Horváth Péter, egy nevelőotthonos fiatal története

A régi ALON-olvasóknak nem teljesen ismeretlen Horváth Péter. Három évvel ezelőtt az RTL Klub roma műsorvezető keresése kapcsán . Már akkor is tudtuk, hogy olyan élettörténetről van szó, amelyre egyszer vissza kell térnünk. Vajon hova és milyen út vezethet a kőszegi csecsemőotthonból és a gencsapáti nevelőotthonból?

A régi ALON-olvasóknak nem teljesen ismeretlen Horváth Péter. Három évvel ezelőtt az RTL Klub roma műsorvezető keresése kapcsán . Már akkor is tudtuk, hogy olyan élettörténetről van szó, amelyre egyszer vissza kell térnünk. Vajon hova és milyen út vezethet a kőszegi csecsemőotthonból és a gencsapáti nevelőotthonból?

Mit tudsz a szüleidről? Mikor találkoztál az édesanyáddal?

Koraszülöttként láttam meg a napvilágot Szombathelyen 1982. április elsején. Nem tudom, lehet-e jelzésértékűnek vennem, hogy épp bolondok napján, bár én nemritkán annak vettem. Például, hogy édesanyám rögtön ellökött magától. Kőszegre az Állami Csecsemőotthonba kerültem. Ott három éves koromig voltam, aztán kerültem át Gencsapátiba az akkori György Júlia Nevelőotthon óvodájába. Itt több, ha jól emlékszem, négy csoport volt, és minden csoportban jó tizenpáran voltunk. Kisiskolásként átkerültem a nagyobbak közé, egy másik épületbe, ahol ismét csoportokra osztva voltunk. Elkülönítve úgymond, mivel a csoportok akkoriban még csak az udvaron találkozhattak egymással. Az idő tájt nagyobb volt a szigor is. Ezek a csoportok ugyanúgy 10-15 főből álltak. Két felügyelőnő és egy nevelőnő figyelt ránk, illetve még az éjszakások. Általános iskolás negyedikes koromig voltam itt a nevelőotthonban, aztán nevelőszülőkhöz kerültem. Ám előtte még édesanyám meglátogatott, összesen háromszor. Ha mindez igaz, bár lehet, hogy csal az emlékezetem, elsős, másodikas és negyedikes koromban. A lényegen az évszámok azonban mit sem változtatnak: háromszor látogatott meg és még kisiskolásként.

Kapcsolódtak a látogatások valamilyen jeles naphoz? Nyári szünethez, ünnephez vagy karácsonyhoz?

Nem. Az első alkalom úgy nézett ki, hogy a felügyelők szóltak: „Gyere, Peti, jött az anyukád.” Én meg mentem.

Számítottál rá korábban, hogy valamikor találkoztok?

Nem, abszolút nem. A csoportomban talán én voltam az egyedüli gyerek, akit soha senki nem látogatott meg. Hétvégenként volt látogatás, de nem biztos, lehet, hogy csak havonta egyszer, vasárnaponként. Nem tudom, nem emlékszem rá pontosan, már régen volt. Szóval az első találkozás. Kimentünk a Babaházhoz, ahogy azt nevezték. Ez a kis házikó egy öt négyzetméteres építmény volt. Akkor gyújtottam rá életemben először. Édesanyám megengedte.

Milyennek láttad édesanyádat? Kényelmetlen kérdés, tudom, de adódik: roma származású volt?

Egyes felügyelőim emlékei szerint „egy gyönyörű szép cigánylány” volt. Ami azonban nagy valószínűség szerint nem igaz, mivel az anyai nagyapám százados tisztséget töltött be hajdanán a katonaságnál. És ha jól tudom, a szocializmusban nem engedték a roma származásuakat tiszti rangot betölteni. Az első találkozás végén megkérdezte, hogy: „Ki akarsz-e költözni hozzám a nevelőotthonból? Majd te alszol a földön, vagy majd én. Mert csak egy ágy van.” Én azonban inkább maradtam.

Édesapád szóba került az első találkozáskor? Illetve az, hogy ő miért adott be nevelőotthonba?

