Farkas Mihály - a Kopula ’96 Kft. tulajdonosa - az egyik legsikeresebb szombathelyi üzletember. Gyakorlatilag az ő nevéhez fűződik a magyarországi „civil” tűzijáték elindítása és divatba hozása. Azt mondja, mára alaposan felhígult a szakma. Ő maga egyre többet él és dolgozik Dubaiban, várhatóan hamarosan oda is költözik.
ALON: Magyarországon minden sikeres vállalkozásnak elég kacskaringós története van.
F. M.: Akkor a Kopula ezek szerint kivétel. Megalakultunk, fejlődtünk és haladtunk előre minden különleges kanyar nélkül.
Miért pont tűzijáték?
Soha nem szerettem senkit másolni. Amikor elindítottam a vállalkozást, mindenképpen olyant szerettem volna, melyet még senki, vagy legalábbis nagyon kevesen csináltak az országban. Így jutottunk egyik barátommal a tűzijáték ötletre. Akkor ezt még csak kizárólag katonatisztek, robbantómesterek és hasonlók csinálták, főként augusztus 20-án.
Nehéz lehetett ilyen körülmények között betörni a piacra.
Nehéz volt, mivel nem volt piac - azt is nekünk kellett megteremteni. Gyakorlatilag mi kreáltuk a tűzijáték divatját is, ami aztán egy kicsit túl is pörgött, különösen a millennium körüli időkben, amikor még a csapból is tűzijáték folyt. Ahogy lenni szokott ilyenkor, ahol pénzt és lehetőséget éreznek az emberek, ott egyre több vállalkozás próbálkozik, így aztán felhígult, ellaposodott a szakma. A tevékenység ma sokaknak abból áll, hogy megveszik a szilveszterkor kapható dolgokat, ezeket durrogtatják és kikiáltják magukat tűzijátékosnak. Azért ez a szakma nem csak ennyi.
Mennyire divat most a tűzijáték?
Az említett kóklerek miatt a szakma presztízse alaposan megkopott, s mivel szinte minden rendezvényen van tűzijáték, az újdonság varázsa is elmúlt. Az igazi nagy tűzijátékokra Magyarországon amúgy nincs nagyon pénz, egy évben talán egy tucat olyan alkalom van, amikor nívós dolgokat lőnek. Ilyen például a szombathelyi szentivánéj is, amit szintén mi csinálunk, de voltunk már alvállalkozói a budapesti augusztus 20-nak is.
Vannak trendek a tűzijátékok terén is?
Nem akarom leszólni a hazai viszonyokat, de mára olyan helyzet alakult ki, hogy nemhogy trendekről, de tűzijátékozásról is alig lehet beszélni. Nagyon sok a gagyi. Igaz, ezt az elsekélyesedést, ellaposodást akár lehet trendnek is tekinteni, annál is inkább, mert ez a folyamat a kultúra szinte minden szegletében tapasztalható. A megrendelők jellemzően nem minőséget, hanem mennyiséget mérnek: hány perc, hány bomba, hány lövés. Ilyen mérőszámokat használó környezetben a lehetőségek nagyon be vannak határolva.
Emlékszik az első tűzijátékára?
Hogyne. Egy nap kettő is volt. Az egyik itt volt Szombathelyen, a Bagolyvárnál, a Gyerekek Házának volt valamilyen rendezvénye, a másik Gencsapátiban volt a pünkösdi vígasságokon.
És a legemlékezetesebb?
Több is van. Ilyen például Dubaiban a National Day, a soproni Haza fényre derül rendezvénysorozat vagy az a bizonyos budapesti viharos augusztus 20., amikor mi az Erzsébet hídon voltunk. De szinte az összes többire is emlékszem.
Veszélyes szakma ez?
Az utóbbi időben már nevetségesen túlszabályozott ez a tevékenység, így nagyon ritkák a balesetek, azok is általában csak könnyű sérülésekkel járnak.
A tűzijátéknézés szabadidős tevékenység, de ön mit csinál szabadidejében?
Szívesen járok színházba, koncertekre, szeretek utazni. Szeretem az állatokat, főként a kutyáimat. Szeretek olvasni is, de ez utóbbi sajnos egyre jobban kikopik az életemből.
Tudjuk, hogy sokat és sokfelé utazik, már csak a munkája miatt is. Milyennek látja Magyarországot, amikor egy-egy hosszabb útról hazaérkezik?
Valóban sokat vagyok távol, gyakran látogatok gazdagabb és szegényebb országokat is, és azt kell mondanom, hogy ilyen szomorú, elégedetlen emberekkel, mint a magyarok, nem nagyon lehet találkozni. Kínában, Dél-Amerikában sőt még az éhező Afrikában is jobban tudnak örülni az embereknek annak, amilyük van. Pesszimista, összefogásra képtelen emberek vagyunk, és ez külföldről még jobban látszik.
A sikeres cégépítés során meg tudta őrizni a régi barátait?
Igen, megvannak a régi barátaim, sőt újakat is szereztem közben, a gond az, hogy minden barátság időt igényel, ha ez nincs meg, ezek a barátságok ellaposodnak. Így aztán egy-egy utazás alatt előfordul, hogy az ember magányosnak érzi magát. De ezt nem panaszként mondom.
Hogyan képzeli el a jövőjét?
Az utóbbi években sok időt töltöttem a Közel-Keleten, különösen Dubaiban, ahol céget is alapítottam és megkaptam a letelepedési engedélyt is, amellyel szeretnék élni.
Ez azt jelenti, hogy odaköltözik?
Igen, tervezem, egyengetnem kell az ottani vállalkozásomat is, az itteni ügyvezetést pedig a fiaimmal közösen visszük tovább, a tradíciót nem hagyjuk elveszni, sőt!
Katona Edit