket élhetünk át, ezért vigyázzunk mit mondunk, most lélekig érnek szavaink! |
Gyermek neme | Lány. |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Szűz, Skorpió, Halak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Mérleg, Bak |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Mell, gyomor, petefészek, méh |
A könnyen felszívódó tápanyagok | szénhidrátok |
Ajánlott tevékenység | főzés, öntözés, családi programok, családi fotók kiválogatása, helyrerakása, lakásdíszítés, mellápolás de nem ajánlott a hajvágás, hajmosás |
17. Rák | |

18. Rák | |

19h: 52m:00s Oroszlán | |
Elem: | tűz |
Rajtunk érezhető hatások | Megnő érdeklődésünk a művészetek irányába, ha tehetjük szívesen megyünk színházba és bármely kulturális programot előnyben részesítünk. Ugyanakkor a másik nemet is fokozott érdeklődéssel figyeljük, felébred vadászszenvedélyünk. |
Tanácsok | Vigyázat, hajlamosak vagyunk kicsit erőszakosabbak, provokatívabbak lenni, ha enélkül nem kapunk elég figyelmet! |
Gyermek neme | fiú |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Ikrek, Mérleg, Nyilas |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika Skorpió, Vízöntő |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Szív, gerinc |
A könnyen felszívódó tápanyagok | fehérje |
Ajánlott tevékenység | ablak-, üvegtisztítás, haj, és körömvágás, hajfestés, sütés, hát-, gerincmasszázs, családi ügyek megbeszélése |
19. Oroszlán | |

20. Oroszlán | |

21. Oroszlán | |
Telihold 04:h 30m: 59s | |

01h: 06m: 34s Szűz | |
Elem: | föld |
Rajtunk érezhető hatások | Most a telihold hatása átszínezi az amúgy racionális Szűz hatásokat, néha biztosan úgy érezzük, mintha meglennék kavarodva, hiszen hol az értelmünk, hol az érzelmeink kerekednek felül. |
Tanácsok | Megnő a balesetveszély, vigyázzunk az utakon, ezeken a napokon sokkal több az elütött állat, hiszen a telihold nemcsak ránk hat, hanem az állatok viselkedését is befolyásolja! |
Gyermek neme | Lány. |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Rák, Skorpió, Bak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Ikrek, Nyilas, Halak |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Vékonybél, idegrendszer, has |
A könnyen felszívódó tápanyagok | ásványi sók |
Ajánlott tevékenység | vasalás, varrás, egyéb javítások,mindenfajta tervezés, utazási tervek, gyógyfürdők, dauerolás, hajfestés, adóbevallások elkészítése, hivatalos ügyek elintézése |
22. Szűz | |

23. Szűz | |

08h: 44m: 16s Mérleg | |
Elem: | levegő |
Rajtunk érezhető hatások | Környezetünk véleménye sokkal nagyobb hangsúlyt kap, próbálunk megfelelni az általános elvárásoknak, nem szívesen lógunk ki a sorból. Harmóniára törekszünk, ezért sokszor a békesség érdekében háttérbe szorítjiuk saját vágyainkat. |
Tanácsok | Ha ruhát, berendezési tárgyat, tartós fogyasztási cikket szeretnénk vásárolni, lehetőleg ne ezekre a napokra időzítsük, mert rengeteg időnkbe és energiánkba kerül a válogatás, ráadásul, könnyen rábészelhetőek vagyunk és végül lehet, hogy nem a saját igényeinknek megfelelően döntünk. |
Gyermek neme | fiú |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Ikrek, Oroszlán, Nyilas, Vízöntő |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Kos, Rák, Bak |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Vese, hólyag |
A könnyen felszívódó tápanyagok | zsírok |
Ajánlott tevékenység | takarítás, felmosás, gyakori szellőztetés, sütés, fém-, és üvegtisztítás, társasági összejövetelek, kreatív tevékenységek |
24. Mérleg | |

25. Mérleg | |

19h: 05m: 06s Skorpió | |
Elem: | víz |
Rajtunk érezhető hatások | Kissé csípős hangulatban kezdjük a hetet, most szívesebben maradnánk otthon. Nagy érzelmi magasságokat és mélységeket élhetünk meg most és gyakran úgy érezzük, hogy társunk, családtagjaink nem értenek meg minket. |
Tanácsok | Komoly odafigyelést, elmélyedést igénylő feladatokat érdemes most elvégezni, de vigyázzunk, tartsunk mértéket, nehogy fanatikussá váljunk a témával kapcsolatban! |
Gyermek neme | lány |
Kedvező hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Rák, Szűz, Bak, Halak |
Kedvezőtlen hatást fejt ki az alábbi jegyekre | Bika, Oroszlán, Vízöntő |
Érintett szervek (Műtésük nem ajánlott!) | Genitáliák, vastagbél, végbél, húgyutak |
A könnyen felszívódó tápanyagok | szénhidrátok |
Ajánlott tevékenység | szex, mosás, öntözés, pihenés, olvasás, meditáció, kutatás |
26. Skorpió | |

27. Skorpió | |

28. Skorpió | |

07h: 21m: 14s Nyilas | |
Elem: | tűz |
Rajtunk érezhető hatások | Nehezen ülünk nyugodtan a fenekünkön, keressük a lehetőséget a kimozdulásra, szívesen teszünk eleget a baráti meghívásoknak is. Kedvet kaphatunk bármilyen utazási program, akár téli, akár a következő nyári szabadságról van szó. |