A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció film bemutatója Szombathelyen

Akár egymást kioltó elemek is lehetnének

Benne volt a pakliban a nagyterem belakása is, ám ahogy a múzsa a háborúban hallgat, úgy a gazdasági válság is otthonmaradásra, kivárásra késztethetett sokakat. Hátha Ukrajnán át mégiscsak megindul a gáz, a gázai övezetben pedig Izrael nemzetközi nyomásra nagy kegyesen nemcsak napi három órára szünetelteti a népirtást. Egyikre sincs sok sansz.

Nem egyszerűek Hajdú Eszter végzettségei. A szociológia még hagyján, de a nacionalizmus szak párosítása a zsidó kultúra tanulásával szokatlannak hat. És ez még fokozható azzal, ha valaki találkozik a szóban forgó dokumentumfilm plakátjával. (Pár napja ezt még a Savaria Filmszínházban is megtehette, most, amikor aktuális a film, már nem. Ki tudja, miért.) Az ugyanis inkább sugalmaz parodisztikus, sztereotípiákra építő humorú animációs filmet, mint bármi mást. Ergo bárminő véleménynyilvánításhoz elengedhetetlen látni a filmet. És érdemes is.

A 2002-es választási kampány időszaka volt a vízválasztó. Akkoriban bárkit könnyedén be tudott szippantani politika. Igazi tömegsporttá vált. Orbán Viktor vagy visszacsinálja Trianont, majd Mátyás király nyomdokaiba lép, vagy a zsidótörvények újbóli bevezetésével tör uralomra, aki pedig ellenszegül, azt Sztálin módszereivel likvidálja – sarkosan fogalmazva az opciók. Vagy-vagy, középút nincs.

Fidesz kontra zsidóság

Az akkoriban Fidesz-képviselőnek állt Sebes Gábort kitagadja a többi zsidó, köztük a régi barát, Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. Vezérigazgatója is. Az addigi evidensnek vett közös évi ünneplésre sem is hívta meg többé. Valahogy elsiklott a neve fölött a tekintete, mikor összeállította a meghívandók listáját – magyarázkodik sután a mediáció, azaz a békítő találkozás alkalmával. Szemében zsidó ember ugyanis konzervatív politikai szemléletű nem lehet. A nemzeti szót még véletlenül sem ejti ki a száján. Orbánék meg az árpád-sávos antiszemitákkal kokettálnak, Horthy Miklóst tekintik a példaképüknek. És akkor még az egykor Csurka István által fémjelzett MIÉP róluk vallott szemlélete szóba sem jött.

Megértjük Székely Gábort, akinek több rokonát koncentrációs táborba hurcolták a nyilasok és onnan soha nem tértek haza. Viszont valami olyan zsigeri gyűlöletből táplálkozó fanatizmus sugárzik minden egyes szavából, amit nehéz nem észrevenni. Ki is jelenti az SZDSZ-ről: ha ki is lép valaki onnan, a pártról akkor sem tehet elmarasztaló kijelentést. Sebes Gábor ugyanis liberálisból lett fideszes. Megvilágító értelmű a válasz nélkül hagyott kérdése a liberálisok (és a zsidók?) „érinthetetlenségéről”. Szintén érdekes momentum, amikor Sebes felesége majdnem eldobja a bögrét, amiből addig ivott, amint elővillan róla a Fidesz-logó. Sebes részéről pedig az sokatmondó, ahogy kerülve a kérdező tekintetét, mentegetőzve válaszol, amikor a mediáció után, zsidó körben felteszik neki a kérdést, hogy mondjon nem többet, csak két esetet, amikor a Fidesz határozottan kijelentette, hogy eddig vagyunk mi, innentől rasszista szélsőségekről beszélünk.

