A második legnagyobb osztrák város vagonnyi kulturális látnivalóval bír, de különítményünknek valahogy nem fűlött a foga az erőltetett menethez. Ehelyett ahol voltunk, azt néztük meg alaposabban, meg sétáltunk és kávéztunk a belvárosban, amitől egész európainak éreztük magunkat. Tippek, tapasztalatok, a mai Grazról.
A második legnagyobb osztrák város vagonnyi kulturális látnivalóval bír, de különítményünknek valahogy nem fűlött a foga az erőltetett menethez. Ehelyett ahol voltunk, azt néztük meg alaposabban, meg sétáltunk és kávéztunk a belvárosban, amitől egész európainak éreztük magunkat. Tippek, tapasztalatok, a mai Grazról.
A második legnagyobb osztrák város vagonnyi kulturális látnivalóval bír, de különítményünknek valahogy nem fűlött a foga az erőltetett menethez. Ehelyett ahol voltunk, azt néztük meg alaposabban, meg sétáltunk és kávéztunk a belvárosban, amitől egész európainak éreztük magunkat. Tippek, tapasztalatok a mai Grazról.
Kertek alatt
A Szombathely-Graz távolság körülbelül kemény 120 kilométer. Kisebb vacilálás után úgy döntünk, kihagyjuk az autópályát. Egyrészt mert így kétszer hetven kilométerért nem kell tíznapos osztrák matricát venni, másrészt mert autópályán már legalább harmincszor mentünk arrafelé, de „kertek alatt” még egyszer sem.
Az út így inkább rövidebb, mint hosszabb, arra viszont számítani kell, hogy nem árt egy részletesebb autótérkép, mint ahogy arra is, hogy a települések és a bennünk 50 méterenként felépített körforgalmak miatt az átlagsebesség nem vetekszik a mogyoródi lehetőségekkel. Igaz, így is leérünk erős másfél óra alatt.
A kényelmetlenségért viszont bőven kárpótol, hogy az országút – olykor zavaróan - tüchtig osztrák kisvárosokon és falvakon át vezet, ami talán nem nagy újdonság az Ausztriába gyakran utazóknak, viszont az almáskertek még talán nekik tudnak meglepetést okozni. Körülbelül negyedmillió almafa van itt, itt húzódik az osztrák gazdák által jó kitalált, főként turisztikai célokat szolgáló almaút (Apfelstrasse), amit egyszer majd talán külön megnézünk.
Állítólag tavasszal, virágzáskor a legszebb a környék, de – a kanyargós úton van időnk nézegetni – későnyáron is ellegel a tájon a szem. Errefelé van egyébként Herberstein, amelyről korábban részletesen élménybeszámoltunk.
Az Eggenberg-kastély (Schloss Eggenberg)
Graz egyik legismertebb turisztikai vonzereje a város nyugati szélén van, jó néhány kilométerre a történelmi belvárostól. Ne lepődjünk meg, ha az idevezető utcákon egyre kisebb a forgalom, a kastély ugyanis egy zsákutcaszerű, igen hangulatos fasor végén áll. A fasoron ingyen lehet parkolni, mi több, hely is van bőven.
Viszont kétszer kell fizetni a kastélyért. Egyszer azért, hogy belépjünk a tágas kastélykertbe, másodszor pedig magáért az épületért. Igaz, a belépők nem terhelik túl még a magyar pénztárcákat sem, az előbbi jegy mindössze egy euró, az utóbbi hat euró, ráadásul ilyen-olyan kedvezmények is léteznek.
A kastély csak csoportosan látogatható, a vezetett túra körülbelül 40 percig tart. Ennyi idő alatt körülsétáljuk a második emeletet. Egetverő dolgokra nem számítsunk – annál is inkább, mert a második világháború után egy rövid ideig orosz katonák vették „kezelésbe” az épületet, leamortizálva a berendezést -, inkább az egésznek a hangulata marad meg az emberben.
A 17. században épült Eggenberg-kastély az építtető családról van elnevezve, akik egyrészt gazdag kereskedők voltak, másrészt jelentős befolyással bírtak a császári udvarban is.
Emellett meglehetősen excentrikus figurák is lehettek. A kastélyt például az univerzum-számmisztika (szintenként 365 ablak, 28-31 szoba, stb.) és az asztrológia jegyében építették, és a – bénácska vagy jobban sikerült - festményeken megjelenített figurák és hajdani életképek is érdekesek, olykor az extremitás határát súrolják.
Az épület tartományi tulajdonban van, felújítása, restaurálása most is folyik, precízen, de nem elkapkodva, ahogy ezt már az osztrákoktól megszoktuk.
A kastélyban nem szabad fényképezni.
A Régi Képtár (Alte Galerie)
A kastélybelépő árában több kiegészítő látnivaló is benne foglaltatik. Ilyen például a Régi Képtár, mely valahogy nem kap kellő hangsúlyt, a vezetőnk is csak zárójelben jegyzi meg a túra végén, hogy egy szinttel lejjebb valami galéria van.
