Legendák együtt: Benkő Sándor fényképei és a régi idők Tér-Képei

Benkő Sándor fényképei

A fényképeket két szinten láthatja a közönség. A pincegalériában azokat, amelyek a vasi gyárbezárásokat követik végig (nem a mostaniakat, hanem a helyi ipar nagymultú vállalataiét) azokon a képeken, amelyek az újságból kimaradtak. Halmágyi Miklós a Vas Népe főszerkesztője azt mondta a fotókról: - Sajátos helyzetben készültek, a napilapos, nem mindig felemelő taposómalomban, amikor a fotós megy, ahová küldik, és tudása és szerencséje szerint készíti el a képet, amely az újságba kerül. A kiállításon szereplő képek ennek a munkának a melléktermékei, amelyek egyszer csak, valamilyen módon művészi alkotásokká lényegülnek. A sajtó dolga, felmutatni és bemutatni, hogy mi van, és ezen továbblépve azt, hogy mi lehetne – fogalmazott a főszerkesztő.

A kiállítás mottója az „üzemszünet”: - Ebben az is benne van, hogy az ember bízik, hogy a helyzet nem végleges – kommentált Benkő Sándor, hozzátéve, hogy egyik kollégája azt mondta a végignézve a képeket, arra gondolt, hogy öngyilkos lesz.

Menten elmúlik a szuicid késztetést, ha a látogató felmegy a Szalonba, és megnézi a kiállítás másik részét. Ott sem az élet naposabb pillanatai látjuk, de azt feltétlenül, hogy ezeket is meg lehet élni derűvel. A kiállítást mindenkinek ajánlom, aki szeretné megtudni, mit is gondol a világról, a kamerája elé sodort eseményekről Benkő Sándor, hogyan érez, és azon kívül, amiről biztosan tudja, hogy az újságba kerül, mit tart fontosnak még megörökíteni akkor is, ha tudja, nem biztos, hogy a címlapon lesz.

Tér-Kép

Sajnos a Tér-Kép című rendszerváltáskori hetilap szombathelyi szerkesztőivel történt beszélgetést már nem ajánlhatom, mert ez egyszeri esemény volt, a szabad sajtó napja alkalmából. Az első szám decemberben jelent meg, valóban a szabad sajtó talán legelső manifesztuma volt vidéken.

A hajdani szerkesztőség, Benkő Sándor, Fodor Sándor, Halmágyi Miklós, Horváth Szilárd és Koczka Tibor mind az akkor még az MSZMP kiadásában megjelenő Vas Népénél dolgoztak, amikor Horváth Szilárd születésnapja alkalmából (sörözgetés közben) azon gondolkodtak, jó lenne már valamit csinálni – idézte fel Fodor Sándor. És mi mást csinálna az újságíró, mint újságot. A pénzes embert Horváth Szilárd találta meg Molnár László személyében, aki a Rádiusz Kisszövetkezetből épített nem mindenki számára jó emlékű részvénytársaságot.

Molnár tudta, mit akar, és arra is ráérzett, hogy a média hatalom, és sok mindent el tud vele érni. Nem politikai céljai voltak, hanem vállalatbirodalmat akart építeni, és ezt támogatta meg a médiával – összegezte Molnár László motivációit Halmágyi Miklós.

Akkoriban nagyon kevés pénzből, egyszerű nyomdatechnikával lehetett újságot csinálni. Arra
számított a társaság, hogy lesz, ami lesz, megírjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy az embereket érdekli, ők meg megveszik - emlékezett Fodor Sándor. A lapnak nem volt különösebb koncepciója, a levegőben volt, hogy valami történni fog, megpróbáltunk elébe menni az eseményeknek. A hetilapot a szakma szabályai szerint rakták össze: nagyriport, nagyinterjú, egy vezető téma, amit megpróbáltak alaposabban körbejárni.

A kurrens témák akkor: megbukott, kirúgott tanácselnök, korrupciós ügyek és a gazdaság, de nem csak témában, eseményekben is bővelkedett az az időszak, ott voltak például Lipcsében a Stasi-székház előtti tüntetésen, a Nagy Imre temetésen az események sűrűjében.

A beszélgetést Kaszap Sára vezette, abszolút olvasó szemszögből, így viszont volt alkalma a szerkesztőségnek egy két városi legendát eloszlatni. Például azt vélekedést, hogy a Tér-Kép munkatársait a rendőrség figyelte vagy üldözte. Egy alkalommal állt a szerkesztőség ajtajában rendőr, amikor Gyurácz Ferenc emlékezetes beszédét mondta a Fő téren, március 15-én.

Arra azonban volt alkalmuk rájönni, hogy a „politika arroganciája a gazdaság arroganciájához képest kismiska”. Molnár ugyanis nem egyszer (de nem is sokszor) állította fel a felelős szerkesztői székből Fodor Lászlót, ha úgy érezte, gazdasági érdekeit veszélyezteti az újság. De mivel a szerkesztőség minden tagja felállt (pontosabban kiállt), maradt a lap és a stáb. Egészen addig, amíg le nem esett nekik, hogy a nénikék bőröndben behozott és részvényekbe fektetett pénze eltűnik a vállalatbirodalomnak nevezett süllyesztőben.

A szerkesztőség kivált, a lapot még egy darabig saját tőkéjükből működtették, de miután a napilap hangvétele és témaválasztása is kezdett az olvasói igényeknek megfelelni, egyre kisebb kereslet mutatkozott a Tér-Kép iránt. Ez nem egyedi jelenség volt, minden vidéki hetilap erre a sorsra jutott. Mivel a hirdetési bevétel egyáltalán nem volt, nem is gondoltak rá, hogy kellene ilyesmi, finanszírozhatatlan lett az újság. Ötezres példányszámnál véget vetettek neki. A nehéz pillanatokon Benkő Sándor segítette át a csapatot: a huszár, mielőtt a csatába megy, kihúzza a kardját, ha vége a csatának, megtörli és visszadugja a hüvelyébe.

Történelmi pillanatra szántuk azt a lapot, elmúlt az a pillanat vele együtt a lap is- summázott Fodor Sándor.

Halmágyi Miklós szerint leáldozott a multik által felosztott médiavilágban a hasonló magánkezdeményezéseknek. Mondhatjuk azt is, aki a körön kívül áll, annak nem nagyon osztanak lapot.