Iseum, ami pénzbe kerül

Az októberi közgyűlésen az Iseum beruházási programjának elfogadásakor merült fel a Sági József, a kulturális bizottság fideszes elnöke részéről a kérdés, hogyha megépítjük, miből üzemeltetjük az Iseumot. A pénz már nem az ablakban van, hanem, ha lezajlik a közbeszerzési eljárás, már lehet költeni, nem is keveset: 1,3 milliárd uniós, és 300 millió szombathelyi forintot. Mégpedig igen gyors ütemben, 2010-re tervezik a befejezést, utcafelújítással, körforgalommal egyetemben.

A projekttel kapcsolatban az egyetlen eddig megfogalmazott kérdés, aggály az volt, hogy milyen szervezeti formában működjön a rekonstruált Iseum, amely az elnyert pályázatnak megfelelően nem egy darab épület lesz. Sokkal inkább egy high-tech múzeum, amelyből persze nem hiányoznak a fakockák sem: ezekből bárki összerakhat magának egy oszlopcsarnokot (ha előtte megnézte a számítógépen, meg a videón, hogy hogyan is kell), mellesleg megtudhat egy-két apróságot arról például, hogy működtek a savariai útkaparók több évszázadon keresztül, milyen ékszereket készítettek az Iseum kerületében működő iparosok, milyen volt a padlómozaik annak idején, és beléphetnek Isis szentélyébe (csak most, csak itt) ahol az „egyházi személyzeten” meg a régészeken kívül eddig földi halandó nem járt. És meg is nézhetik, mit műveltek ott annak idején, mi az, amit nem láthatott egy Isis hívő. Szóval világszám.

Amely világszám jellegénél fogva pénzbe kerül, többe, mint amennyibe kerülne a bokáig érő romok körül lekaszálni a füvet, meg két nyugdíjas jegykiadó néni bére. Az Iseum-Team (amely nem egy önálló intézmény, csak egy csapat, amelynek jórészt köszönhetjük, hogy zsebünkben az uniós támogatás, a továbbiakban pedig segíti a projekt megvalósulását) kiszámolta, a város költségvetéséből 25 millió forintot igényel a létesítmény fenntartása, működtetése.

Akkor is, ha csak egy kiállítóhely, azaz a kiállítás megtekintésén kívül más szolgáltatást nem nyújt, és akkor is, ha múzeum, amely régészeti ásatásokat folytat (ebből bevételt termel), és egy szakmai műhelyt tart fenn. Az utóbbi mellett az szól – mint Sosztarits Ottótól megtudta a bizottság – hogy a város beruházásainál nem kellene mástól megrendelni a kötelező régészeti kutatást, és a feltárt kincsek pedig folyamatosan biztosítanák az Iseum kiállítási anyagának megújítását. A kalkulálók évi 40-50 ezer látogatóval számoltak (jegyár 750 forint), a Romkert látogatói számát alapul véve, megtoldva azzal, hogy a Romkert rom, lepukkant, sajnos pizlik, mállik a mozaik is, mégis bemennek a népek. Kalkuláltak azzal is, hogy az utazási irodák kínálatában toplistás az antik.

Felmerült az is, hogy a megyei múzeum üzemeltesse az Iseumot. A bizottság elé terjesztett két variáció már nem erről szól, mert nem lehet tudni, milyen jövő vár a megyei fenntartású múzeumokra. Sági József felvette azt is, hogy mivel most folynak a tárgyalások a közös fenntartású intézmények „szétosztásáról”, működhetne egy, városi intézményként a Szombathelyi Képtár és az Iseum. A jelenlévő szakembereknek (iseumológusoknak) nem volt szakmai ellenvetése.

Szóba került az is, hogy most folynak a tárgyalások a Nemzeti Múzeummal arról, hogy ez az intézmény vonná égisze alá az Iseumot. Arról nem tudtunk meg részleteket, hogy ebben az esetben mekkora kiadást jelentene a városnak az Iseum fenntartása.

A bizottság tagjai nemigen kérdeztek semmit az „előterjesztőtől” Sosztarits Ottótól, tudomásul vették az elhangzottakat.

ALON-kommentár: Miről szól a 25 millió? Nem először ír az Alon az Iseum-projektről. Figyelemmel kísérjük az eseményeket attól kezdve, hogy talán már két éve a Művészetek Háza egyik rendezvényén hallottunk az 2001 után történt ásatásokról, és arról, hogy mit is lehet ebből kihozni. Azt hiszem, hogy amit lehetett, a szakemberek kihoztak. Ezt a teljesítményt díjazta az elnyert 1,3 milliárd uniós forint. Annak idején, amikor Mezős Tamás prezentációját láttam, azt gondoltam, ez egy álom, amiből egy-két évtizedig megint nem lesz semmi. Pedig én nagyon szerettem volna, ha lesz belőle valami, mert annak gyerekkoromban a Gorsiumban (Tác) sokszor jártam, de akármennyire is kívülről tudtam a római regéket és mondákat, el nem tudtam képzelni, hogy is nézett ki egy templom, egy lakóház, egy út, azt se tudtam, a romokból megállapítani, utcakő, vagy templomrom, amin épp lépkedek. Megértem mindenki aggodalmát, főleg a városatyákét, hogy a nem kis áldozattal (Szombathely adófizetői részéről 300 millió forint) létrehozott létesítményt fenn is kell tartani, és nehéz idők jönnek, nagyon meg kell nézni, hová tesszük a közpénzt, és hosszútávon kell vizsgálni, vajon a város fent tud-e tartani egy új létesítményt, akár egy új intézményt. Annál is inkább, mert volt néhány beruházás, amelyről kiderült, inkább viszi a pénzt, mint hozza. És lesz is még ilyen… De a helyzet az, hogy jelen pillanatban, ha egy turista felüt egy Szombathelyről szóló útikönyvet, akkor az 5-8. oldalon megtalálja az Iseumot, viszont ha elmegy a Rákóczi utcába akkor nem. Egy évben nagyjából ugyanennyit költünk mindent okosan megmondó szakértők és pr-cégek tanulmányaira, hogy megtudjuk, mit is kéne magunkkal, városunkkal kezdenünk. Amikor a lábunk előtt hever, hogy mivel kezdhetünk valamit. Ez se lesz olcsóbb, mint az íróasztal mélyén heverő tanulmányok, de talán visszakapaszkodhatunk Európa ókori térképére. Talán a legújabb korira is. Ha ötvenezer ember nem egy fél órát tölt Szombathelyen, akkor talán nem lesz felejthető élmény a város. Itt az út, ki van kövezve, ezerötszáz éve. (K. Gy.)

Látványképek az új Iseumról:

Korábban:

Mi lesz veled, Iseum?
Iseum: kilépés a kétdimenizós romokból
Pénzt hozott Kiss Péter - Indulhat az Iseum-projekt (új látványtervekkel)