Fiatalok Assisi Szent Ferenc nyomában

2009.09.08. 11:55

A Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági tábora Őrimagyarósdon. A tábort meglátogatta Veres András püspök is.

Rendhagyó nyári ifjúsági tábor volt idén a Szombathelyi Egyházmegyében. A helyi ifjúsági bizottság a most végzős Hajszolósokat bízta meg az egyházmegyei ifjúsági tábor megszervezésével, amelyre július 26-31. között került sor Őrimagyarósdon.

A tábor egyben a Hajszolós fiatalok vizsgatábora is volt. Az egyházmegye különböző részeiből érkező fiatalok egy héten át ismerkedtek Assisi Szent Ferenc életével és tanításával, valamint a teremtett világ védelmével és a környezetre való tudatos odafigyelés fontosságával.

A Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági tábora Őrimagyarósdon


Az egyszerűség jegyében sátorban laktunk. Táborhelyünkön felépítettük Assisi városát, megjelenítettük a közelben a San Damiano-i templomot, ahol annak idején Szent Ferenc az Úr hívását. Mindenki megkapta habitusát és „rendi nevét”. A résztvevők bepillantást nyertek Ferenc korának mindennapjaiba: egy hagyományőrző társaság segítségével lovagi tornán vehettek részt, kézbe vehették a lovagok fegyvereit és használati tárgyait, valamint középkori táncokat is tanultak.

Miután a résztvevők megírták saját regulájukat, egyik hajnalon útra keltek és elzarándokoltak „Rómába” (amit ez esetben a szomszéd falu, Hegyhátszentjakab jelentett), a pápához, hogy elfogadtassák azt, és áldását kérjék rendjükre. A Szentatyát megszemélyesítő Horváth István Sándor atya vidám perceket okozott a fiataloknak Oscar-díjat érdemlő alakításával.

A Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági tábora Őrimagyarósdon


A tábor során Budapestről érkezett ferences szerzetesek, Pio és Jób testvér tartottak érdekes előadásokat a rendi életről és lelkiségről. Napnap után más atya tartott szentmisét, hol a táborban, hol valahol útközben: focipályán, réten. Végigkísért részvételével a tábort az egyházmegye ifjúsági referense, Mikolás Attila atya, az újmisés Gyönyös Balázs és Mógor Péter elsőéves kispapunk.

Veres András püspök atya is meglátogatta a táborozókat, akit nagy örömmel és szeretettel fogadtak. A tábor alatt további előadások hangzottak el térképészeti, fotós és környezetvédelmi kérdésekről.

A Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági tábora Őrimagyarósdon


A lelki programok mellett jutott idő kézműveskedésre, akadályversenyre, métára, focira, fürdőzésre a Vadása-tóban. Az esti tábortüzek alkalmat adtak közös éneklésre, a kötetlen beszélgetésre, és több imaformát is kipróbáltak a fiatalok: zsolozsmát, szentségimádást, egyéni imákat.

Szihay Renáta


Szeptemberi ifjúsági programajánlónk:

Szeptember 12. – Egyházmegyei métabajnokság
Helyszín: Zalaegerszeg, Aquatherma Kemping focipályája (Gébárti-tónál)
Kezdés: 10 órakor

10 fős csapatok jelentkezését várjuk az egyházmegye plébániáiról a versenyre.
Jelentkezési határidő: szeptember 9.
A győztesek vándorkupát, oklevelet és tárgyjutalmat kapnak.
.