Édesapám igen. A miértek azonban egyáltalán nem. Elsősként nem is hiszem, hogy ezt nagyon felfoghattam volna. Az édesanyám azt mondta róla, amikor kérdeztem, hogy hol van és miért nem jött el, hogy kint van Irakban, ahova hazament. El is újságoltam a nevelőotthonos társaimnak és nagyon frocliztak emiatt. Becenévként még rám is ragasztották, hogy iraki. Aztán ez elfelejtődött, és én is elfeledkeztem róla. Ahogy a második két látogatás se hagyott bennem mélyebb nyomot.

A találkozásukról mi derült ki? Itt tanult? Itt dolgozott? Egyáltalán hogyan került Magyarországra?

Semmi konkrétumot nem tudok róla. Lépjünk inkább tovább. Negyedikes koromban kikerültem nevelőszülőkhöz kéthetes próbaidőre Iváncra. Mindezt akaratom ellenére. Aztán megszerettem a családomat. Rajtam kívül még két gyerek volt. Előttem vették ki őket a nevelőotthonból. Én másfél évet voltam ott, 1992 és 1994 között. Eközben érkezett még hozzánk egy hármastestvér. Majd utánuk a mostohabátyám is, akinek az apja egy roma származású úriember volt. Igazából nem úriember, csak szépen akartam fogalmazni. A legalja a szombathelyi romaságnak. Nem ismertem, csak hallottam róla. Börtönviselt és hasonlók. Megfogtak egy kutyát, megsütötték és megették. Az ő nevét kaptam, mivel nem tudta az édesanyám megnevezni az apámat. Így lettem Horváth. Láttam a dokumentumot, amin eredetileg az állt, hogy Nagy Péter. Édesanyám után, akit Nagy Zsuzsannának hívtak. A családnév azonban át volt húzva, fölötte pedig a Horváth név szerepelt. Vissza a nevelőszülőkhöz. Mint említettem, másfél évet voltam ott, illetve hogy hetedik gyerekként a mostohabátyám is egy fedél alá került velünk. Én meg miatta hamarosan vissza a nevelőotthonba. Van azonban saját saram is a dologban, ugyanis nemcsak hogy elég hisztis gyerek voltam, hanem elkövettem egy olyan hibát, amit nem kellett volna. Ez utóbbit inkább nem részletezném. Azóta találkoztam a nevelőszüleimmel, akik elmondták, hogy nekik kötelességük volt jelenteni, ami történt. Még akkoris, ha ők nagyon nem akartak elengedni. Aztán négy hónapot a Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézményben (GYIVI) töltöttem, ami most már Tegyesz. Amúgy a nevelőszülőkhöz kerülés és az örökbefogadás gyökeresen más fogalmak.

A mostohatestvéredről mit tudsz?

A bátyám velem került vissza a GYIVI-be, majd másfél hónap után ismét nevelőszülőkhöz. De ott se bírta soká. Ivánc előtt már Kondorfán is lakott. Van egy húgom is, aki egy harmadik apától származik.

Vele találkoztál?

Nem. Tizennyolc éves korom előtt kaptam egy levelet az esztergomi gyámhatóságtól, mivel első fokon oda tartoztam. Ebben a levélben az állt, hogy mennyi pénz halmozódott fel a családi pótlék és egyéb ilyen juttatásokból. Ezt a levelet megkapta az édesanyám is. És kilenc év után felvette velem újra a kapcsolatot. Ahogy kézhez kaptam a levelet, rá két napra érkezett tőle a levél. A sorok között olvasva tudtam, hogy ez arról szól, hogy adjak neki ebből a pénzből. Ezt egy remek lehetőségnek találtam, hogy kifaggassam a valódi származásomról. És akkor írta le, hogy nem akart gyerek vagyok, az édesapámat valamilyen Alinak hívják, pontosan nem tudja a nevét, iraki állampolgár, és hogy mielőtt megtudhatta volna, hogy útban vagyok, visszament Irakba.

Anyagi oldalról hogy néz ki a nevelőszülőkhöz kerülés?

