Kedves Devecsery László! Végtelenül szomorú vagyok!
Elszomorít, hogy egy általam sokra tartott, nagyra becsült költő – tanár – Ön! - sértett hiúságában megengedi magának, hogy az első bíráló szóra felhörgedve, indulattal
válaszoljon. Az a kicsinyes bosszú, mellyel a bíráló írás mondataiba, szavaiba belekötve lehetetleníteni, hitelteleníteni igyekszik annak íróját, számomra elfogadhatatlan egy olyan embertől, „aki lassan négy évtizede pedagógusnak, s nem csupán tanárnak, tartja magát”! Csak remélni tudom, hogy mindennapjait nem ez jellemzi, és tanítványait nem kipécézéssel, megszégyenítéssel neveli szépre, jóra!
Lehet Kupi Györgyi szubjektív tudósítását nem szeretni! Szabad vele vitatkozni! De a vitában az gyűri le partnerét izomból, akinek érvei nincsenek! Számomra Kupi Györgyi gondolatai elgondolkodtatóak. Örömmel fogadtam a városvezetés kezdeményezését, hogy ünnepeinken iskoláink, a mi gyerekeink adjanak műsort. Ifjúkoromban, egy másik városban magam is megélhettem a szereplés boldog izgalmát, és tudom, hogy ez az élmény mit adott nekem később, felnőtt életemben.
A korszellem változik! Az akkori „irodalmi színpados, szavalókörös” módit se magunk találtuk ki, felkészítő tanáraink útmutatása, rendezési instrukciói alapján készült a műsor. Nyilván, ma sincs ez másképpen!
Magam is ott álltam a téren, néztem, hallgattam a műsort. Hangulatában, megjelenésében, előadásmódjában az ünnepi műsorok bevett, elfogadott kategóriájába tartozott, a belőle a téren áthullámzó pátoszos hangulat lehet valakinek méltó az ünnephez, és gondolhatja úgyis, hogy vidámabb, kevésbé mélabús ünneplés jobban illene a 48-as forradalom ünnepéhez! Hisz ez az ifjúság, a fiatalok ünnepe! De ahányan vagyunk, annyifélét gondolunk róla.
Kedves Devecsery László!
Berek Katit végtelenül tisztelem! Élete, munkássága, művészete mérföldkő a magyar irodalom interpretálásában, megismertetésében. Elhiszem, hogy Ön büszke arra – jogosan -, hogy „amit a színpadról, a rendezésről tudok, azt Berek Katalin művésznőtől tanultam”! Feljogosítja – e Önt ez annak a kérdésnek a feltevésére: „És Ön?”
És még egy kérdés: vajon olvasva levelét, Berek Kati is büszke lenne Önre? (engedtessék meg nekem, hogy egy országgal együtt így hívjam)
Változatlan nagyra becsülve Önt, és bízva abban, hogy levelem elgondolkodtatásra készteti, de meg nem sérti, tisztelettel üdvözlöm:
Devecseri Tamás.
(e-mail cím a szerkesztőségben)
Vonatkozó levél:
Devecsery László a március 15-i cikkünkről