"Az akarás Isten ajándéka" - Balczó András Szombathelyen

Közel egy éve indult az előadássorozat a Szalézi templom tőszomszédságában, Don Bosco vigyázó tekintetének oltalmában. Háromhetenként érkeznek nemzeti érzelmű vendégek, akik rendszerint szép számú közönség előtt beszélnek a tág értelemben vett magyarságról. Legközelebb, június 4-én dr. Kiszely István antropológus, egyetemi docens tart előadást „Mit adott a magyarság a világnak? A magyarság eredete” címmel.

Ahogy mindig, ezennel is a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét az összejövetel. Aztán Nagy János operaénekes hangja és Erkel Ferenc „Bánk bán” című operájának leghíresebb áriája, a „Hazám, hazám” zengte be a termet. Az idén hetvenéves Balczó András, noha fájlalta a lábát, mégis állva beszélte végig a másfél órát, mondván: sok mindent ülve csinál, ám ez azért többet érdemel. Három éve lépett pódiumra a Premontrei Gimnáziumban, egy, a mostanihoz némileg hasonló tartalmú előadással – elevenítette fel a legutóbbi szombathelyi látogatását.

Hamar a lényegre tért, a minden bajok forrásának megnevezéséhez Bachot idézte meg, aki az egyik tanítványának a zeneszerzést roppant egyszerűnek magyarázta: az orgonán csak a megfelelő billentyűket kell lenyomni. Istennek az életünk központi helyére való visszahelyezése jelenti a megoldást a magyarság valamennyi nyűgére, gondjára.

Persze Balczó sem azonnal jött erre rá. Egyszer szembetalálkozott vele. 15-16 évesen két vágya volt, feljutni Pestre és öttusában olimpiai dobogóra állni. Azt hitte, hogy azon pillanattól számítva az élete végéig permanens boldogságban telnek a napjai, amint ezt a kettőt elérte. Azonban annak dacára, hogy már több éve a fővárosban élet, illetve magáénak tudhatta azt, amit rajta kívül senki, az ötödszöri világelsőséget, nem állandósult a katarzis. Rá kellett eszmélnie, hogy nem a győzelem, a célszalag átszakítása az elsőrendű, az odáig tartó út és az eléréséhez használt eszköz jóvalta előbbre való, sőt, az életnek értelmet adó valami azokhoz köthető leginkább.

Isten irányítja a lépteinket, a cselekedeteinket. Így lett belőle az, amire – túl az edzőségen – nem is számított és indította az el az országjárásban. Ennek a lendületadó és útmutató momentuma Kósa Ferencnek, a sportolóról készült 1978-as „Küldetés” című filmje volt, aminek apropóján több ankéton is részt vett és találkozott emberekkel. Kiderült számára, hogy Isten neki ezt szánta, tanácsolja is mindenkinek, hogy az elért céloktól ne várjunk semmit, újra és újra csalódni fogunk ugyanis bennük. Csak abban lelhetjük meg a boldogság, amire teremtve vagyunk, amire a magasabb rendeléstől jogosítványt kaptunk – figyelmeztetett Balczó.

„24 órás éberségre vágytam. Valami biztosba kilőni a nyilam” – vallotta meg a fiatalkori önmagáról. Hitte, hogy maradéktalan lesz a boldogsága, ha a pesti ugródeszkáról pattan az olimpiai dobogó legfelső fokára. Ez sikerült is neki, de koppant, mert semmi plusz élménnyel nem járt. Akarta nagyon, de hiába. Tapasztalnia kellett, hogy nem lehet csak úgy akarni valamit, az azt kiteljesíteni tudó akarást úgy kapjuk Istentől. Nem az emberé, hanem az akarat adójáé az érdem. Prohászka Ottokár utolsó prédikációjából idézve: „Az akarás Isten ajándéka.” Ha a két akarat egybeesik, akkor annak nyomán nagy dolgok születhetnek.

