Országos sajtódíjat kapott Kupi Györgyi, lapunk munkatársa

ALON: Nem mintha a legfontosabb lenne, de hogyan néz ki ez a díj?

K. Gy.: Ez egy kisplasztika. Konkrétan egy fémkarika, ezen van egy pillangó, amely verdes a szárnyaival, ha megnyomunk egy kis gombot. Slavei Tamás alkotása. Gondolkodtam azon, mit jelenthet, talán azt, hogy egy nagyon sérülékeny élőlény hiába verdes a szárnyaival, nem tud szabadulni egy ördögi körből. Nem tudom, hogy az alkotó mennyire van otthon a családi erőszak témakörében, de valamire nagyon ráérzett.

Hányan vettétek át a díjat?

Hárman. Rajtam kívül az MTV debreceni stúdiója és a Somogy Televízió stábja, őket tévés kategóriában díjazták.

Mi is ez a díj?

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Geopolitika Alapítvány által közösen kiírt sajtópályázat, amelynek a központjában a családon belüli erőszakról való gondolkodás megváltoztatása állt. Ez volt az első ilyen jellegű pályázat Magyarországon, amely egy az Európa Tanács által kezdeményezett nemzetközi kampány része volt. A sajtón kívül igyekezett megszólítani a szociális és a civil szférát, hogy lehetősége szerint mindenki tegyen valamit a családon belüli erőszak ellen. Minden megyeszékhelyen, így nálunk is volt ennek a roadshow-nak állomása, melynek során igyekeztek feltérképezni azt is, hogy milyen kép él az emberek, köztük szociális szakemberek és sajtómunkások fejében a családon belüli - azaz a leginkább a nők elleni - erőszakról.

Azt lehet tudni, hogy mennyi pályázat érkezett be?

Pontosan nem tudom, de azt mondták, nem sok. Ez is jelképes. Olyan témáról van szó, amely egyrészt könnyen megközelíthető, hiszen ha történik valami egyedi, szenzációs eset – megöli valaki a feleségét vagy a férjét -, az rögtön a bulvárlapok címoldalán van, lehet rajta szörnyűködni, borzongani. Ezen túl is lehet statisztikákat, esettanulmányokat begyűjteni és feldolgozni, ez sem annyira bonyolult. Ugyanakkor, amikor a szterotípiák megváltoztatásáért, a felvilágosításért kellene tenni, az már jóval kevéssé vonzó a sajtó számára. Talán sokszor a sajtómunkások sem tudnak átlépni a bennük levő előítéleteken, természetesnek veszik, hogy olykor elcsattan egy-egy pofon. De fontos tudni, hogy az erőszakos halállal meghalt nők felét a férjük teszi el láb alól, de akit nem, az is sokat szenved.

A képen a nyertesek, balról jobbra: Kupi Györgyi, Szabó Gabi (Somogy Tv), Deák Ilona (MTV Debrecen).

Hogyan történt a díjátadás?

A díjátadás egyben a kampány zárása is volt. Az eseménynek Lamperth Mónika miniszter asszony volt a házigazdája, ő nyitotta meg és zárta a konferenciát, és ő is adta át a díjakat. Felszólalásában viszonylag reális képet adott, hogy mi történt az utóbbi időben a családon belüli erőszak témakörében intézményi és törvényi tekintetben. Azt is elismerte, hogy nem túl sok, de azzal is biztatott, hogy lesz folytatása. Így az említett kampány nem lezárása, hanem inkább elindítója valaminek.

Milyen volt az esemény hangulata?

Pörgő, nagyon kellemes és családias, a civil szervezetek képviselőin kívül egyes külföldi követségek munkatársai is eljöttek. Főleg nők.

Szó volt arról, hogy Magyarország e tekintetben hogyan áll, ha összehasonlítjuk a többi európai országgal?

A statisztikák nagyjából ugyanazt mutatják az európai országokban, a különbség az, hogy máshol nyíltabban beszélnek róla, védik a nők érdekeit. Nálunk ez még mindig tabutéma, még mindig él az a feudalisztikus szemlélet, hogy az asszony verve jó.

Az írás, amivel nyertél, eléggé belemenős. Nem bántad meg, hogy megírtad?

Nem tudom. Az emberekben még mindig erősen él az a kép - ami ellen ezzel a cikkel is küzdök -, hogy egy asszony, ha verést kap, azt biztosan kiérdemelte. Így az olvasók közül is biztosan elgondolkodtak néhányan, hogy én vajon mit tettem érte, hogy verjen az uram. Ugyanakkor meg nem bántam meg, mert nagyon magas a sajtó és az emberek ingerküszöbe, így egy nagyon szívós, kitartó felvilágosító munkára, van szükség hogy ezt a problémát komolyan vegyék, vagy arra, hogy családon belüli erőszak érintettje ismerős legyen. A statisztikákra senki nem kapja fel a fejét, arra sem, ha távoli idegenekkel történik valami. Engem ebben a városban sokan ismernek, így ha leírok valamit, ami velem történt, arra talán felfigyelnek az emberek, és talán odafigyelnek arra is, hogy mi van a szomszédasszonnyal. Ez volt a cél. És az, hogy talán a „szomszédasszony” is elgondolkodik azon, hogy nem teljesen normális és elfogadott dolog az, ami vele történik, és szégyen ide - kudarc oda, mer segítséget kérni. A húgom szerint „kiakasztottam a világ falára” a történetemet. Talán más is megpróbál szembenézni a saját problémájával.

A jövőben is foglalkozni kívánsz a témával?

Mindenképpen.


(Fotó: PhotoPress, Pető Zsuzsa)