Segítő szombathelyiek - Bemutatkozik a Kézfogás a Gyermekekért Szociális Egyesület

ALON: Hogyan kezdődött?

K. Sz.: Érdekesen. Volt két lány, akiket felületesen ismertem. Ők mondták, hogy indulnak Böjte Csaba testvérhez Dévára, gyűjtenek gyerekruhákat, adományokat. Mivel régi álmom volt kijutni oda, megkérdeztem, hogy beférek-e az autóba, mondták, hogy nem. Mondtam, jó, majd akkor legközelebb, de azért szóltam néhány ismerősömnek, és elkezdtek jönni az adományok, olyannyira, hogy egy-két múlva beleptek mindent a szobámban. Viszont a két lány szőrén-szálán eltűnt, azóta sem találkoztam velük. A sors, gondviselés, jóisten – mindenki nevezze, ahogy akarja – egyenesbe szokta tenni az elgörbült dolgokat. Hamarosan találkoztam olyan emberekkel, akik azt mondták, ha már egyszer így alakult, segítenek. Több helyen meghirdettük a gyűjtést, és sorozatban jöttek a telefonok és a felajánlások – bútorok, cipők, ruhák, élelmiszer, minden -, melyeket este, munka után mentünk begyűjteni. Annyi minden jött össze, hogy fel sem fért egy 7,5 tonnás teherautóra, még jutott a kísérő kisbuszba is, amivel mi utaztunk. Mindez 2006 őszén volt. Aztán amikor hazajöttünk, leültünk öten, és azt mondtuk, ezt folytatni kell. Bár fárasztó, mégis annyira feltöltődik kint az ember, hogy jó, és egyre jobb ezt csinálni.

Ebből lett aztán az egyesület?

Igen. 2007 nyarára 19 főt sikerült összeszednünk az alapításához, beadtuk a papírokat, kis jogi pingpong után novembertől bejegyeztek minket mint közhasznú egyesület. Idén tavasszal már tudtuk kérni az 1 százalékos felajánlásokat, és időközben tíz adományszállítmányt sikerült kijuttatnunk Dévára és a környező helyekre. Nekiálltunk kinevelni az „utánpótlásunkat”
is, két alkalommal gyermekeket is magunkkal vittünk az útra. Az általános iskolás korosztály különösen fogékony, az iskolákból hihetetlen ajándékok érkeznek.

Azért gondolom, ehhez a tevékenységhez, melyet ön csinál, kell valamiféle személyiség.

Sok ember azt mondja magában, hogy szeretnék segíteni, de hogyan tudnék, hiszen magamnak sincs elég. És én is hasonlót gondoltam, amikor a tévében láttam a földrengéseket, árvizeket, árvákat, cunamit. Néhány évvel ezelőtt volt a magánéletemben egy mélypont, akkor találtam egy újságcikket a romániai árvákról és Csaba testvérről, aki azt üzente Magyarországra, hogy menjünk segíteni, mert rengeted a munka: megvarrni a kiszakadt ruhákat, megvigasztalni a síró gyerekeket, meghámozni az almákat és hasonlók. Akkor úgy éreztem, hogy nekem oda nagyon el kellene mennem. De hogyan? – kérdeztem magamtól - az úgy nem megy, hogy felülök a buszra és odamegyek. Most már tudom, hogy de igen, ez így megy. És az sem igaz, hogy a magyarok önzőek, mert igenis, a jó ügyért össze lehet fogni őket, mert ott van bennünk a jóság és adakozási hajlandóság: vendégségbe üres kézzel nem megyünk, tányért üresen vissza nem adunk. Az egyesület rövid időn belül 12 szállítmányi adományt gyűjtött össze. Azt kell megérteni, hogy nem arról van szó, hogy Szent Ferencként a magunkét kell odaadni, mert az még mindig nagyon kevés, hanem meg kell keresni azokat az embereket, cégeket, vállalkozókat, akik tudnak adni.

Lehet általánosítani, hogy kik a tagjai az egyesületnek?

Nem lehet. Vannak közöttünk művészek, tanárok, autószerelők, gyári munkások és sokan mások. Döntően szombathelyiek, de vannak Budapestről, Tatabányáról is. Ezekben a városokban is folyik adománygyűjtése az egyesületnek.

Hogy tudtak ilyen rövid időn belül ennyi embert meggyőzni, hogy adjanak?