Van olyan, hogy nevelőszülői díj. Ez havi támogatás. Illetve az én pénzemet is megkapták, ami addig felhalmozódott a családi pótlékból. Most már ez nem játszik. Ugyanis nagyon megszigorították a nevelőszülővé válást, illetve próbálják védeni a gyermek vagyonát is. Akkoriban ezek a kiskapuk még nyitva álltak és keményen ki is használták őket.

Maradjunk továbbra is az anyagi kérdéseknél. Mennyi zsebpénzed volt? Egyéb juttatásokkal is segített az állam? Miből kellett gazdálkodnod?

1989-ig semmilyen támogatást nem kaptunk a családi pótlékon kívül. Talán még családi pótlék sem volt a rendszerváltás előtt.

Ez a rendszerváltás miatt változott meg, vagy azért, mert elértél valamilyen kort?

A rendszerváltás miatt. Utána jött, hogy legyen zsebpénz, ruhapénz és családi pótlék. Amíg utógondozott nem lettem, addig 20 ezer forint volt a ruhapénz, utána 30 ezerre nőtt. A zsebpénz pedig egészen addig nem volt, amíg életbe nem lépett a jogszabály, hogy a mindenkori minimál nyugdíj 18 százaléka, amit meg kell adni zsebpénznek per hónap. 1989-től a törvénymódosításig a kicsiknek 60 forint volt a zsebpénzük, a közép- és felsőoktatásban tanulóknak pedig 120 forint.

Mire volt elég ez a zsebpénz?

Az igazat megvallva, semmire. Megemelték ugyan 80 forintra, illetve 150 forintra, de ez alig csak, hogy valamit javított a létlehetőségeinken. Egy egész tanéven át gyűjtötte az illető és akkor talán elég volt egy osztálykirándulást megfinanszírozni. A havi zsebpénz 2000-ről indult, manapság pedig valamivel 5000 forint fölött lehet.

A napi étkezés hogy nézett ki?

Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Később nekünk magunknak kellett gazdálkodnunk a kajapénzből: 400 forintból, majd számlát hozni róla. Képzeld el ezt mondjuk magadon, mennyi realitással bírhatott egy ilyesmi. Mi jött ki 400 forintból? A legszükségesebbek is alig! És ezt úgy, hogy mellette semmi más kaját nem kaptál. Oldd meg az előbb emlegetett öt étezést 400 forintból. Ez ma, 2008-ban 500 forint. Mit kapsz ennyi pénzért? Szeletenként filózol el a párizsin, hogy belefér-e a „költségvetésbe”. Hideg étel, konzerv, lekváros szendvics és hasonlók. Nem is folytatom. És ha mondjuk rászoktál a cigire, és nem tudtál elszámolni a számlákkal, akkor adódtak problémák. Előfordult, hogy amennyiben nem számolt el mindenki, addig a többiek sem kaptak egy fityinget sem. Konkrétan: koplaltunk. Ez úgy 21 éves korunk után volt.

Hogyan alakult aztán az életed?

18 éves koromig a nevelőotthonban maradtam. Az oda való visszakerülésem után már nem tudtam visszailleszkedni abba a közegbe. Szinte csak a televíziónak, a tanulásnak és a későbbiekben egyre inkább a számítógépnek éltem. Általános iskolásként hetedikben és nyolcadikban az egyik legjobb tanuló voltam. Még egy országházi látogatást is nyertünk egy Casio-órával és egy ronda, nagy táskával megtoldva. Ezután a Savaria Szakközépiskolában nyertem felvételt mint autószerelő és rendészeti fakultációs diák. Másfél-két hónap után átjelentkeztem a számítástechnikai szakra. Átvettek és négy év alatt el is végeztem. Ezt követően maradtam még egy évet. Elkezdtem elektronikai műszerész szakon, de nem tetszett. Nem tanítottak szinte semmit, ahogy a számítástechnikai szakon se lettem gazdagabb semmilyen szakmai, a gyakorlati élet szempontjából használható tudással. Ott is hagytam az előbbit és átmentem a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola szombathelyi kihelyezett tagozatára. Ez felsőfokú programozói OKJ-s szakmát adott két év alatt. Utána elkerültem a pécsi egyetemre számítástechnika-technika szakra mint leendő pedagógus. Néhány hónap alatt azonban átjelentkeztem az akkori BDTF-re. 18 éves koromat betöltve utógondozásba kerültem. Ezt kérelmezni lehetett. Aki megérdemelte, az megkapta. Én közéjük tartoztam. Ez tartott egészen 25 éves koromig. Utána, úgy egy éve, felajánlották nekem a lehetőséget, hogy albérleti díj ellenében maradhatok. Ha a főiskolát elvégzem, ami jövő májusban esedékes, megyek ki Angliába. Jó élet és jó pénzkereseti lehetőség reményében.

