Kedves Devecsery László! Ritkán reagálok
olvasói levélre, egy esetben mindenképpen megteszem. Ha tévedtem, elnézést kérek Cservék Judittól és Cseszkó Tamástól, aki a Kanizsai Dorottya Gimnázium növendéke.
De ha már itt vagyok, elárulom azt is, én senkinél nem tanultam dramaturgiát.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a közönség soraiban is viszonylag kevés dramaturg, Nívó-díjas rendező, gimnáziumi pedagógus, pláne Tinódi-díjas költő volt. Annál több viszont az egyszerű háziasszony, idős úr és óvodás vagy kisiskolás gyermek.
Sajnos a Horváth Boldizsár-szobornál, a Március 15. téren meg a Petőfi utcai vonulásban résztvevő tinédzserek száma jelentősen megcsappant, mire az MMIK előtti szoborhoz értünk. Vajon miért?
Írásomat félreértette, valószínűleg a „képzavar” akadályozta a szövegértésben. Nem a Nagy Lajos Gimnázium műsorát kritizáltam, hanem általában mondtam el a véleményemet a március 15-ei városi rendezvényről, amely évek óta ugyanolyan. (A véleményem is, és nem először adok hangot neki, most egy kicsit nyomatékosabban, egy, az íráshoz csatolt jegyzetben. Azért választottam ezt a formát, hogy elvonatkoztassak az épp aktuális műsortól.)
A szombathelyi ünnepségben vannak lélekemelő, és vannak kevésbé izgalmas dolgok. Az MMIK előtti műsorrész sem azért tartozik az utóbbi kategóriába, mert nem készül gondos munkával, hanem mert az irodalmi színpados eszköztár kevés ahhoz, hogy ott, azon a helyen, olyan erővel hasson a produkció, mint amennyi energia belefektetésével készül. És nincs is kellően megbecsülve, honorálva ez az igyekezet, és valószínűleg azt se nagyon kérdezik meg az iskoláktól, hogy a hangosításon kívül mire (kire) lenne még szükségük. Pedig, ha több segítséget kapnának, feltehetően merészebben, több fantáziával nyúlnának a témához.
De ha már szóba hozta az idei műsort, azt azért elmondanám, hogy nekem nem tetszett, hogy a lelkes, derűs tömeget térdeplő gyerekek fogadták, meg balsors, meg elzúgott forradalmak. Arról nem is beszélve, hogy fiatal emberekre igen kevéssé jellemző, hogy térden állva boronganak a nemzetet ért sorscsapásokon. Inkább forradalmat csinálnak, ha valami nagyon nem tetszik nekik, vagy tesznek az egészre, és elmennek randizni, esetleg kombinálják a kettőt, mint ahogy erre ’48-ban is volt példa. (És arra is láttam példát, hogy ezt iskolások megidézték, nagyon találóan és kedvesen.)
Nem nagyon illett az idei felütés (inkább mélyütés) az egész program felvonulásos, fúvószenekaros, lobogós, jól kitalált, örömös, ünnepes dramaturgiájába, amelyet Ön nyilvánvalóan ismer. Hacsak nem szándékos volt az ellenpont: „ugyan ne örüljetek már annyira.” Ha ez volt a cél, hát akkor talált, süllyedt. Akkor meghajlok az Ön dramaturgi nagysága előtt.
Üdvözlettel: Kupi Györgyi
Devecsery László a március 15-i cikkünkről