Annál nagyobb a meglepetésünk, amikor – ha már egyszer ott vagyunk és ingyen van – belépünk a múzeumba. 22 termet tölt meg a professzionális csomagolásban kiállított 300 képzőművészeti alkotás, melynek zöme német nyelvterületen készült festmény.
Az első teremben 13. században készült faragott Madonnák állnak, misztikus megvilágításban, majd a termek kronológiai sorrendben visznek minket végig a különböző történelmi és művészeti korszakokon, egészen a 18.századi rokokóig.
Kiváló művek sorakoznak minden teremben, gyakorlatilag órákat, sőt napokat el lehetne tölteni itt, és amikor egy óra múlva a kijárathoz érünk, úgy érzem, hogy csak érintőlegesen futottam át a termeket. Ha egyszer visszajövök ide, akkor csak a képtárra a koncentrálok, a kastélyból egyszer elég volt.
Az grazi óratorony
Bármennyire is híres az Eggenberg-kastály, Graz sztárja és egyben nem hivatalos jelképe a muraparti dombon álló Schlossbergi óratorony. A 13. században épült műemlék történelmi egyéb taglalásától eltekintenénk, azt az érdekességet azonban megemlítjük, hogy fel van cserélve rajta a kismutató és a nagymutató: állítólag azért, hogy távolról is le lehessen olvasni róla az időt. Logikus.
Mint ahogy az is logikus – csak hülyén néz ki – hogy a torony nem is igazán torony, az építtetők a dombtetői jelleg miatt kicsit spóroltak a falak magasságával. Az épület közelről úgy néz ki, mintha valaki negyedébe vágta volna. Mondjuk lentről nem látszik, fentről meg úgyis elvonja a figyelmünket a város panorámája. No nem mintha igaza lenne a Nők Lapjának, mely „egyedülálló kilátás” –ról ír, de azért vonzza a szemet a folyó, meg a sok ház; a magasból az is látszik, hogy milyen kicsi a történelmi mag, és milyen nagy az ezt körülölelő modern város.
Az óratoronyhoz és a dombon álló várhoz felsétálhatunk, vagy mehetünk siklóval. Mindezt eddig is tudtuk, újdonságot – merthogy a múltkor ilyen még nem volt - a hegy gyomrába vágott futurisztikus lift jelenti. Először valami űrbázisnak hisszük, aztán 40 eurocentért ezzel megyünk fel. Lefelé meg sétálunk.
A mesterséges Mura-sziget
Nincs útikönyv, amely meg nem említné, hogy Graz 2003-ban volt Európa kulturális fővárosa, ennek örömére építettek a folyó közepére egy mesterséges szigetet (Murinsel). A parthoz két gyaloghíddal kapcsolódó csészealj formájú fémszerkezet képeslapokon, éjjeli kivilágításban nagyon attraktív, besétálva viszont nem egy nagy szám, hogy finomak legyünk. Van rajta egy jellegtelen büfé, meg le lehet ülni a rácsokra. Ennyi. 10 percnél többet ne tervezzünk rá.
Séta a belvárosban
A Mura-sziget gyorslátogatásával nyert időt mi egy kiadósabb, komótosabb belvárosi sétára fordítjuk. A nagyszámú templomi és múzeumi jelenlét ellenére – vagy éppen azért -, úgy döntünk, kultúrából mára elég, helyette először beülünk a folyóparton egy Stadt Cafe nevű helyre, amely osztrák mércével valahol a kocsma és a kávéház között van. Árban (kávé 2,1 euró, Cappy 1,8) és hangulatban is egész tűrhető a terasza.
A történelmi belváros lelke az alaposan feltuningolt fő tér, városházával és villamosokkal. A modern európai jólét és a történelmi hagyomány ötvözete nemcsak itt, hanem az innen nyíló kisebb-nagyobb utcákban is plasztikusan érzékelhető.
A fő térről mindenképpen sétáljunk el a Herren Strassén a Jakonini Platz felé, egyrészt ez a fő utca, másrészt meg errefelé van a turisztikai információs iroda, ahol ingyentérkép és hasonló nyalánkságok szerezhetők be.
A parkolás a belvárosban korántsem akkora rémálom, mint Bécsben, helyet ugyanis találunk, az viszont ront az örömön, hogy a cirka másfél euró/órás jegyek maximum három órára érvényesek. Így a végleges megoldásnak egy földalatti parkolóház bizonyul (elég sok van belőle Grazban). Igaz, itt két euró egy óra, de legalább nem kell az órát figyelni.
A város barátságos hangulatát emeli, hogy a turisztikailag frekventált helyeken (az Eggenberg-kastélynál és a belvárosban is) ivókutakat találunk, melyekből ingyen és bérmentve friss, hideg víz jön. Így néznek ki:
