Berlin! - Hétvégi kiruccanás a német fővárosba

Cserébe viszont pezseg a kultúra, és szeretik a parkosítást. Konkrétan ott az egész Tiergarten (nem egyenlő az állatkerttel, azt Zoologischer Gartennek nevezik), egy kisebbfajta erdő a város közepén, szabadon futkosó nyulakkal, kezes mókusokkal. A park közepén áll a győzelmi oszlop, fel is lehet menni a tetejére szétnézni.

De még ne szaladjunk ennyire előre. Mi repülővel érkezünk, a fapados Easyjettel a Schönefeld reptérre. A jegy kifejezetten olcsó volt, részünkről 22 ezer forint volt minden illetékkel együtt kettőnknek, igaz, hónapokkal korábban foglaltunk, és csak kézipoggyászt vittünk. Tömegközlekedés A, B és C zónák szerint, de a C-be csak a reptér esett, egyébként minden A-n belül van, ami fontos. S-Bahn, U-Bahn, 100-as busz, ezekkel mindenhova eljutunk, ahova szeretnénk. Metrós térképre nem árt szert tenni, infópontokban, múzeumokban, szálláson biztosan találunk ingyenes példányt. Minthogy egy sima jegyért többet kérnek két eurónál, mindenképpen érdemes napijegyet venni 6,10-ért, vagy befektetni egy turistáknak kifejlesztett Berlin-kártyába (többfajta is létezik), ami több napig érvényes és a múzeumokban is ad kedvezményeket.

Szállásunk az Amstel House-ban, jól megközelíthető helyen, szintén Easy-foglalás, 110 euró két főre a három éjszaka, reggeli nélkül, közös zuhanyzóval, emeletes ágyon. Viszont tiszta. Ágyneműt adnak, törölközőt 1 euróért lehet bérelni. Svédasztalos reggeli 5-ért igényelhető, de annyiból mi inkább a közeli önkiszolgáló Back-Factory-ban laktunk jól. Az ebéd-vacsora kérdést jobbára törököknél oldottuk meg, néhány euróért degeszre ettük magunkkal kebabbal. Aki igazi helyi specialitásra vágyik, egyen currywurstot (fűszeres sült kolbászt) valamelyik imbiszben, az se drága, és nem lehet vele nagyot hibázni.

Berlinben, különösen, ha esik, egyre csak befelé igyekszik hát az ember, szerencsére múzeumból és látnivalóból van bőven. A Múzeum-sziget épületei őrzik régi szépségüket, és legalább két napot el lehet bolyongani csak az itt álló múzeumokban. A legismertebb közülük a Pergamon Múzeum. Ez a Pergamon-oltárról kapta nevét, amely rögtön az első teremben döbbenti le méreteivel a bámészkodót. Szintén a Pergamon Múzeumban építették fel újra a babiloni Istár-kaput, az ókori kelet egyik legmonumentálisabb épületének egy kis részét (úgy értem, az eredetihez képest kicsi).

A Reichstag ma ismét eredeti funkcióját látja el, itt ülésezik a német országgyűlés, a Bundestag. Az épület csak kívülről régi, bár ugye ott az üvegkupola, ami a kilencvenes évek szülötte, belülről teljesen átépítették. Az építész korábban repülőtereket tervezett, ami kissé meg is látszik az eredményen, de ezt németek egyszerűen az átláthatósággal indokolják. Egy parlament működése legyen átlátható, hát legyen olyan az épület is, ezért az üvegfalak, például. Ezt a Reichstag egyik idegenvezetője mondja, a szervezett épületlátogatáson. Ez ingyenes szolgáltatás, de előre be kell jelentkezni, e-mailben, nyáron több héttel korábban, hogy helyet kapjunk valamelyik csoportban, előre megadott időpontra. (A részletekért ide kattintson!) Bevisznek a lila székekkel berendezett ülésterembe is, amely fölött az üvegkupolában, turisták serege bámészkodik. (Amikor üléseznek, akkor is ott vannak a turisták. Ez a német parlament, nem a magyar. Az ülésre is bemehetnek a földi halandók is, csak előre regisztrálni kell csak a férőhelyek száma miatt kell.) A Reichstag-túra az üvegkupolánál ér véget. Ide fel lehet menni előzetes regisztráció nélkül is, szintén ingyenesen, de ebben az esetben hosszas sorbaállásra kell számítani a bejáratnál. A kupolalátogatáshoz mellékelnek egy panorámaképet feliratokkal, hogy tudjuk, mit látunk. Fotózni szabad, de inkább befelé érdemes, az épület nem mindennapi szerkezetére irányozva, kifelé a kupola dőlésszöge meg a vastag üvegfelület miatt majdnem felesleges (esőben meg pláne).

Nem oly rég nyílt meg a Tussaud múzeum Berlinben, természetesen nem hagytuk ki. Az Unter den Lindenen van, egészen közel a Brandenburgi-kapuhoz. A belépő kissé húzós: 19 euró, a kedvezményes pedig 18 euró. (A többi helyre általában 8-10 euróért válthatunk belépőt.) Obama a legnagyobb sztár, egész korán érkezünk, de máris házon belüli sorbaállás van a vele való fotózkodáshoz. Hitlert bezárva ül egy sarokban, amióta helyreállították. Először ő is szabadon volt, de ha jól emlékszem, még a nyitás napján megrongálták. Mindenki máshoz viszont odaléphetünk egy fotóra, többnyire oda is lépünk, büszkén feszítünk Freud, Sarkozy, Nicole Kidman és a magam részéről Thomas Gottschalk mellett. A Tussaud abszolút igyekszik lépést tartani a korral, Berlinben már ott áll a Tokio Hotel androgín énekese is. A viaszbábukat meg is lehet fogni, bátran, ez nem olyan múzeum, hogy mindent csak a szemnek, emiatt vakok körében is népszerű.

Szintén mostanában nyílt a Dalí-múzeum (a Potsdamer Platznál), hatalmas anyaggal, Dalí-rajongóknak kötelező. A kiállított anyag többszöröse annak, mint amit a párizsi Dalí múzeumban láttunk, és ha elfáradtunk, a híres szájformájú piros kanapén másolatain piheghetünk.

Az Alexanderplatz a hajdani Kelet-Berlin emblematikus tere. Itt áll a tévétorony, amelyből 203 méteres magasságból lehet megcsodálni a várost (a torony még folytatódik felfelé a 118 méteres antennával…), a világóra, valamint az Alexa pláza, ahová vagy nagyon sok pénzzel érdemes betérni, vagy szigorúan anélkül.

A turistatérképeken piros vonallal jelölik, hol állt a 20 éve lebontott fal, és itt-ott meghagytak néhány faldarabot is, szóval azzal is lehet fotózkodni, ha valaki szeretné. A kettéosztott városról, a fal történetéről, nyugatra szökésekről és szökési kísérletekről a Falmúzeumban (Mauermuseum) tudhatunk meg rengeteget, a Checkpoint Charlie-nál.

A Brandenburgi kapunál egy euróért kérhetünk pecséteket az útlevelünkbe (ha van olyanunk), vagy igényelhetünk „vízumot” (ha nincs). Persze mindez csak játék, a kettéválasztott kort idézve. A retró különben minden formájában nagyon megy Berlinben, jelentkezhettünk volna trabantos városnézésre is, de valahogy úgy tűnt, ez nekünk nem volna akkora élmény (azért el tudom képzelni, hogy az amerikaiak odavannak érte).

A nyugati részen áll a Charlottenburg kastély, a Hohenzollern család egyetlen megmaradt kastélya. A megmaradás, persze, háborút követően itt is azt jelenti, hogy a falak nagy része megmaradt, aztán szépen újjáépítették. A kastélyt annyira sikerült felújítani, hogy észre sem lehet venni, hogy nem eredeti, szinte minden helyreállítottak. Eredetileg Sophie Charlotte, I. Frigyes porosz király felesége nyári rezidenciájának épült.

Berlin jelképe a medve, címerállatuk is, a Berlinale-n is Arany Medvét adnak át, ebből kifolyólag a szuvenírboltok tele vannak a legkülönbözőbb anyagú, méretű, színű macikkal. Néhány éve az utcákat is ellepték a medvék, nagy műanyag állatok, képzőművészek által dekorálva, a Cowparade mintájára. Néhány ma is látható közülük, a Kurfürstendammon (vagy ahogy a berliniek mondják, a Ku’dammon) többet is találtunk. A Kurfürstendamm az egykori Nyugat-Berlin fő bevásárlóutcája, és itt áll az a csonka templom is, a Vilmos császár emléktemplom, aminek nagy része a háborúban megsemmisült, de úgy hagyták, mementónak.

Szinte véletlenül bukkanunk egy gyöngyszemre, a Helmut Newton kiállításra. Ő az a – mint megtudtuk, berlini születésű, csak akkor még Neustädternek hívták – fotós, akinek Magyarországon is kapható volt sorszámozott, óriás formátumú albuma, a Sumo, a külön hozzá készült tartóállvánnyal, címlapján a terpeszben álló akttal.

A szuvenírek nem kifejezetten olcsók, egy vagy két euróért szinte nem is adnak semmit, maximum képeslapot. Természetesen a berlini fal darabkáit is megvehetjük, bár szerintem, ha mind eredeti volna, akkor a Földközitől az Északi-tengerig tartott volna a berlini fal… Azért veszünk egyet. És veszünk ampelmannos pólót meg ampelmannos mentaízű minilikőrt is. Ampellmann az egyik leghíresebb berlini figura. Ő a lámpaember, vagyis a kis kalapos figura a berlini gyalogátkelőhelyek közlekedési lámpáiról.

Fotó: Bakos Ferenc