Egyszerű a titkunk. Arra kérjük az embereket, hogy ne dobják ki a dolgokat. Ha új bútort, mosógépet, kávéscsészét, bármit vesznek, a régit ne tegyék ki az utcára, hanem adják nekünk, mert ott kint minden használható. Az egyesület megszervezi a begyűjtést és a kiszállítást, támogatónk között van például egy fuvarozó vállalat, mely ingyen kiviszi nekünk az adományokat.

Hogyan sikerült az Arsenal-meccshez kapcsolódó az adománygyűjtés?

Idejött az Arsenal-utánpótlás, átöltöztek, fociztak, aztán felszálltak a buszra és hazamentek. Nemcsak az árverezésre szánt tárgyakat nem írták alá, hanem senkinek semmit nem írtak alá. Így aztán a Haladás betette a tárgyakat egy dobozba, és elküldte az Arsenalhoz – az igazihoz - aláírásra, most kerülnek majd vissza. Így ősszel lesz megtartva az árverés, közösen az Illés Sport Alapítvánnyal és a Markusovszky kórház gyermekonkológiájával. Szóval egyelőre félsiker. De mi az egyesületnél olyanok vagyunk, hogy megyünk neki falaknak, amikről rendszeresen visszapattanunk, aztán megint nekimegyünk, addig-addig, amíg nem enged a fal.

Nemrég jöttek vissza Erdélyből, ahova szombathelyi gyermekeket vittek el táborozni.

Az út nagyon rosszul kezdődött és nagyon jól fejeződött be. Indulás előtt két nappal kiderült, hogy nem tudunk Szovátára menni, mert nincs már szállás. Így Déván kötöttünk ki. Két busszal mentünk, egyik buszban mi, a nyolc gyerekkel, akik az utat az idei irodalmi pályázaton nyerték, a másik buszban három ember az adományokkal. Az utóbbi busz Dévától nem messze lement az útról és csúnyán összetörött, az adományok fele is tönkrement. Szerencsére nem sérült senki. Déván még az elején elkapott minket egy nagy eső, jól eláztunk. Viszont innentől kezdve nem volt semmi probléma, kitűnő programokat szerveztünk, mind a felnőttek, mind a gyerekek nagyon élvezték. Amikor megjöttünk, a gyerekek arra kértek, hogy hadd szervezzék meg az egyesület ifjúsági tagozatát. Ahogy korábban, említettem, a 12-15 évesek nagyon fogékony korosztály.

Az őszi jótékony árverésen kívül miket tervez az egyesület a jövőben?

Szeptemberben, a lomtalanítás előtt lesz egy adománygyűjtésünk, ahol is gyakorlatilag mindent várunk, mert gyakorlatilag mindennek van helye, kapcsolatban vagyunk Szombathely környékbeli gyermekotthonokkal, idősek otthonaival, Romániában pedig a nyomortelepekre is járunk, ahol elképzelhetetlen körülmények között laknak gyerekes családok. Karácsonykor – csatlakozva a református és a baptista szeretetszolgálathoz – ismét lesz cipősdoboz akció. Mi is rakunk össze ajándékokat az adományokból, az egyesület tagjai egész évben lelkesen gyűjtik az üres cipősdobozokat. Emellett tervezünk egy bábszínházi előadást is, Devecseri László átírta Tamás Menyhért A Szent Anna-tó regéje című regényét, ezt mutatnánk be a gyerekekkel karácsony előtt Gencsapátiban, Kőszegen, Ikerváron és Rumban, az ottani gyermekotthonokban. Az előadást szeretnénk kivinni Erdélybe is, legalább 3-4 árvaházba. Emellett jövőre is lesz „Gyermekek a gyermekekért” pályázat, tavaly rajz volt, idén irodalom, a következő vagy sport vagy környezetvédelmi lesz.

Hogyan tudja segíteni a Kézfogás a Gyermekekért Szociális Egyesületet az, aki szeretné?

Ahogy korábban mondtam, minden adománynak helye van, legyen az egy megunt falikép, egy villa vagy egy ébresztőóra. Az árvaházak működéséhez nagy segítség, ha valaki élelmiszert vagy tisztítószert ad, hiszen ezekből nap mint nap nagyon nagy mennyiség fogy. Természetesen az egyesület pénzbeli támogatást is elfogad, és mindenkit, aki segíteni akar, szívesen látunk a soraink között, adományt válogatni vagy éppen Erdélybe utazni. Ha valaki leül a dévai ház előtt, néhány percen belül öt gyerek csüng a nyakán. Meg kell fogni a kezüket, elvinni őket fagyizni. Ez is segítség, nem is kicsi.

További képek az egyesület életéből