Pert vesztett a Szova közérdekű adat ügyben

2009.09.18. 14:16

Pert nyert egy szombathelyi polgár a Szova Zrt. ellen. A cégnek ki kell adnia a parkolási pótdíjakra vonatkozó szabályait, mert azok közérdekűek – adja hírül a Társaság a Szabadságjogokért.

Precedensértékűnek minősíti a honlapján megjelent közleményben azt a bírósági döntést a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) amely tegnap született a Vas Megyei Bíróságon, és közérdekű adat kiadására kötelezte a Szova Zrt-t.

Óvári Árpád a parkolási pótdíjak kivetésének szabályait kérte el a Szombathelyi Vagyonhasznosító ZRt-től, ám a cég azt nem adta ki neki, arra való hivatkozással, hogy az nem közérdekű adat, hanem üzleti titok. Óvári Árpád a városi bírósághoz fordult, amely kötelezte a Szovát az adatok kiadására, azzal az indoklással, hogy önkormányzati közfeladatot lát el, és az adófizetők pénzéből gazdálkodik, ezért nem hivatkozhat üzleti titokra. A Szova Zrt. megfellebbezte a határozatot, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy „a társaság nem közfeladatot lát el, hanem piaci szereplőként üzletszerű gazdasági tevékenységet végez, melyre való tekintettel a kiadni kért adatok nem minősülnek közérdekű adatoknak.”

Tegnap a megyei bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és a Szovát az adatok kiadására kötelezte – tudtuk meg a TASZ honlapjáról.

Az ügyben a felperest dr. Kunecz Renáta és a TASZ országos Információszabadság Ügyvédhálózatának ügyvédje, dr. Szendrő-Németh Tamás látták el.

Amint arról korábban az Alon.hu hírt adott, a Szova Zrt. más esetben is sajátosan értelmezte a közérdekű adatokra vonatkozó kötelezettségeit. Még egy tavaly novemberi gazdasági bizottsági ülésen közölte a bizottság tagjaival az akkori vezérigazgató, Kovács Előd, hogy a cég által vállalkozókkal kötött szerződésekről készül lista, de „hogy ezt a bizottság és a nyilvánosság elé tárják-e, majd a zrt. felügyelő-bizottságától (feb) kérnek állásfoglalást, mert üzleti titkokat tartalmaz a lista, és ezek nyilvánosságra hozatalára vonatkozóan nem találtak jogi kötelezettséget a cégnél.”

.