Nemzet kontra nép

A dokumentumfilm második része egy háromtagú család körébe kalauzol el minket. Lajos, a paraszti származású apa fideszes, Zsuzsa, a gyakorlatias, a pátoszban nem hívő feleség liberális, Zsófi lányuk pedig a 2002-es kampány egy nagygyűlésén látott-hallott Orbán-beszéd nyomán inkább az apával tart. Náluk a nemzeti érzület megléte vagy meg nem léte viszi kenyértörésre a kapcsolatot. Zsuzsa nemcsak hogy népnek nevezi a Nemzetet, de annyira emancipált, hogy még a háziasszonyi teendőit is csak ímmel-ámmal végzi el. Az eddigi 27 évben mindössze talán kétszer vasalta ki a férje ingjét. Lassan ki is közösítik az anyát, aki kénytelen-kelletlen különköltözik. A kétharmados többség alkotmányozó lesz.

Ha alig néhány perccel korábban a zsidó közösség bigottsága vált ellenszenvessé, akkor ezúttal a Lajos szabályrendszerét érezzük túlságosan merevnek. Megrázó pillanatok a filmben, amikor Zsuzsa a lányával alig érintkezve töltött évekről beszél, amik végérvényesen elszálltak, hogy nem látta a lányát felnőni. Zsófi viszont még mindig szigorú és kategorikusan elutasító vele. 13 évesen kapta el a nemzeti hevület, 2010-ben pedig már szavazhat is. Elmondja, hogy a különváláskor nem volt kérdés, hogy merrefelé húz a szíve, és kivel szeretne élni. Majd látjuk, ahogy kitűzi a kokárdát és megérkezik egy mostani Fidesz-gyűlésre. Visszafelé jövet azonban arról beszél, hogy valami elmúlt, már nem tölti el a régi eufóriával az Orbán-szónoklat. Változnak az idők.

Használt a mediáció

A filmvetítés után közönségtalálkozó következett. A lebetegedett Vágvölgyi András médiatanár helyett az intézmény igazgatója, Mayer Rudolf beszélgetett Hajdú Eszterrel. A legfontosabb, ami kiderült, hogy Sebes Gábor és Székely Gábor már szóba állnak egymással, a család pedig fél éve ismét együtt él.

A közönség is kapott kérdezési és megszólalási lehetőséget. Már a film közbeni reakciókból sejteni lehetett, hogy különböző politikai szemléletű emberek ülnek a széksorokban, hovatovább többekről az sem maradt titok, hogy melyik párttal szimpatizálnak. Ez azonban szerencsére nem késhegyre menő, „mér’, az XY, az mennyivel jobb?!” jellegű megszólalásokat eredményezett, mint azt tette volna 2002-ben, hanem többféle, racionális alapokon nyugvó vélemény, szemszög, javaslat elhangzásával járt. Külön öröm volt látni, hogy egy politikai témájú filmvetítésre nemcsak olyanok jöttek el, akik legalább annyit éltek a rendszerváltás előtt, mint utána, hanem több huszonéves is.

Szóba került a hagyományaitól minél gyorsabban szabadulni kívánó Magyarország, ahol „a szemét jött föl”, aztán a már meglévő indulatokra ráépülő politika, és a kettős mérce is, ami a náci és a kommunista haláltáborok kibeszélését illeti. De kaptunk ajánlatot a Heller Ágnesről szóló, a Bicikliző majom című könyv elolvasására is. A körünkben lévő mediátorok beszéltek a munkájukról, hogy a filmben láthatókhoz hasonló esetekben miképp igyekeznek a konfliktusos eseteket tisztázni. Egy orvos a politikai fogalmak kiüresedését említette föl, hogy sem a jobboldal nem tölti be a vállalt szerepét, sem pedig a bal (a felvezetőbeli mozik a Jobb-bal, jobb-bal címet ajánlották a filmnek), majd kérte a rendezőnőt, hogy a jövőbeni filmjeiben ne engedje meg az interjúalanyainak a dohányzást, mert rossz példával jár elől. Kiderült továbbá az is, hogy Nyíregyháza kivételével sehol nem volt a vetítések alkalmával konfliktus, a közönség többnyire igazat adott mindkét félnek.

Zárásul Hajdú Eszter a minket foglalkoztató és szerintünk megfilmesítésre érdemes témák felől érdeklődött. E mostani filmnek az elmélyítése, „Hogyan látnak minket ma a külföldiek?”, a nemzeti vagyon eltűnése stb. – érkeztek a javaslatok. A második különösen érdekes lehet.