Tatára kirándultunk - van vár, van tó, mi kell még?

A huszonegynéhány-ezres városban nehéz eltévedni, ahogy beérünk a főúton, hamarosan észrevesszük a vár egy részletét, onnantól kezdve „toronyiránt” haladunk. A vár mögött parkoló, nem nagy, de ilyenkor bőven van hely.

A vár az Öreg-tó partján épült, a vizesárokkal és fallal körülvett udvar a városközpont felé terül el, erről az oldalról támadunk.

Annak idején a korai várat a Lackfiak építtették, ennek maradványai a mai délkeleti torony közelében kerültek elő. A berendezésből viszont csak némi tégla és csempe maradt fenn. A várat a Lackfi famíliától Zsigmond király szerezte meg, aki többször hosszabban időzött itt. Ekkor készülhetett a kiugró négy saroktorony, az azokat összekötő épületszárnyak és a kápolna. 1426-ban elzálogosította a tatai birtokokat Rozgonyi István temesi ispánnak. Az ő családjától Mátyás király váltotta vissza a várat. Mátyás az épületet teraszok, kerengő és kaputorony hozzáépítésével reneszánsz palotává alakíttatta. Zöldmázas lovagalakos kályháját is sikerült restaurálni, ezt megtekinthető a vármúzeumban. Mátyás halála után azonban hanyatlani kezdett a palota. A mohácsi vész után a végvári rendszer részeként a Komárom felé tartó török seregeket volt hivatott feltartóztatni. 1543-ra készült el a ma is álló rondella. A 16. századból való a kettős kapubejáró. A török háborúk után korszakban előbb 1815-ben, majd 1896-ban építették át a várat, ez utóbbi esetben egy császári hadgyakorlat kedvéért vált szükségessé a csinosítgatás.

A vár látogatható belül is, termeiben a Kuny Domokos Megyei Múzeum történelmi gyűjteményét helyezték el. A vármúzeumban így láthatunk régi, míves bútorokat, a tatai céhek emlékeit, ókori leleteket – nagy durranásra senki ne számítson, de ha már itt vagyunk, miért is ne. A jegyárak nem durvák, a teljes árú 600, diák és nyugdíjas 300, van családi (2 felnőtt + 2 vagy több gyerek részére) 1200-ért. A fotó-és videójegyért viszont kerek háromezret kérnének – erről viszonylag könnyű szívvel lemondunk.

De nézzük kicsit részletesebben. A római kőtár a környékről származó darabokat őriz, elsősorban Azaumból (Almásfüzitő), Szomódról és Környéről. A római kiállítás termében terra sigillaták, üvegek, bronzszobrocskák, kerámia- és bronz edények, ékszerek, és egy katonai díszálarc. Az első emeleten van egy különleges terem, egy Brigetióból származó, falképekkel díszített szobának a teljes rekonstrukciója. Van középkori részleg Zsigmond- és Mátyás-kori faragványokkal, és a várban kapott helyet a 15. századi vértesszentkereszti bencés apátság feltárása során előkerült középkori leletanyag is. Tata 18-19-századi történetét mutatja be a következő szakasz, különös tekintettel a birtokszerző Esterházy József országbíróra. A virágzásnak indult mezővárosban számos céhtestület működött, ezek emlékeit is kiállították a vármúzeumban, akárcsak a messzi földön híres tatai fazekasság termékeit, mint amilyenek például a mázatlan határi korsók.

A vármúzeum után F. felfedez egy külső feljárót is, ami igazából csak egy teraszra vezet, meg a várpresszóhoz, de olyan szél támad, hogy későbbre halasztom a panoráma felfedezését. Bármikorra későbbre. (Azóta se, persze.)

A tó sokkal nagyobb, mint gondoltam. (Ugye, aki a Csótóhoz szokott.) Később utánanéztem: 269 hektár, a parti úton közel hét és fél kilométeres sétával lehet megkerülni. De nem csak ez benne a jó, hanem a rengeteg vízimadár is. A tó a világ legfontosabb vízi élőhelyeinek védelmére született nemzetközi Ramsari-egyezmény hatálya alá tartozik: sehol Európában nem éjszakázik ennyi vadlúd (tíz-tizenötezer) egy város közepén, mint itt. Az Öreg-tó amúgy az ország legrégebbi, mesterséges halastava, még a római korban duzzasztották fel az Által-eret az eredetileg mocsaras területen.

A tóban álló szobor első látásra az abbáziai sirályos hölgyre emlékeztet, de ez nyilván csak a vízben állás, a karcsú alak meg a körülötte köröző madarak miatt van így. Ő valójában Keresztelő Szent János, aki egy egészen apró mesterséges szigeten áll egy platánfa árnyékában. Mi pont akkor vagyunk ott, amikor hihetetlenül alacsony a víz szintje, akár be is mászhatnánk a sziklához, de általában több víz választ el tőle.

Szintén a tó partján áll a kastély, az Esterházyaké volt. Állítólag látogatható, de mi épp zárva találunk minden ajtót, így tovább lófrálunk a tóparti parkban, amíg ránk nem sötétedik.

A kocsihoz visszatérve azonban parkolóval szemközti cukrászda hatósugarába keveredünk. Részemről persze, hogy Esterházy-torta, nem is csinálják rosszul. Árulnak szatmári szilvatortát is, ami kissé tájidegennek hat, de végülis 2008-ban az ország tortája volt (a Magyar Cukrásziparosok Országos Egyesülete pályázatán), miért ne lehetne kapható Tatán, a feketeerdőtorta se helyi különlegesség. Csak finom.

Fotók: Bakos Ferenc