Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Rábán

2009.08.05. 10:34

Harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Rába szentgotthárdi szakaszán - közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

A folyó a hajnali órákban 419 centiméteres vízállásnál tetőzött, ami csaknem egy méterrel kevesebb, mint a júliusi árvíznél mért maximális szint - mondta. Az igazgató tájékoztatása szerint vízátfolyások miatt le kellett zárni a Rátót-Rábagyarmat, a Csörötnek-Rönök és a Csörötnek-Vasszentmihály közötti utat, valamint a nap során sor kerülhet a Csákánydoroszló és Ivánc közötti út lezárására is.

Nádor István elmondta: mezőgazdasági területeket már elöntött a víz, lakott területeket azonban ezúttal nem fenyeget az áradás. Szavai szerint az ausztriai vízgyűjtőkön már nem esik az eső, ezért a szakemberek szerint az árhullám levonulása nem okoz majd különösebb problémákat.

Az igazgatóság folyamatos figyelőszolgálatot tart fenn, az osztrák vízügyi szervekkel való kapcsolattartás mellett a szükséges helyeken a töltésekben lévő zsilipeket lezárta. Az érintett önkormányzatokat is rendszeresen tájékoztatják az árvízi helyzetről - mondta a vízügyi igazgató. (MTI)
.