A szabadság születésnapja - ezer fő vonult utcára Szombathelyen

Ez a nap is úgy kezdődött, ahogy a többi március 15-e: lovak patája verte fel a belváros csendjét hajnal negyed kilenckor, apukák vették nyakukba gyerekeit és állták körül Horváth Boldizsár szobrát, nem is sejtve, a belvárosban később zajos tömegjelenetnek lesznek tanúi. .

Ez a nap is úgy kezdődött, ahogy a többi március 15-e: lovak patája verte fel a belváros csendjét hajnal negyed kilenckor, apukák vették nyakukba gyerekeit és állták körül Horváth Boldizsár szobrát, nem is sejtve, a belvárosban később zajos tömegjelenetnek lesznek tanúi. .

Gyorsan váltakozó helyszínek

Horváth Boldizsár, városunk egykori jegyzője, a kiegyezés utáni első kormány, az Andrássy- féle, igazságügy-minisztere volt. Ő volt az, aki szétválasztotta a büntető és közigazgatási jogot, így aztán főleg a közigazgatásban dolgozók koszorúztak itt a város versmondó körének műsora után. Innét masírozott át a nép- szokás szerint - a március 15-e térre, a huszárok és a szombathelyi fúvószenekar után, nyugállományú katonatisztek igazították könnyed sasszéval egymáshoz és az induló ritmusához a lépteiket.

Az országzászló felvonása alatt még mindig nem volt hangos a tér a Himnusztól, délre viszont többeknek megjött hangjuk. De ne vágjunk a dolgok elébe, nézzük meg a Neumann iskolások szép műsorát, aztán mehet a menet a Fő térre.

Azért ide, mert elébb a 11-es huszárok tartottak bemutatót, a lovak talán emiatt voltak a Múzeumkertben a szokásosnál lámpalázasabbak, izgatottabbak, mint máskor. Nem kellett volna, nagyon szépen sikerült, úgy kétszáz ember örömére. Aztán mire az eső megeredt, és kezdte eláztatni a Pilvax kávéház (Art Café) teraszára kitelepült ifjak kezében a hírlapot, még többen lettünk. Mire a kávéházi ifjak megvitatták, vajon miért késik Petőfi és Jókai, egy-két vaskos-fiús tréfát eleresztve, összegyűlt a nép is szép számmal.

Szabadság, szabadság!

Aztán már tömeg vonult – a történelmi hűség kedvéért esernyőkkel – a sza-bad-ság-sza-bad-ság jelszót skandálva az (a Széchenyi utcában egy asszonyság átkokat és szemetet szórt a fejükre) egyetem elé, ahol a szeminárium professzorát citálták a nép elé (Gadányi prof. elébe menve a népakaratnak már korábban kijött a D épületből), így az abcúg Jordán Tamásnak jutott, akit néhány perccel később a nyomdából parancsoltak ki mint Landerert, ahol is felajánlotta, hogy tán foglalnának le egy nyomdagépet az ifjak, ő törvénytisztelő polgár, akármilyen „forradalom van, papa!”

A tömeg kézbekapta a Nemzeti dalt és a 12 pontot, ahogy azt kell, és a (Smidt) múzeumkertbe vonult, ahol lett is dicsérve, hogy ilyen szép számmal összejött, legyőzve legnagyobb baját, a közönyt. Itt megint meghallgatta a Nemzeti dalt, de már a „refrént” már Petőfi Sándorral ismételte, majd elindult a városházára, melyet esetünkben a megyeháza hátsó szegmentje-udvara jelentette.

Magyar nemzet, szabad nemzet,
nem olyan, mint osztrák nemzet

Itt kiszüremkedett (bizonyára valamely szabadsajtómunkás bent felejtett diktafonja révén) az egyezkedés, hogy miképp legyen a közbátorsági bizottmány megalkotva, legfőképp ki legyen az elnöke, és ki mossa kezeit, ha mégis rosszul sülnének el e dolgok. Közben a helytartótanács „reszketni méltóztatott” (Ipkovich György polgármester és Prugberger Emil képviselő személyben), de csak a hideg miatt.

Véget ért a rabiga, császár be a budiba

A városházáról már egyenes út vezetett Stancsics, Stancsics kiáltásokkal a helytartótanácshoz, amely ma az MMIK-ban tartózkodott, ahol kis híján a tömegbe lőttek, de gróf Zichy Károly közbenjárására mégsem, viszont elfogadtatott, hogy a katonaságot nem fordítják a nép ellen, és eltöröltetett a cenzúra. Ebben jelentő szerepe lehetett a nagyjából ezer főre duzzadt tömegnek, aki lelkesen mondta az ifjakkal együtt a Nemzeti dalt, és mondta utánuk a tizenkét pontot, Egressy Gábor, a „Nemzeti Színház művésze” pedig elszavalta a Szózatot, és annak örömére, hogy győzött a forradalom és Magyarország szabad, a tömeg elénekelte a Himnuszt.

Cservék Judit a Horváth Boldizsár Szakközépiskola és Cseszkó Tamás a Kanizsai Gimnázium növendéke mint a diákpolgármester és diák-alpolgármester átvették a város kulcsát Ipkovich György polgármestertől, majd Németh Kálmán alpolgármester mondott beszédet, Az igazi, márciusi, forradalmi hangulatú délelőtt koszorúzással ért véget.

Volt, aki azt mondta, ennél jobbat nem lehet csinálni.

Én azt mondom, nem is kell. Végre egy ünnepség, ami arról szólt, amiről szólnia kellett: a tömegről, a mozgásról, az együtt kiáltott jelszavakról, az együtt énekelt Himnuszról, a fiatalságról, arról, hogy vigyázzállásban nem lehet forradalmat csinálni.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház színészeinek, Kelemen Zoltán szerzőnek és játékmesternek valamint az együtt ünneplő több száz embernek valami nagyon sikerült.

Sok-sok kép a szombathelyi március 15-i városi ünnepségekről.

Németh Kálmán alpolgármester ünnepi beszédéből. „A forradalom, a szabadságharc tehát – még ha a bukás utáni években úgy is látszott-, mégsem volt hiábavaló. Hinnünk kell most is, hogy az elmúlt húsz év küzdelmei sem lesznek eredménytelenek. 1989-ben reméltük, hogy az első szabad választások után megtörténik a teljes rendszerváltozás. Most, 2009. március 15-én úgy tűnik, az igazi változásokból még nagyon kevés valósult meg. Rá kellett jönnünk arra, hogy a mai társadalmi-gazdasági viszonyok sokkal bonyolultabbak annál, hogy egy csapásra fordítani lehetne országunk sorsán, gazdaságának helyzetén. Nem tudjuk, hogy új reformkor előtt állunk-e, azt azonban érezzük, hogy nemzetünknek szüksége van új reformokra. Ma egyszerre van szükségünk a reformkori lelkesedésre, a közért való gondolkodásra, a márciusi ifjak lendületére, a 48-as honvédek áldozatvállalására, de a kiegyezéshez vezető bölcsességre is. Új reformkor kell ahhoz, hogy legyen béke, szabadság, egyetértés. Nem azért, hogy méltó folytatása legyen történelmünknek, hanem annak érdekében, hogy legyen folytatás. Önök a folytatás letéteményesei, Önök a hiteles kezesei fölemelkedésünknek."