Amikor az internetről csen filmet a mozi - Totál Szombathely 2008 díjátadás

2008.11.15. 13:14

Bakács Tibor Settenkedő egyéb elfoglaltság miatt távol, az ötletadó politikus köre kissé felülreprezentáltan, a vásznon odaillő alkotások, az ALON tudósítója meg díjat ad át. Dióhéjban a lényeg. Íme, tények, a méltányoltak, a nyertes videók és a kommentár.

Totál Szombathely másodszor

Idén második alkalommal került megrendezésre a Szombathelyről szóló vagy a városhoz kötődő filmek versenye. Ez alkalommal a Savaria Filmszínház nagytermében. A kritériumok tavaly óta nem változtak: maximum tíz perces futamidő és a YouTube alapszabályainak való megfelelés. Feltölteni a filmet a videómegosztó portálra, majd jelentkezni a rendezvény saját honlapján. A versenyprogram azonban bővült. Fotók és fotósok is megmérettettek. Illetve a Szombathelyi Televízió, a Nyugat.hu és az Alon.hu oldalakon lehetett szavazni a művekre. Ebből jött össze végül, hogy kié lesz a közönségdíj.

Totál Szombathely


Két héttel a rendezvény előtt félő volt, hogy a tavalyi 69 filmhez nem sikerül felzárkózni. Sikerült. Ha 49 filmmel is, de azok a mozgókép nyelvén való értést és beszélést egy magasabb szinten űzik. Ahogy azt Vágvölgyi András médiatanár és a Váradi Gábor, a Szombathelyi Városi Televízió igazgatója a zsűri nevében külön kiemelte. Hogy mennyire sikerült megszólítani az alkotók, a művekben résztvevők és az ismerőseik, illetve a vasi médiamunkásokon kívüli „civileket", az megint más kérdés. Túl az ilyen köznapi dolgokon, a díjazottak mindegyike megérdemelte, hogy a kis képernyő előtt és után „nagyban", falnyi gyöngyvásznon is megtekintsük őket.

A filmes díjátadó után a Savaria Ifjúsági Centrumban folytatódott a Totál Szombathely. Ott a fotók arra érdemesei nyerték el a méltó díjazásukat. Aztán állófogadás következett, végül a Metrosurfing és a Smells Good zenekarok koncertje zárta a rendezvényt.

Vélemény

Filmmel nem lehet csatát nyerni. Háborút sohasem lehetett, de azért a végkifejlet ábrázatára egy-két sajátos vonást fel tudtak csempészni a mozgóképcsinálók. Ilyenre is utoljára negyven éve, ’68 környékén volt példa. Vagy talán még ’77 Londonjában, amikor szakadt göncökben, biztosítótűzve és a három megtanulandó akkord dicsőségét hirdetve grasszáltak csapatostól a punkok. Akadt olyan kamionsofőr, aki láttukra, dühében kidobta az ablakon a tévéjét. Azóta mindenki befelé vette az irányt. Ki önmagába, hogy ott ezoterikus könyveket olvasson, ki meg a plázákba, a teszkókba tárgyszaporítási célzattal. Amit megittam, az már az enyém! – rikkantotta egy tajtrészeg hajléktalan a vasútállomáson.

Jött a rendszerváltás, immár majd’ húsz éve. És a magyar kapitalizmus egyre szélesedő mosolya sorra villantotta elő a fehérre polírozott fogait. A Parlamentben az egyik ma is tényezőszámba menő politikus azt találta odavetni egy nem kevésbé ismert felszólalónak, hogy pajtás, te hazudol! Fölhördülés, pacemakerhez kapás, kérdőfej a fej fölött: és ezt így hogy? Innen vált minden szabaddá, amit a törvényi jogszabály nem méltatott letöltendő vagy pénzbírságos figyelemre. Szóval sokat elbírt a közbeszéd.

Hamarosan bekerült a szellemi vérkeringésünkbe az egyik alja televíziós csatorna (találó szó!) néhány éve hangoztatott, a leglényegre redukált szlogenje: szórakozz! Ajánlott minden művészetben vagy kreatív tevékenységben utazóknak a Wordben az Oldalbeállításban a tájolást Állóra tenni és beírni ezt a szót a lehető legnagyobb betűmérettel. Majd kinyomtatni és kitikszózni a monitorhoz legközelebb eső falra. Jó szembeötlőre, hogy gyakran odatévedjen a tekintet.

Hogy miért? A legkevésbé közönségbarát kísérleti filmes kategória kategóriadíjasa (elnézést, nem én fogalmaztam így!) egy alapvetően humoros alkotás. Semmi vagy kevés absztrakció, több áttételen át működő parabolák, ködülte lilulás. Még csak a művészi és művészkedő libikóka egyik ülőkéjére sem helyezkedik oda a film. Azt akarja ugyanis elérni, hogy bárki néző végignézhesse és rábólintson, hogy mi végre is ez az ez. Hogy ne az legyen, hogy „nem értem, ezért tetszik”. És verem a mellem, hogy én különb vagyok. Megyek át, libegek át tíz centivel az aszfalt fölött a szombathelyi piac belterén és az aurám megvéd mindentől.

Aki hatni akar, annak föl kell emelni a szemét a cipője orráról és a vigyázó szemét az első bekezdésben emlegetettekre vetni. Ugyanarra vagy hasonlóra persze esélye sincs, nemhiába emlegetik a „jó helyen, jó időben” szerencsés együttállást. Hanem a jobbtól mindig jó tanulni. Aki nagyon up-to-date akar lenni, az a fővárosba teszi át a székhelyét és a reklámfronton teljesít szolgálatot. A kevésbé szerencsések szerencsésebbjei meg egy kisvárosi tévé híradóját ügyködik össze. Az legalább nézhető.

Skubizzuk a konkrétumokat. Akadnak furcsa anomáliák. Az ALON-os közönségszavazásnál Pozsár András Heroes 9700 című filmje 1336 szavazatot kapott, míg Varga László Szombathelye 1064-et. Miközben az előbbi 3400-ával szemben az utóbbi videót mindmáig összesen 400-an nézték meg. Mindezt úgy, hogy az utánuk következő Baldauf Gábor Here We Are-ja 58 szavazattal szorult a harmadik helyre. Tavaly emlegették a Totál Szombathely fórumában az iWiW-eshez nagyban hasonló gyűjtögető életmódot és a kiterjedt, egyben mozgósítható ismerősi kört. Ha a nagy(obb)közönséget nem is sikerül megszólítani, legalább közösségkovácsoló erővel bír e rendezvény.

Lehet dörmögni, mindig is fognak, akik nem nyertek. A véleményüket azonban érdemes meghallgatni. Sok igazságot mondanak ki és megválaszolásra érdemes kérdést vetnek fel. Hol van Bakács Tibor Settenkedő? Járt-e egyáltalán Szombathelyen tavaly óta? Továbbra is kissé zavaró Czeglédy Csaba szombathelyi alpolgármester és körének túlsúlya. Lehet persze véletlen egybeesés a dolog, de mi az ilyesmiben aligha hiszünk.

Külön méltatást kaptak az animációs filmek. Vágvölgyi András médiatanár (esetünkben porondmester) is, de főleg Váradi Gábor, a Szombathelyi Városi Televízió igazgatója, függetlenfilmes említette követendő példának, igazi kihívásnak az ilyen, valóban pepecselős munkát. Idő, energia és csak alig számottevően pénz belefeccölése kívántatik. Amit viszont ha jól csinál az illető, akkor a filmes szekció valamelyik díjára nagy az esély.

Az ALON szerkesztőségének három jelöltje volt. Az egyikről sejtettük, hogy fődíjas lesz, a másikról a szavazások számszerűsített állása garantálta a közönségdíjat, a harmadik meg nagyon tetszett nekünk. Baldauf Gábor két filmje (Here We Are, Halálod a végzetem) közül az egyetemes mondanivaló miatt az utóbbira adtuk a voksunkat. Még egyszer gratulálunk! Az alkotóval az interjú hamarosan olvasható lesz az ALON-on.

Hivalalos végeredmény

FILMEK:

Az iskolai filmek és a sport tematikájú filmek kategóriájában a zsűri nem adott ki kategóriadíjat.

A klasszikus dokumentumfilm kategóriában a zsűri nem adott ki kategóriadíjat, különdíjat kap: Horváth Tibor – Több mint sport.

A fotómontázs-filmek kategóriájában kategóriadíjat kap: Keppel Miklós – Téli etűd.

A dokumentumetűd kategóriában kategóriadíjat kap: Stekovics Anna – elnézést, valamint különdíjat kap: a MozgóKépMás Csoport – Kvintett.

A kísérleti filmek kategóriájában kategóriadíjat kap: Farkas Balázs – Térfigyelés.

A kisjátékfilmek kategóriájában kategória, egyben a Totál Szombathely 2008 közönségdíját kapja: Pozsár András – Heroes 9700, valamint az ALON különdíját kapja: Baldauf Gábor – Halálod a végzetem.

Az animációs kategóriában kategóriadíjat kap: Horváth Tibor – Born to be wild, újratöltve, valamint különdíjat kap: Popella Dóra – The story.

Szintén az animációs kategória mezőnyéből a Totál Szombathely 2008 filmes szekciójának fődíját, valamint a polgármester díját kapja: Kondor Tamás – Super St. Márton.

A Totál Szombathely 2008 közönségdíját kapja: Pozsár András – Heroes 9700.

FOTÓK:

I. HELYEZETT: Kulcsár Bence – Ördögtánc
II. HELYEZETT: Szanyi Rita – A lakótelep felé
III. HELYEZETT: Garai Antal Atom – Windows

Különdíjak:

Stekovics Anna – Aluljáró
Horváth Judit – Emlékmű

A nyugat.hu külön felajánlása: Tóth Csaba – Kong
Budai István külön felajánlása: Varga Márton – Ahogy Joyce látja
Németh József külön felajánlása: Mészáros Zsolt – Téli ablak

A díjátadóval egy időben nyíló kiállításon a díjazottakon és különdíjasokon kívül szerepelnek a következő képek:

- Antal József: Magyarok
- Bella Szilvia: Őszi színek
- Fehér Kristóf: Panoráma
- Horváth Erika: Megpihenés
- Keppel Csilla: Szökőkút 1
- Keppel Miklós: Ősz 2
- Krizsán László: Tóparti ábrándozás
- Mészáros Zsolt: Téli ablak
- Mészáros Zsolt: Légióska
- Nábrádi Szabolcs: Párosan szép a tavasz
- Varga Márton: Ahogy Joyce látja

A díjazott filmek

Horváth Tibor – Több mint sport


Keppel Miklós – Téli etűd


Stekovics Anna – elnézést


MozgóKépMás Csoport – Kvintett


Farkas Balázs – Térfigyelés


Pozsár András – Heroes 9700


Baldauf Gábor – Halálod a végzetem (Alon.hu különdíj)


Horváth Tibor – Born to be wild


Popella Dóra – The story


Kondor Tamás – Super St. Márton
.