A múlt héten hívott fel egy ismerősöm, nem lenne-e kedvem részt venni egy kis társadalmi munkában a Smidt Múzeum kertjében, kapával felszerelkezve. Mert jön a karnevál, a kockaköveket viszont belepte a moha, réseken kinőtt a gyom. Kapa van, idő van, miért ne? A tanulságokat meg mindenki maga vonja le.
Én is szóltam egy-két embernek, úgyhogy villámgyorsan kilett a létszám, amely a munkához szükségeltetett. Rövid egyezetés után megkezdődött a kapák és seprűk koptatása. A kockakövekről lekapirgáltuk a földet, mohát, összegereblyéztük a lehullott faleveleket, felsöpörtük a falak mellé lepergett vakolat- és festékszemcséket, ahol lehetett gazt téptünk. A körülbelül kétórás munkánkat a Vas Megyei Múzeumigazgatóság rendkívül jó kedélyű főkertésze koronázta meg egy kis vegyszeres gyomirtással, hogy a karneválra minden patent legyen.
Hogy az épületen belül is történjen majd egy kis reparáció, ahhoz is akadt önkéntes, ezt az Alon csapatának férfi tagjai vállalták, csatlakozva egy olyan magánszemélyhez, akinek nemrégiben az évfolyamdolgozatához szolgált értékes adatokkal Keppel Csilla múzeumigazgató, Smidt Lajos múzeumigazgató unokája.
Az Alon egy női munkatársa a kapálásból vette ki a részét, és persze megpróbálta megtudni, kinek és miért jutott eszébe, hogy be kéne kicsit segíteni a múzeumnak. A szálak Simon Ádám tanulóhoz vezettek, aki a Múzeumok Éjszakáján találta ki, hogy összetoboroz néhány embert a kerti munkára. Ő maga viszont nem ebben jeleskedett hétfőn, hanem azon a Hírlevélen, melynek első száma augusztus 10-én jelenik meg majd meg az ő szerkesztésében – természetesen ez is önkéntes munka. (A nyomtatáshoz felajánlást örömmel elfogadnak.)
Persze az olvasó most könnyen gondolhatja azt, hogy azért fizet adót, hogy a közpénzekből fenntartott intézmény az adófizető kétkezi munkája, személyes hozzájárulása nélkül is rendben legyen, mind küllemében, mind a nyújtott szolgáltatások szempontjából. Még ha ez az elvárás jogosnak is tűnik, a valóság nem ilyen egyszerű, és egyre kevésbé lesz az – és nem csak a szóban forgó intézmény tekintetében.
A Smidt Múzeum a megyei múzeumigazgatóság fennhatósága és üzemeltetése alatt működik, önálló költségvetése nincs, nagyon minimális ráfordítással – évi kb. 12 millió forint, amely a bérköltséget és a rezsit fedezi - működik. Tessék kicsit utánaszámolni. A fejlesztéseket pályázati pénzből finanszírozzák (például a nemrégiben átadott Smidt Lajos emlékét és munkásságát bemutató kiállítást, valamint a Smidt-gyűjtemény tekintélyes savariai gyűjteményét bemutató tárlatot.)
A kulturális programokra - melyeket önállóan rendez a múzeum, vagy más központi programokhoz csatlakozik - nincs központi támogatás, ezt ugyancsak pályázatból vagy a Smidt Múzeumért Alapítványnál tett önkéntes felajánlásokból finanszírozzák. Keppel Csillától megtudtuk, vannak rendszeres támogatók, akik például a felajánlások gyűjtésében is segédkeznek, és vannak, akik nem pénzzel, hanem saját, ingyenes munkájukkal járulnak hozzá, hogy a múzeum élő színtere, találkozási pontja legyen a kultúrára, az idő értelmes eltöltésére, a város múltjának megismerésére és nem utolsó sorban a polgári együttlétre, társasági életre vágyóknak. Nem kevés mértékben járulnak ehhez hozzá a Smidt Múzeum baráti köréhez tartozók és általuk az ügynek megnyert más szombathelyi polgárok.
Az elvégzett munka anyagi értéke talán nem túl nagy, épp csak a múzeum munkatársainak napi munkaidő által erősen behatárolt rutinjába és az intézmény kevéske saját pénzébe nem fér bele. De más szempontból viszont nagyon is fontos tevékenység. Talán nem is a múzeumnak nagyon fontos, hanem azoknak, akik részt vesznek benne. A közgyűjtemény, amelynek fundamentuma egy teljesen civil érdeklődésen alapuló magángyűjtemény, így lesz valóban a közé, és nem attól, hogy a köz pénzén a közösség javára működtetik.
Ki ne akarna magáénak tudni egy múzeumot, ha csak néhány kapavágás, fúrás-faragás, vagy programszervezés erejéig?