Felmerül a nevelőotthon és a bűnözés kapcsolata.

A nevelőotthon kötelékéből kikerültek többsége nem vitte túl sokra. Nagy hányaduk börtönviselt volt, vagy épp most is börtönben van. Manapság az a probléma, hogy nincsen eszköz, amivel meg tudnák fogni a gyerekeket. A törvény szabályozza, hogy nem lehet fenyíteni, pedig szerintem valamennyire kéne. Nem lehet megvonni a zsebpénzét, csak visszatartani. Ahogy kajával sem lehet büntetni, és biztosítani kell a szülővel való kapcsolattartást is. Tehát semmivel sem lehet kontrollálni a gyerekeket. Így elkallódnak. Az iskolára meg, már elnézést a kifejezésért, de szarnak. Már most megjósolom a többségnek, hogy nekik lejtmenet lesz az életük.

Hogy ilyen furán fogalmazzak: a támogatások terén te milyen kategóriát töltesz be?

Se árva, se félárva nem vagyok, amely bármelyike komolyabban megcsörgetné a kasszát. Nekem, aki jelen pillanatban a nevelőotthon történetében a korelnök vagyok, nekem 705 ezer forintom gyűlt össze. Ez az egy összegben talán nagynak tűnő, de különben rohadtul csekély összeg utógondozottként, 18 éves koromban elment. 300 ezer bútorra, 200 ezer számítógépre, 130 ezer a kodolányis regisztrációs díjra, a többi pedig ruházatra, illetve több, nem feltétlenül hasznos holmikra lett kiadva.

Mihez képest kevés a 705 ezer forint?

Nem kevesen vannak, akik nálamnál 10-15 évvel kevesebbet töltöttek el a nevelőotthon kötelékében és úgy 3 millió forinttal léptek ki onnan. Ők fél- vagy teljes árvák voltak és a „végkielégítésüket” secperc alatt felélték. Mindez azért érdekes, mert ha én árva volnék, ami ha úgy vesszük, vagyok is, akkor többszörös szorzóval felgyarapított összeg jönne ki a végén. Ha valaki anyai részről árva, akkor kapja a legtöbbet, ha apai részről, akkor valamivel kevesebbet, de így is szép summa üti a markát. Hogy a teljes árvaságot ne is említsük. Mindennek további pikáns ízt ad még egy tényező. A nevelőotthon történetében, onnan kikerülve csak néhányan akadtak, akik főiskolát, egyetemet végeztek és vitték is valamire, de a nevelőotthon berkein belül én voltam a második, aki főiskolára ment. A másik ellenpélda, amit ismerek, egy srácé, aki 23-24 évesen meg tudta tartóztatni magát az ilyen baklövésektől. Szakácsként dolgozik Ausztriában, és meg is van az esze ahhoz, hogy boldoguljon.

Ha most keresne fel édesanyád…?

Édesanyám onnantól fogva, hogy eldobott, nem tarthat rám igényt. Vagy legalábbis ne próbáljon igényt tartani rám. Ha nem kellettem neki kiskoromban, mikor kölyökkutya voltam, és a kölyökkutyák, mint tudjuk, nagyon aranyosak, akkor kicsit érettebb korban, mikor már nem annyira tetszetős a külső csomagolás, akkor se akarjon igényt tartani rám. Akkor hagyjon békén. Jól megvoltam nélküle is. Ahogy az elkövetkezőkben is biztosan jól megleszek. Ha meglehetősen kilátástalannak érzem is a jövőmet, vannak terveim. De ez a jövő zenéje.