Sajtódíj költőnek és sportújságírónak

A Mr. Silent együttes adta meg az alaphangot a Nyugat-dunántúli Regionális Sajtódíj átadásához szerdán este a Művészetek Házában. Gombás Endre, a Szövetség Szombathelyért Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, és emlékeztetett rá, hogy a díjat az Éhen Gyula Kör, a Magyar Újságírók Közössége valamint az általa vezetett szervezet alapította, és ötödik éve adják át.

Ipkovich György polgármester Kovács Ferenc, a megyegyűlés elnöke nevében is beszélt, amikor elmondta, szívesen jönnek civil szervezetek rendezvényeire, a sajtódíj átadásra különösen, mert ez „a szakmaiságnak szól, amelyből pedig meg kell becsülni, mert manapság ritka madárnak tekinthető”.

Bicskey Lukács színművész előbb Adyt szavalt, majd egy olyan verset, amelynek hallatán mindenki lázasan gondolkodott, vajon ki a szerző, de program végén Molnár Miklós (József Attila-díjas költő) tapintott rá a lényegre, a színész saját, nagyon emberi hangú költeményét adta elő, amelynek mondanivalója abban foglalható össze, hogyha szépre nézel, szép leszel. Ez valamivel jobban illett a rendezvényhez, mint Ady súlyos sorai a tűz csiholójáról.

Kósa Csaba, a MÚK alapító elnöke azt kérdezte, adható-e Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnek regionális sajtódíj, majd meg is válaszolta a kérdést: adható, mert nem csak szerkesztő (Hitel), hanem újságíró is volt Nagy Gáspár: a katolikus rádió oszlopa, kulturális szerkesztőségének vezetője, aki vasi, hegyháti származású. Így földije is Kósának, aki a költő nagybátyjáról írt cikkét olvasta fel Nagy Gáspár emléke, egyúttal a jelenlévő Nagy Gyula előtt tisztelegve. A díjat a költő felesége vette át.

Kósa szerint Nagy Gáspár személye és életműve különös fényességet ad a továbbiakban a díjnak.

Bodor Ferenc sportújságíró Vas megyében és a régióban kifejtett több évtizedes kimagasló sportújságírói és közéleti tevékenységéért kapta meg a sajtódíjat. Kozma Gábor újságíró, az Éhen Gyula kör elnöke méltatatta munkásságát. (A laudációból keretes írásunkban idézünk.)

Halmágyi Miklós, a Vas Népe főszerkesztője szerint a két eltérő életpályát az köti ösze, hogy mindkét díjazott elmondta azt – nehezebb és könnyebb időkben – amit a nyilvánosság számára el kellett mondaniuk.

Bodor Ferenc barátai kollégái körében adomázott a díjátadás utáni pezsgős koccintáson, amikor mellészegődtünk. Megtudtuk, régen nem szakadt el az újságíró a terméktől azzal, hogy kihúzta a teleírt papírt az írógépből, előfordult, hogy ott állt a nyomdában a szedő mellett. De az is, hogy ott diktálta a cikket, a lapzárta sürgetése miatt: „Ilyenkor nem látta a cikket megjelenés előtt senki, minden felelősség az újságíróé volt.” A sportújságírás sem kevésbé konfliktusos, mint más sajtómunka, előfordult hogy, támadták, és nem csak a kritizált sportvezetők, hanem bizony azok fölsőbb kapcsolatai is, a szőnyeg szélén is állt időnként. Egykori főszerkesztője arra intette, hogy mindig legyen egy ki nem játszott kártya a zsebében.

Kemény, de szép idők voltak. Amelyek változnak. Egyszer régen egy ismerős borozgatás közben odajött az asztalukhoz, és félénken megkérdezte, hozhat-e egy kisfröccsöt, hogy kifejezze tiszteletét, mert az újságírót valakinek tartotta. Ma ugyanez az ember egy laza szevasszal néz át rajta. Bodor Ferencet ez nem zavarja, azt mondja, ő mindig a saját mércéjének akart megfelelni, nem másokénak.

És csak azt írta le, amiről meg volt győződve, hogy igaz.

Amikor azt kérdezem, hogy az újságíró valaki vagy senki, azt mondja a mester, hogy senki. Egy rabszolga.

Bodor Ferenc riporterkedése a katonaság alatt indult, százada fontos focimeccsét közvetítette a híradósok által kiépítet vonalon Szepesit utánozva. Élőben. – írja Kozma Gábor kollégája méltatásában. 1967-ben jelent meg az első cikke a Vas Népében, 1972 és 1996 között vezette a sportrovatot. 25 éve elnökségi tagja a Magyar Sportújságírók Szövetségének. Húsz évig külsős munkatársa volt a Nemzeti (korábban Nép-) Sportnak, dolgozott, és még ma is dolgozik rádióknak, írásait ma is olvashatjuk a megyei napilapban. Két olimpián, Barcelonában és Atlantában vett részt akkreditált újságíróként, amely még egyetlen vidéki kollégájának sem adatott meg. 1997-ben javaslatára alakult meg a Sportmúzeum Egyesület, s talán az idén már megnyithatja a Vasi Sportmúzeumot, amellyel élete nagy álma valósul meg. Mindemellett aktív közéleti férfiú, szervezője évtizedek óta a Vas Népe Év sportolója díjátadásnak, sportújságírói szakmai tanácskozásoknak. Öt könyvbe jelent meg: Gécsek Tiborról, Haladásról, Illés Béláról. 12 évig irányította a Haladás női röplabdacsapatát. Tanítványai ma országos napilapnál, tévéknél dolgoznak, és tisztelettel ejtik ki a mester nevét. MOB-Nívódíjas.