
A lelet az 5. számú, Vép–Nemesbőd, Általúton kívül dűlő nevű régészeti lelőhelyen, egy kora római kori hamvasztásos sírból, egy szürke fazék, egy mélytál és egy csupor mellől kerültek elő. A darabok összeillesztése után ragasztásuk után a képen látható ez a tárgy össze.

Magassága 54,5 cm, fenékátmérője 29,5 cm. Anyaga téglaagyag, színe sárgás-vöröses. Egy tárgyként történt kiégetése alacsony hőfokon történt, erősen porózus.
A készítő külön-külön formázta meg fazekaskorongon az alsó hengeres testet, és az ezt lefedő kúpos süveget. Még nedves, képlékeny állapotban illesztette össze a két részt, mégpedig úgy, hogy az összeillesztésnél mindkét részen peremet képzett, így erősítette a kötés stabilitását.
Csak ezt követően történt meg az ajtónyílás kivágása az alsó hengeres részen, amit bizonyít, hogy a felette lévő teher nem eredményezte a kivágás beroskadását, vagy annak deformálódását. Az ajtó nyílásának peremezését nedves kézzel végezték.
A tárgy falvastagságának csak a felét éri el a fenékvastagsága, amely a korongközéppont felé haladva tovább vékonyodik, túlkorongozás miatt. Ezért felmerül annak lehetősége – amelyet mind alapanyag az, mind az alkalmazott technika is alátámaszt –, hogy nem fazekas, hanem korongozásban gyakorlott téglavető készíthette az edényt.
Dr. Fülöp Endre Norbert, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régésze úgy vélekedik, a tárgy leginkább lámpaházikó lehetett, ún. világító toronyként viszont nem funkcionálhatott, mivel csak egynyílású, így csak csekély fényt tudott kibocsátani.
A töredékek a sírban, a többi melléklet szintjén helyezkedtek el. Ennek alapján megállapítható, hogy nem a sírra helyezték – mint azt egyébként eredeti funkciója kívánná –, és ez felveti esetleges urnaként való használatának lehetőségét is.
(Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat)