Szíven szúrt ország: Harmatosra sikerült a Cozma-gyilkosság filmje (filmkritika)

Tudom, emlékszem, valamikor én is csináltam. Futni, ugrani, villámgyorsan váltani és még sebesebben kombinálni. A csapattársakat nem is annyira látni, mint érezni, az ellenfélbe belemenni, ütközni, eltolni, ha úgy adódik odacsapni, földre vinni. Minden pillanatban feszülnek az izmok és az idegek, itt nem lehet sétafikálni, döntetlenre játszani, itt nem lehet mellébeszélni, minden meccsen meg kell halni. Szimbolikusan persze és nem egy diszkó bejáratánál szíven szúrva.

A kézilabda jó sport. Kálomista Gábor Szíven szúrt ország című filmje viszont nem.

Nem számoltam utána, de úgy saccolom, Magyarországon évente cirka féltucat olyan ügy van, amelyről minden szinten beszélnek, valóban megborzolja az ország idegeit, nemcsak a felszínt, hanem a mélyebb rétegeket is.

Ilyen volt például idén február 8., amikor is a hajnali órákban egy veszprémi szórakozóhely előtt megölték a város kézilabdacsapatának román származású sztárjátékosát, Marian Cozmát.

Játszhatunk persze a gondolattal, hogy mekkora ügy lett volna belőle, ha az áldozat nem egy ismert és szeretett sportoló, vagy ha a feltételezett elkövetők nem cigányok. De ez megint egy másik szál lenne, nem is illik ide, maradjunk a filmnél.

Kálomista Gábor – aki az MKB Veszprém nagy rajongója - nem sokat vacakolt, nem várta meg a fejleményeket, nem várt ítéletet, az érzelmek és indulatok leülepedését, azonnal munkához látott, beélesítette a kamerákat és azonnal lőtt, amerre látott. Ha kicsit vár és tudatosabban céloz, valószínűleg nem motoszkál bennünk az a kérdés a film megtekintése után, hogy oké, rendben van, ez is elkészült, csak hát mi is volt ezzel a cél?

„Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő és becsület, hogy megvédje magát és barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?” – olvashatjuk a feliratot a film legelején, ami aztán másfél órán keresztül masszívan költői kérdés maradt.

Mintha maga Kálomista sem tudná eldönteni, hova helyezze a hangsúlyt. Minden bizonnyal megállná a helyét egy tisztán Marian Cozma-emlékfilm. Ehhez minden megvan: egy kivételes adottságokkal rendelkező, tragikus körülmények között meghalt fiatal sportoló, aki haláláig megmaradt mosolygós és rácsodálkozó gyermeknek, akinek édesapja olyan személyiség, hogy gondolataival, visszaemlékezéseivel valószínűleg ő maga is meg tudna tölteni egy másfélórás filmet, nem beszélve a csapattársakról, és a többiekről, a meg nem kérdezettekről, például a romániai ismerősökről.

A lehetett volna a tragédiát a csapat szempontjából feldolgozni. Az ígéretes csírák ott vannak a filmben. Például azzal, hogy a képileg és hangulatilag is nagyon súlyos a ravatalnál felsorakozott sportolók látványa, ahogy beszélnek Cozmáról, a csapatról, arról a csapatról, amely gyakorlatilag élő példája a kelet-európai együttélésnek, ahol nemcsak békésen megférnek, de – ahogy azon az éjszakán kiderült - egymásért életüket kockáztatják magyarok, románok, szerbek és horvátok. Súlyos téma.

Kálomista azonban csak érinti mindezt, nem fejti ki, helyette belekap még súlyosabb kérdésekbe, de azokat sem köti el.

Itt van például a cigánykérdés. Amelyről szinte nem lehet beszélni úgy, erre vagy arra ne billenjen az ember. Márpedig szinte lehetetlen nem elbillenni. Ha azt mondjuk, van cigánybűnözés, és több nyilatkozó azt ezt hangsúlyozza, akkor nehéz elkerülni a leegyszerűsítő, szemellenzős, rasszista megközelítést, ha azt mondom, hogy nincs, az meg ellentmondani látszik a mindennapi tapasztalatoknak. A film nézése közben így aztán egyrészt az az érzésünk van, hogy megszólaló tanúk ott is beleszövik a mondókájukba a „cigány” szót, ahol nem kellene, másrészről Mohácsi Viktória SZDSZ-es EP-képviselő is azokat frázisokat használja, melyekről már régóta tudjuk, hogy nem oldanak semmit. Hamisan csengenek a megkérdezett cigányvajda mondatai is, aki olyanokat hangsúlyoz, hogy a cigányok mennyire szerették Marian Cozmát. Néhány kritikus a cigányellenesség szót is bedobja a film kapcsán. Nos, a film nem cigányellenes, de ha már nem volt késztetés alaposabban kidolgozni ezt a szálat, jobb lett volna ezt a szálat háttérben hagyni.

Ahogy háttérben marad az is, ami az igazi dokumentalista nagyvad lenne. Mi a jó fene is történt akkor Veszprémben? Mi a jó fene történik ebben az országban? Hogyan lehetséges, hogy szervezett csoportok csak úgy megfélemlítés végett végigsétálnak Siófok sétálóutcáján, hogy nyíltan és mindenki tudott módon ellenőrzésük alatt tartanak területeket, hogy hogyan illeszkedik ebbe a képbe a magyar rendőrség? Hogy a gyilkosság éjszakája után – amikor még minden egyszerűen felgöngyölhetőnek tűnt - hogyan lesz napról-napról homályosabb minden? És miért van az, hogy minderre csak legyintünk egyet?

Ahogy korábban említettünk, a filmben a szombathelyi színész, Czapkó Antal játssza Marian Cozmát. De nem csak ő az egyetlen húzónév. Cozma barátnőjét Oroszlán Szonja, a csapattársakat meg többek között Csányi Sándor és Pindroch Csaba. De aki miattuk akarja megnézni a filmet, annak előre szólunk. Az említett színészek csak néhány perc erejéig, akkor is alig felismerhetően rekonstruálják a tragédia közvetlen előzményeit, illetve magát a gyilkosságot.

Még mielőtt elkönyvelnénk azt, hogy a film készítői elbukták ezt a meccset, gyorsan tegyük hozzá: ez csak a félidő. A filmnek ugyanis lesz folytatása, így a várjuk meg második félidőt a végeredmény kihirdetésével. Innen szép fordítani – mondanánk sportnyelven.