ALON-interjú - Gusztos Péter: több párbeszéd kell

ALON: Kampánykörútján, Békéscsabán azt mondta: „A kádári szocializmus és az öngondoskodás között kell választani a márciusi népszavazáson" Meghatározná nekem az öngondoskodás szó jelentését?

G.P.: Egy kisváros kórházában azt mondták nekem, hogy húsz-harminc millió forint bevételük van a vizitdíjból. Magam is vidéken, egy közepes városban nőttem föl, úgy gondolom, hogy egy helyi közösség lehet büszke arra, hogy hozzá tud járulni saját intézményeinek fenntartáshoz. Nem azt jelenti az öngondoskodás, hogy az ember, a polgár teljesen magára van hagyva. Egy nyugdíjas sebész mondta nekem Mátészalkán, hogy hatezer forint kórházi napidíjat fizetett kezelése után, de a kórházi végszámlán 800 ezer forint állt – ennyit fizetett a kórháznak az egészségbiztosító a gyógykezelésért, és mikor ezt meglátta, akkor már nem is tartotta olyan soknak azt a hatezer forintot.

Ha már közüzemet, közszolgáltatást említ: a sajtótájékoztatón azt mondta, az adónkból is költünk az útépítésekre, meg még útdíjat is fizetünk. Furcsának tartom, hogy az SZDSZ útépítést, parkolást használ hasonlatként, amikor az egészségügy reformjáról beszél. Az embereket érzékenyebben érinti az egészségük, mint az hogy tudnak-e parkolni.

Ez nyilvánvaló, de a közgazdasági törvényszerűségek erre a rendszerre is vonatkoznak. Ráadásul az egészségügy jóval költségesebb, mint például egy város parkolás-rendszere. Ha körülnézünk a világban, ahol választási kampány folyik, ott mindenhol az egyik legfontosabb kérdés az egészségügyi rendszer átalakítása. A modern társadalmakban hála istennek egyre többen élnek egyre hosszabb ideig. De idős korban egyre többször veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, amelyek viszont egyre több betegséget, egyre dráguló technológia mellett egyre költségesebben tudnak gyógyítani. Ez a világon mindenhol sújtja az egészségügyi rendszereket. Távol esik egymástól a parkolás meg az egészségügy, de a parkolásért is fizetni kell, pedig a parkolókat az adónkból építik. A parkolódíj fizetésének viszont nem csak az a funkciója, hogy bevételt termeljen, arra tanít minket, hogy a lehető legrövidebb ideig tartózkodjunk a belvárosban. A vizitdíj is arra próbál minket késztetni, hogy akkor vegyük igénybe az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatatásait, amikor arra valóban szükségünk van. Mert a felesleges orvos-beteg találkozó sokba kerül az egészségügy rendszerének.

Az adóknál maradva: elvileg márciusban döntés születik az adóreformról, melyet az SZDSZ régóta szorgalmaz, minden választási kampányában ígéretet tett arra, hogy több pénz marad az embereknél. Ebben a meglehetősen kiélezett költségvetési helyzetben mekkora sikerrel járhat a liberális párt?

Érdemes megnézni a kormánytöbbségnek azt, hogy itt közteherviselés terén milyen reformokat lehet véghezvinni. A konvergencia-programot nagyon szigorúan végre kell hajtani, ha eurót be akarjuk vezetni, márpedig ez alapvető érdek, de ez kijelöli a kereteket, tehát ész nélkül adót csökkenteni nem lehet. Ésszel viszont kellene. Ez a vita most kezdődik a koalíciós pártok között. A mozgástérről is lehetnek viták, a miniszterelnök úr 200 milliárdot mondott, vannak, akik szerint ez akár több is lehet. A mennyit után jön a hogyan.

Magyarországon az átlagbér a legmagasabb sávban adózik. Ez igazságtalan. Át kell gondolni, hogy sáveltolás, vagy az adó mértékének csökkentésével éljünk, ez egy hosszú vita lesz. A közteherviselés szempontjából figyelembe kell venni a vállalkozókat sújtó terheket, hogy több alkalmazottat tudjanak foglalkoztatni, és egy kicsit tudjuk pezsdíteni a gazdaságot, amit a megszorítások visszafogtak. De ez annál fajsúlyosabb dolog, mint az, hogy az embereknek egyszer-vagy kétszer évente vizitdíjat kell fizetni.

Bizonyára, csak arra szerettem volna utalni, hogy eddig csak azokban a reformokban haladt az SZDSZ, amely közvetlenül kivesz az emberek zsebéből, nem pedig azzal, amely egy kicsit többet hagy benne. És ennek nyilván nem örülnek. Nem lett volna ezt szerencsésebb fordítva csinálni?

