A pénzüzemű motor ellenében - Vajda Mihály Szombathelyen

Ami és ameddig érdekes

Két könyvet írtam, a többi csak úgy lett – reagált Vajda Mihály filozófus az őt méltató Sümegi István, a NYME Európa Tanulmányok Tanszék docensének bevezetőjére. Aztán föltette a könyvének címéül választott kérdést a magyar demokráciáról, de még ugyanazzal a lendülettel nemleges választ is adott rá. Nemhogy a szenilitás jeleit nem mutatja, de még infantilisnek sem nevezhető – tette hozzá fanyarul.

Aztán magára tért rá, és derűs belenyugvással jegyezte meg, hogy egy ideje már nem hívják a televízióba. Véleménye szerint 1977-ben Brémába is azért engedték ki, hogy hátha kint marad, disszidál. Vajda azonban visszajött és azt kellett tapasztalnia, hogy akkor, 1980-ban már létezett az, ami a távoztakor még nem: demokratikus ellenzék. Ez persze korántsem jelentette azt, hogy hozzá demokrácia is lett volna. Hazatérte után nem sokkal tartott egy előadást a „nyüzsgő” egyetemen. Erről – és ezt nem kis kajánsággal mesélte –, utánanézett, öt spicli tett jelentést. Négy meglehetősen precízen, értelmesen foglalta össze az általa elmondottakat.

A demokratikus átalakuláshoz – mondta akkor – piacgazdaságra és az intézményrendszer kiépítésére volt szükség. Elengedhetetlen továbbá a tolerancia, vagyis a miénktől különböző vélemények elfogadása, egyben hogy le tudjunk ülni beszélgetni. Akárha úgy is, mint az angol parlamentben, ami működőképes, bár a magyar politikusoknál jóval póriasabb modort is megengednek maguknak – utána viszont le tudnak ülnek a kricsmiben sörözni. A demokrácia fundamentuma – a filozófus szerint – tehát azon minimális konszenzus megléte, ami nem kérdőjelezhető meg és a megegyezésben a közös bázist képezi. Ergo „A” helyett reflexből nem „B”-t mond a mindenkori ellenzék, hanem „mínusz Á”-t.

A magyar demokráciától ráadásul olyan években akartuk, hogy megvesse a lábát, amikor az úgynevezett jóléti társadalmak válságban voltak.

Mindenki, ami az eszébe jut

Eddig a szép összefoglalás, innentől a filozófusi mondandó kis anekdotákra esik szét. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ahogy Magyarországon reálpolitikusoknak is híján vagyunk, úgy reálfilozófusok sincsenek. Ha persze reális elvárás a szellemtudományok királynőjétől az ilyes szakosodás. Megtudtuk például Vajda egyik barátjáról, hogy hogy a Kádár-érában „közveszélyes munkakerülés” címén való büntethetőségét elkerülő „szellemi szabadfoglalkozású” minősítés helyett a személyi igazolványába a rendőr véletlenül „szabad szellemet” írt. Felemlegette továbbá a tradíciók hátulütőit, a demokráciát pedig alulról felépítendőnek nevezte a bevezetését forszírozók ellenében.

Körülbelül itt kellett volna tábort bontani és abbafejezni a beszélgetést. Ami ugyanis a közönség bevonásával kerekedett, az még annál is inkábban volt kabaréba illő, mint ami néha a parlamenti felszólalás címen zajlik. Ha valaki tíz perc különbséggel betévedt volna, hol biológiai determinációról, hol tudás transzfer központról, hol meg Kantról hallotta volna. Mindezt társadalmi és politikai témákról, bő kifejtéssel.

Szóba került még ugyan a rendszerváltás korabeli két meghatározó erő, az MDF és az SzDSz is meg Antall József neve is felmerült, de annál több Vajdától sem derülhetett ki számunkra, mint hogy szerinte aktuálisan a legdemokratikusabb demokrácia a németeké, ahol egy működőképes nagykoalíció vezeti az országot. Talán sugalmazni kívánt Gyurcsányéknak? Nem derült ki.

A nép szemében elfogadható életkörülmények fölött uralgó Kádár Jancsi hibájául a filozófus azt rótta fel, hogy lenevelte az embereket a munkaszeretetről és a törvénytiszteletről. És ezt nyögjük mind a mai napig. A jelen közelébe merészkedve Vajda a szakmai képzések hiányát nevezte meg mint kiköszörülendő csorbát, illetve a miniszterelnöki restséget, hogy nem képes leülni az ellenzék vezérével egyeztetni. Ez szép, csak túl általános.

ALON-kommnetár Bár épp Vajda maga vallja be, hogy a filozófus általánosságokban beszél. Ez azonban – és ez már e sorok írójának a véleménye – manapság aligha nem erény. A házigazdanőnk mondja ki azt a mondatot, amitől akár még érdemi irányban is elindulhatna a beszélgetés, de körünkben is a „programok helyett kommunikáció” elv dominál. Tudjuk, hogy valaminek történnie kell, hogy kikerüljön az ország szekere a kátyúból, de ha valaki kiáll és politikáról kezd el beszélni, akkor megoldásokat várnánk. Levinni egy százalékra a Parlamentbe kerülés küszöbét, kizárólag állami támogatottságú, azaz egyenlő büdzséből gazdálkodó kampányok legyenek, ne lehessen felvenni bemondásra, minden számla nélkül a politikusoknak utazásra és lakhatásra milliókat etc. Ehelyett az zavarja Vajdát, hogy a tévét és a rádiót kinyitva mindig csak a pénzről van szó bennük. Mikor az Ausztriából hazajött sógorom hallott a kormányválságról, előbb átfutotta a szalagcímeket, itt-ott beleolvasott a cikkekbe, majd legyintett és megnézte a BUX-indexet meg az euró árfolyamát. Mondván, azon mérhető legegzaktabban az ország helyzete. Ugyanis ha politikáról beszélünk, akkor nagyrészt a gazdaságról beszélünk. Az meg egy pénzüzemű motor. Ez Vajda Mihálynak is illene tudni.