Kőszeg polgármesterének nyílt levele a Haladás labdarúgócsapatához

2009.03.17. 10:46

„Sajnálatos és felháborító, hogy a népszavazást kezdeményezők a tények teljes elferdítésével kívánnak a város alapvető érdekeivel ellentétes döntést kierőszakolni”

Tisztelt Sportbarátok, Kedves Labdarúgók!


Értetlenül és felháborodva olvastuk a nyugat.hu internetes honlapon a 2009. március 2-án megjelent cikket, mely a kőszegi Lóránt Gyula Sporttelep „állítólagos” megszüntetése ellen született népszavazási kezdeményezésről szólt. A cikk beszámolt arról is, hogy a Szombathelyi Haladás labdarúgói együttérzésüket és támogatásukat fejezték ki a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban, s ezt a kőszegi sporttelep meglátogatásával, valamint egy az Önök által aláírt labdarúgó mez átadásával kívánták megerősíteni.

Sajnálatos tény, hogy valótlan állítások jelentek meg a cikkben és más fórumon is, félrevezetve a jóhiszemű és kevésbé tájékozott helyi lakosokat és a szélesebb közönséget egyaránt, beleértve Önöket is. A cikk szerint a sporttelep teljes területét ( több mint 34.000m²-t!) beépítené az önkormányzat.

Ahogy ezt már több nyilvános fórumon (Kőszeg és Vidéke újság februári száma, Kőszeg Város Önkormányzatának 2009. február 12-i nyilvános képviselő-testületi ülése, valamint www.koszeg.hu honlapon olvasható decemberi képviselő-testületi előterjesztés) egyértelművé tettük, az önkormányzat nem kívánja áthelyezni, vagy megszüntetni a Lóránt Gyula Sporttelepet. A város és a kistérség egészségügyi helyzetét nagymértékben javító 400 M Ft-os pályázati támogatással megépítendő egészségügyi központ, csupán és kizárólag a Lóránt Gyula Sporttelephez tartozó, 7888m² területű, 2518 helyrajzi számú u.n. salakos pálya területét érintené. A polgármesteri hivatal minden lehetséges helyszínt megvizsgált az új intézmény elhelyezése érdekében, azonban a sporttelephez tartozó salakos pálya bizonyult messze a legoptimálisabb területnek az egészségház megépítésére. Ezt erősítette meg a Kistérségi Tervtanács is.

Sajnálatos és felháborító, hogy a népszavazást kezdeményezők a tények teljes elferdítésével kívánnak a város alapvető érdekeivel ellentétes döntést kierőszakolni, beleértve már a népszavazási aláírásgyűjtő íven szereplő, félrevezető kérdést is melynek Önök is áldozatul estek.

Ezért megértem reakciójukat, de higgyék el teljesen alaptalanok a félelmeik. Kőszeg Város Önkormányzata nem akarja ellehetetleníteni a sportot,- így a futballt sem. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a város fejlődése érdekében kell néha olyan döntést hozni, amely esetleg sérti egyesek pillanatnyi érdekét.

Fontos leszögezni, hogy amennyiben a sportegyesület bebizonyítja, hogy a kérdéses salakos pálya pótlása feltétlenül szükséges a színvonalas edzésmunka elvégzéséhez, úgy az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő területet biztosítson erre a célra.

Kérem, hogy a jövőben is kísérjék figyelemmel a kőszegi sportéletet, de a tények teljes körű ismerete nélkül ne támogassanak hasonló kezdeményezéseket.

Bízom megértésükben, kívánok sikeres NB I-es szereplést a Haladás FC labdarúgó csapatának.

Kőszeg, 2009. március 16.

Őszinte tisztelettel: Huber László s.k.
polgármester
.