"Szeressen téged a polgármester!" - Egyetemi avatóünnepség

A díszterem az égbe megy

Péntek délután, Szombathely. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi központ avatóünnepsége. Ahogy azt kell: meg van, kérem, adva a rektorseregletnek, ami a rektorseregleté. Az esemény magaslati levegője már a folyosót is belengi, de igazán akkor önti el a lelket a malaszt, mikor bevonul az 5 várossal, 10 karral és 20 ezer hallgatóval számszerűsíthető Nyugat-magyarországi Egyetem vezetőségének elitje. Túl a már említetteken, dékánok, főtitkár, rendőrfőkapitány, hallgatói önkormányzat elnöke etc. üli körbe az emelvényt.

Dal, vers, köszönet

Előbb azonban a ráhangolás. Händel-művel érkezik a Berzsenyi Dániel Vegyeskara. Mögöttünk kórus, a lelátón fúvósok hangzanak egybe. A klasszikus zenére Jordán Tamás tromfol, aki a Színházművészeti Tanszék vezetőjeként József Attila fiatalkori „bájos-kedves” verseivel emeli tovább a kora délután fényét, költészetül négy poémát prezentál: a „Szeretnének”, az „Istenem”, a „Szólt az ember” és a „Tanítások” ciklus két részlete kerül elmondásra. Hogy a címekkel ne törje meg a folytonosságot, előbb megnevezi őket, aztán valóban játszi könnyedséggel kerekednek egyé a különállók.

Gadányi Károly egykori rektor, most elnökhelyettes örömmel említi a megtett utat, ünnepnek nevezi a nagy egymásra találást. Idéz – ahogy nevezi – Berzsenyi Danitól a mennyei szépségről és csendességről, majd az üdvözlésben a maribori partnerintézmény delegáltjainak titulusait magyarul és szlovénül is néven nevezi. Részletezi aztán az egykori főiskola eddigi történetét az 1959-es indítástól az idei év első napjáig, amikor megtörtént a nagy összevonás. Külön kiemeli, hogy a névváltoztatás korántsem jelenti azt, hogy megtagadnák az egykori névadó költőt és az általa fémjelzet időkben elérteket. És ha már Manherz Károly az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára is a körünkben székel, megköszöni nekik is a támogatást. Mielőtt még egy József Attila-sorral („ez a mi munkánk; és nem is kevés”) zárná a beszédét, elsüti a cikk címéül vett és humoros káromlásnak sem utolsó mondatot a polgármesteri szeretetről. Az aligha viccnek szánt mondaton a közönség felnevet.

Egy fénykép és egy kinevezés apropóján

Ezután Kiss Péter kancelláriaminiszter lép a mikrofonhoz. Bevallja, hogy hivatalosabb beszéddel készült, ezt a tervét azonban kénytelen volt elvetni, mivel személyes ügyeként tekint a szombathelyi intézményre. Elfogult vagy elfogódott – nem is tudja, melyik szó a helyesebb ide, amikor kimondja azt, amit jó kimondani: Szombathely egyetemi város. Azért is személyes ügy – folytatja és kimutat az ablakon át az udvarra –, mert ott készült egy kép, amin ő szerepel az édesapjával és a nagyapjával.

És ha már ilyen közeli a kötődése a kancelláriaminiszternek, nem róható fel neki, hogy a támogatások terén egykor perifériának tartott Szombathelyet Nyugat-magyarország királynőjének becézi. Olyan határsáv kardinális pontjának, ami Kelet-Ausztria szomszédságában a gyorsabb haladás lehetőségével kecsegtet. Nem véletlen, hogy eleddig Berzsenyi Dániel nevét viselte, a maga korában haladó szellemiségű és divatos költőét.

Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára sem először jár nálunk. Olyannyira nem, hogy bevallja, még a nyolcvanas évek végén, a kinevezésekor az egyik első útja ide vezetett. A Nyugat-magyarországi Egyetem immárott az ötödik legnagyobb magyar felsőoktatási intézmény – jelenti ki. Ezt azonban csak féleredménynek tartja, a jövő szempontjából az is alapvető, hogy az ezen falak közül kikerülő diplomások a régióban is maradjanak. Nemcsak kinevelni, de meg is kell tartani a fiatalokat az átalakulófélben lévő munkaerőpiacon. Vonzó ugyanis a már csak térképészetileg meglévő határ túloldala és az ott rendelkezésre álló lehetőségek garmadája. Itt válik elemi erejűvé a kiadott diplomák értékének kérdése.

Az egykori Berzsenyi Dániel Főiskoláról szólva az államtitkár elmondja, hogy a Forrásközpont képében az utóbbi időszak legnagyobb infrastrukturális beruházásával gazdagodott intézményben vagyunk. Ezt azonban fel is kell tudni használni – teszi hozzá fegyelmezőleg. Majd a közös búcsúzással zárja a köszöntő beszédét: Jó szerencsét!

Lehetőségek – megélve és elszalasztva

Ipkovich György, Szombathely polgármestere számára örömre és meghatottságra ad okot ez az esemény. Sajnálja azonban, hogy az egykori SZDSZ-es polgármester, az autóbalesetben elhunyt Wagner András már nem lehet jelen. Ugyanilyen kettősnek érzi a felsőoktatás és benne az általa vezetett város intézményének helyzetét. Egyik oldalon a csökkenő gyermeklétszám és a növekvő versenyhelyzet, a másikon az idők szavának megértése és az aszerint való cselekvés, illetve a bővülő diáklétszám áll. Összehangolásra van szükség.

Szalay László, nyugalmazott berzsenyis főigazgató és a külföldi partnerintézmény vezetőjének beszéde után Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektoráé az utolsó szó. Elmondja, hogy nagyon hasonló beszédet hallunk majd tőle, mint a korábbi avatóünnepségen, hiszen nincs kettős rektori beszéd, ahogy nincs kettős mérce sincs. Szándéka szerint ugyanis ez az egyesülés a legtisztább szándékú házassághoz lesz hasonlatos. Versenyképesség és oktatásminőség javítás – tűzi ki a két célt. A magasabb rendű értékeknek alá kell rendelnünk az egyéni érdekeinket. Rengeteget nyom a latba a város vezetésének hozzáállása. Ezennel élnie kell a korábban elszalasztott lehetőséggel – utal a rektor egy hajdani ballépésünkre, amit ha akkor elfogadunk, már régesrég példásan regnáló egyeteme volna Szombathelynek.

Az avatóünnepség záróakkordja a zászló és emlékplakettek átadása, ami az egyetem éttermében állófogadás követ.