Ahogy a csalódások is segíthetnek – mindenek előtt magunkban. Belátni a tévedéseinket és a nekünk rendeltek szerint élni. Márai Sándor például a Kassai naplóba már 14 évesen vezércikket írt. Később se nagyon csinált mást. Bevallottan Balczó is egy szögre akasztotta a tarisznyáját. 1963 és 69 között 5 bajnokságon végzett az első helyen. Majd ezt követően eltört benne valami. Elkezdett félni a kudarctól, az elvárásoktól és – ahogy kifejezte magát – a leszázalékolástól. Ekkor merült bele az akkoriban a kezébe került Biblia olvasásába.

Ugyan vallásos nevelést kapott, és addig sem telt el vasárnap, hogy ne mentek volna családostul szentmisére, de ennél többet nem jelentett neki az egész. 1956 júliusában Istent emberi találmánynak, felesleges kapaszkodónak gondolta, ahogy mindenki más is a sportolók körében. 1962-ben változott meg gyökerestől a szemlélete. Ekkor már két éve csapatban olimpiát is nyert, volt egy négy és fél évig tartó házassága is – mikor az édesapja hirtelen elhunyt. Előbb ájulásközelbe sújtotta a hír, majd pár pillanatra rá megvilágosodott számára Isten léte. Bár még sokáig nem tudta, hogy merre keresse. Majd jöttek a fentebbiek és az egója helyére beült Isten. Vele nem lehet alkudozni, feltétel nélküli megadás a hozzá való egyetlen viszony.

Balczó aztán átváltott egyesről többes szám első személyre: a magyarságról kezdett el beszélni. A média trükközéseiről, a figyelemelterelésekről, a pénzemberekről, a 2006. október 23-áról és az agyba-főbe vert emberekről. „Isten olyan távol van, mint az emberek Istentől való távolságának összessége” – jelentette ki Magyarországra vonatkoztatva. Ám feladnunk nem szabad, annak muszáj mindig a szemünk előtt lebegnie, hogy a halálon túlra tervezett élet ér egyedül valamit és a földi életet lezáró téglafalon nem morzsolódunk fel, a hívő emberben ugyanis megvan az a bizonyossága, hogy tudja, az csak tapéta: könnyen átszakítható.

Ennek azonban semmi köze a pártokhoz, azok mind manipulálnak, maximum a legkevésbé rosszra adhatjuk a voksunkat – hangsúlyozta ki Balczó. A lényeg ennél sokkal alapvetőbb: nem mindegy, hogy a kocsmáros lányából vagy az apácából lesz-e utcalány. Isten segítségével lábalhatunk csak ki abból a válságból, amibe belemanővereztük magunkat. Ugyanis a világot bekebelezni kívánó hatalmak a vesztünkre törnek. Trianon volt az első jel, a távlati cél pedig egy olyan térkép megszerkesztése, amin Magyarország neve nem is szerepel. Az Aranycsapat példáját véve, a nemzettudat és a világraszóló eredmények között kölcsönös a megfeleltetés. Egy tízmilliómodnyi felelőssége van minden egyes magyar embernek e téren. Oldalunkon az érdekünkben hadakozó Isten nélkül és a világtőke saját pályáján nem győzhetünk. Ezzel a hátországgal, amihez kell, ahhoz mindig is lesz energiánk, tetterőnk és cselekvő kedvünk – bíztatott.

Balczó András derűs témával zárta az előadását. Elmondta, hogy nem is hitte volna, de 9 év után, a hetvenes évek derekán feleségül vett egy sporttársnőt. Egy megkérdezésen a gyermekáldáshoz – egymás tudta nélkül – az ötös számot ötlötték ki, amit aztán sikerült túlteljesíteniük. És még pénzzel is kihúzták. „Az igazak életére gondja van az Úrnak, örökségük megmarad örökre” – idézte aztán a házigazda a Zsoltárokat, majd keretes szerkezetül közösen elénekeltük a Székely Himnuszt és a Szózatot.

Balczó András a Wikipédián