Devecsery László: Megdolgoztam, hogy itt tartok

ALON: Az összes könyved itt van az asztalon?

D. L.: Jaj, dehogy. Az körülbelül hatvan darab lenne. Többségük gyermekkönyv. Én naiv vagyok, hiszek abban, hogyha a gyerekeknek jó könyvet adunk a kezükbe, később is olvasni fognak.

Mikor jelent meg az első könyved?

1985-ben. Ez egy felnőtt verseskötet volt Ikerlámpás címmel, melyet Balogh József barátommal közösen adtunk ki. Igaz, korábban szerepeltem már kilenced magammal egy Vas megyei antológiában. Ebben jelent meg például először Nagy Gáspár is, aki később Kossuth-díjas lett. Sajnos ő már meghalt, de számát máig nem töröltem ki a telefonomból, valahogy rossz érzés lenne. (Az első, minden szempontból önálló könyv a Zarándokút volt, 1989-ben.)

Budapesten jelennek meg a könyveid, ugye?

Igen. Tudod, nem a 240 kilométer a sok, hanem a szemléletbeli távolság. Ha vidéki vagy, nagyon nehezen rúgsz labdába Pesten. Nekem semmilyen kapcsolatom nem volt, megdolgoztam azért, hogy itt tartok.

Miért ír valaki verseket 2008-ban? Mert a nyolcvanas években verset írni benne volt a levegőben – még én is írtam -, de mostanra valahogy minden megváltozott.

Azért írok, mert van mondanivalóm, gyerekverseket meg azért, mert felháborít, hogy mennyi hülyeséget adnak oda a gyerekeknek.

Honnan az alkotó- és mesélőkedv?

Vasszivágyon születtem és részese voltam a háromgenerációs együttélésnek. Vacsora után körülülte a család az asztalt, dámáztunk, malmoztunk, sakkoztunk, az öregek meg meséltek, néphagyományokról és babonákról is. Fantasztikus volt, e háttér nélkül biztos nem lettem volna alkotó ember.

Nem akartam megkérdezni, de bennem bujkál a kisördög. Veszik a könyveidet, elégedett vagy az eladással?

Az eladott könyvek után egy fillért sem kapok, egyben megkapom a honoráriumot és kész. Én csak azt tudom, hogy elfogy a könyv, mert jön a második és a harmadik kiadás. Szerencsére több ilyen is volt.

Megkérdeztem Oroszi Csaba festőtől, így egy írótól is meg kérdeznem: Meg lehet ebből élni?

Nem, nem lehet. Magyart és drámapedagógiát tanítok a szombathelyi Szent-Györgyi Gimnáziumban és mellékállásban a Nagy Lajosban, és ugyanitt, magyart felnőtteknek is.

Korábban én is tanítottam magyart általános és középiskolában is, már akkor sem volt könnyű műfaj, gondolom ma még nehezebb irodalomra hangolni a diákokat.

Ha csak a száraz, tényszerű adatokat közöljük, ami a tankönyvben van, akkor valóban halott a dolog. Mellé kell tenni sokat. Nekem annyiban is szerencsém van, hogy a Nagy Lajosban nagyon jó a diákanyag, a Szent-Györgyiben pedig drámatagozat működik.

A Devecsery névre azért az irodalom-szeretőknek beugrik Devecseri Gábor neve. Van valamilyen rokonság?

Igen, apai ágon rokonok vagyunk. Édesapámnak volt másod vagy harmad unokatestvére.

Emlékszel, hogy mikor írtad az első versedet?

Általános iskolában negyedik osztályos lehettem. Kis gyermeki játék volt csupán. Akkor még én is azt gondoltam, elegendő, ha valamit verses formában írunk…

Nem gondolkodtál arra, hogy Budapestre költözz? Egy költőnek, írónak, rendezőnek mégiscsak nagyobb kifutása van ott, mint egy – mondjuk így – limitált lehetőségű vidéki városban.

Nagy Gáspárt annak idején Kormos István hívta Budapestre. Gazsi elment, engem is hívott, én maradtam. Én nem érzem rosszul magam a vidéki létben, de a lehetőségek valóban nem ugyanazok. Írószövetségi tag vagyok, hetente jönnek a szuper meghívók, melyekre nem tudok elmenni, mert ahhoz ott kellene élnem. Lányaim már a fővárosban élnek, így azt is tudom, hogy az a kissé ideges budapesti lét sem nekem aló. Pörgök anélkül is eleget.

Mindig megdöbbenek, hogy – talán Esterházy Péter kivételével – a szombathelyi közönséget mennyire nem érdekli az irodalom. Pár évvel ezelőtt itt volt együtt Závada Pál, Rakovszky Zsuzsa és Hazai Attila. Az asztal túlsó felén nem voltunk sokkal többen.

Talán 2007-ben történt, történt, hogy Utassy József Kossuth-díjas költő - aki nem mellesleg jó ismerősöm - volt itt író-olvasó találkozón. Feleségestől, mindenestől voltunk tizennégyen. Szerintem szégyen.

Nem könnyű pálya.

Nem. De ha el tudtál volna jönni a könyvbemutatómra a múlt év végén, láttad volna, hogy közel háromszáz ember volt a Weöres Sándor Színházban. Természetesen nincs háromszáz rokonom. Én ennek nagyon örülök, akkor is, ha tudom, hogy ez annak is szól, hogy itt lakom. Van egy kör, amely ismer, érdeklődik a munkáim miatt, de az ország más részeibe is hívnak.

Elégedett ember vagy?

Azt hiszem, hogy igen. Két olyan hivatás van, melyet szeretek: az írás és a tanítás, és most mindkettőt csinálhatom. Ráadásul szeretek a mai fiatalok között lenni.

Vágyak?

Szeretnék még sok könyvet írni, főleg gyermekkönyveket. Vannak nagyon konkrét elképzeléseim, majd elmondom, ha kikapcsoltad a magnót, mert szerintem nagy ötlet, és ami nincs lebetonozva, azt ellopják.

Az irodalommal kapcsolatos nagyon kellemes emlék?

2006-ben zajlott a Versünnep, amelyen színművészek és előadóművészek indulhattak. Egy nap kaptam egy telefont, hogy kapcsoljam be a Duna Tévét, ahol a Versünnep döntőjét közvetítették Balatonfüredről. A kétszázötven indulóból tizenketten voltak a döntőben, a budapesti József Attila Színház fiatal művésznője az én Passió című versemet mondta, mellyel végül is harmadik lett és nyert egymillió forintot. Ráadásul két nap múlva felhívott egy műfordító, hogy hallotta a verset a tévében és lefordítaná oroszra. Természetesen rábólintottam, és így a Passió megjelent egy orosz antológiában is.