Adót akkor lehet csökkenteni, ha az állami kiadásokat is csökkentjük, de érdemben. Halljuk a Fidesz demagóg szövegét, hogy nem kell annyi irodabútort venni, de tudjuk: nem azok a nagy tételek. Igazi csökkentéssel az jár, ha hozzányúlunk intézményrendszerekhez. Ez viszont emberek állását, megélhetését érinti, és érdekeket sérthet. Sokan pedig egyszerre szeretnék, hogy az állam a lehető legjobb szolgáltatásokat nyújtsa, de adót is a lehető legkevesebbet kelljen fizetni. Ez nem működik.

Horn Gábor azt mondta a parlamentben nemrégiben, hogy méltatlannak tartja, hogy ha már egyszer húsz évvel ezelőtt szavaztunk a kapitalizmusról, akkor most háromszáz forintos kérdések kapcsán erről ismét kell szavazni. Személy szerint osztom Horn Gábor felvetését. De gondolkodik-e azon az SZDSZ, hogy itt az elmúlt húsz évben mi maradt el, hogy egy, az emberek életminőséget alapvetően nem meghatározó, 300 forintos kérdésben tömegeket lehet megszólítani?

Nem is az kérdés, hogy mi az, ami elmaradt, hanem ami itt van nagyon régóta. Én 32 évesen tartózkodnék attól, hogy az idősebb generációk gondolkodásáról véleményt mondjak, de mindannyian látjuk azt, hogy Magyarországon megszokták az emberek, hogy van egy paternalista állam, amely megmondja nekik, hogy miről, hogyan kell gondolkodniuk. Ez egyrészt hozott egy kurucos mentalitást: rendkívül leleményesek vagyunk, ha az állam rovására akarjuk a szabályokat kijátszani, ugyankor azt viszont elvárjuk, hogy gondoskodjon rólunk, a problémákat megoldja helyettünk. Nagyon sokszor az öngondoskodás kultúrája helyett az önfelmentésé a miénk. Ha valami elmaradt, és amiről szól ez a népszavazás az az, hogy a fejekben megtörténjen a rendszerváltás. Sokan akarták a szocializmus megszűnését, de úgy, hogy ami a szocializmusban kényelmesnek és kellemesnek tűnt, azt megtartsák.

Ki akarták mazsolázni a kapitalizmust - bár ez igazából keveseknek sikerült -, de érthető törekvés.

Az is teljesen érthető, hogy kevés olyan ember van, aki azt keresi, hogyan tud még több erőfeszítést tenni. Pedig mindannyiunknak meg kell tennünk a magunkét – a szocializmus nem volt működőképes.

De mégis, nem kellett volna az erről való meggyőzést egy kicsit korábban kezdeni?

A kritika jogos, az is el szokott hangzani, hogy felülről próbáljuk megmondani, mi legyen az országgal. Ez nem mai keletű probléma: Magyarországon évszázadok óta van egy megkésettség a fejlődésünkben, ezen a felvilágosult abszolutizmustól a nemzeti liberálisokig mindenki úgy akart segíteni, hogy felülről mondta meg, mi lesz a jó. Ezt az emberek nehezen élik meg. Most is nagy lemaradást kell rövid időn belül behoznunk. Ennek sokszor olyan a látszata, mintha a politika meg akarná erőszakolni a társadalmat olyan intézkedésekkel, amelyekre az emberek nincsenek felkészülve. Sok párbeszéddel kell ezen javítani.

Gusztos Péter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy húsz évvel a négyigenes népszavazás után a Fidesz megint a szocializmusról akarja szavaztatni a választópolgárokat. Az SZDSZ úgy látja, hogy a vizitdíj alkalmas arra, hogy megszüntesse a beteg ingyenesség miatt érzett alávetettségét a szolgáltatónak, orvosnak. A vizitdíj, a kórházi napidíj de még a tandíj sem szociális kérdés, a legrászorultabb betegek - az ügyvivő reményei szerint- megkapják a kompenzációt, a tandíj esetében pedig szociális és tanulmányi ösztöndíjak segítik a tehetséges, de nem tehetős diákokat. Németh Kálmán, a párt megyei vezetője azt emelte ki, hogy az orvosok aláírásgyűjtésbe kezdtek a vizitdíj eltörlése ellen, mivel az ebből származó bevételük lehetőséget ad fejlesztésekre, és a rendelő bevételnek egyharmadát teszi ki. Tóth Róbert a városi szervezet vezetője annak adott hangot, hogy a kampány tájékoztatás a díjakról, egyszerű, érthető üzenetekkel dolgozik.