Tényfeltárás: a Szova lenyeli a szombathelyei piacot is?

Hiedelmek nyomában

Mint arról már beszámoltunk, szerettünk volna az elképzelés hátteréről tájékozódni, ám de ez a kísérletünk – ahogy talán még olvasóink emlékeznek rá - első nekifutásra kudarcba fulladt.

Így előterjesztés híján más forrásokból próbáltuk meg összerakni miért lenne érdeke a város adófizetőinek a piac szovásítása.

Elöljáróban: egyelőre nincs kőbe vésve, hogy a Városi Vásárcsarnok beolvad a Szombathelyi Vagyonhasznosítóba. A júniusi közgyűlésen is szerepelt már ez a napirend, akkor az a döntés született, hogy „a Közgyűlés a Városi Vásárcsarnok Intézmény megszüntetését kezdeményezi. (..) A Közgyűlés a Városi Vásárcsarnok intézményi működésének megszüntetése és feladatainak a SZOVA Zrt-be történő integrálásának kérdéseit további előkészítés alapján kívánja megvizsgálni.”

Ezt azért fontos előrebocsátani, mert a piacra járók és legfőképp az ott dolgozó kereskedők, őstermelők között meglehetősen vad találgatások és pletykák keltek szárnyra a piac sorsáról, amelyeknek egyelőre semmilyen alapját nem találtuk. Mivel a kacsát enni szeretjük, nem pedig gyártani, ezen hiedelmek terjesztésétől most inkább eltekintenénk.

Nem trendi, de nyereséges

Ha nem működik a céged, alakítsd át – valahogy így szól Murphy nem szó szerint idézett gondolata. Miután napirendre került a szombathelyi piac beolvasztása a Szovába, felmerül a kérdés, vajon hogyan működik a piac most. Tóth Imrét a Városi Vásárcsarnok igazgatóját kérdeztük először

A Vásárcsarnokot 1975-ben építtette a város, azóta is a tulajdona. Ma már építészet- technológiai, gépészeti és esztétikai szempontból is elavultnak számít. 18 éve vagyok igazgatója a vásárcsarnoknak, az én emlékezetemben még ott van, hogy ez az épület annak idején hogy nézett ki – mondja Tóth Imre, majd ezzel folytatja: - A vásárcsarnok működési formája önkormányzati tulajdonú, önállóan gazdálkodó intézmény. Ez a működési forma ma már első hallásra nem tekinthető korszerűnek. De ennek az intézménynek az a sajátossága, más városi intézménnyel, például egy gimnáziummal szemben, hogy nem az önkormányzat támogatásából működik, hanem épp ellenkezőleg, a saját költségvetésében meghatározott, a működés eredményéből származó bevételének meghatározott részét minden évben befizeti az önkormányzat kasszájába. Bár nem divatos ez a működési forma, ám mégiscsak gazdaságos, mert a nyereségét sokkal kisebb adó terheli, mint egy vállalkozásét.

- Ez a működési forma változna meg egy eredmény- és nyereségorientáltabb működési formára, ha gazdasági társaságként élne tovább a vásárcsarnok, ám önmagában az, hogy gazdasági társaságként működne, nem jelenti azt, hogy ténylegesen gazdaságosabb lenne is a működése – osztja meg velünk véleményét a nagy tapasztalattal rendelkező igazgató. Hozzáteszi, hogy működésüket a polgármesteri hivatal igazgatási és jogi osztálya felügyeli, és többször estek át az elmúlt években átvilágításon, ezek mind pozitívan értékelték a Vásárcsarnok tevékenységét.

Júniusi döntés

Minden intézményvezető védi a maga intézményét, de ennek ellenére sem mondható Tóth Imre véleménye elfogultnak. A júniusi közgyűlésen a képviselők asztalára került a tanulmány, amely egyebek mellett a vásárcsarnok Szovába való beolvasztásával foglalkozik. Ez ugyancsak megállapítja, hogy a „piac működtetése költségvetési intézményként is nyereséges tevékenység. Önálló gazdasági társaságként még fontosabb lesz a gazdaságos működés, és a hatékonyság növelésére látunk is lehetőséget.” A hatékonyság növelését a tanulmány a következőben láttatja: a „Vásárcsarnok gazdasági hatékonyságának javítására elsősorban a létszám racionalizálása és a holding-szerű működés előnyeinek kihasználása adhat lehetőséget.”

De hogy mekkora lenne ez az előny, mennyivel lenne nagyobb az eredmény, arra nézve az anyag semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. Hogy az érvként szereplő ”a termékek és szolgáltatások központosított beszerzése” mekkora megtakarítást jelentene, azzal még maga az anyag szerkesztője sincs tisztában, mert – mint az anyagban szerepel: a „dologi kiadások összetételéről nem rendelkeznek pontos információkkal”.

A létszám-racionalizálással kapcsolatban ezt jegyzi meg a képviselők elé került anyag: „A számlázással, adminisztrációval, beszerzéssel kapcsolatos feladatok jelentős részét a holding valamelyik, szabad kapacitással rendelkező cége, vagy központja lássa el – ezáltal az adminisztratív létszám is csökkenthető lenne.” Felveti azt is, hogy a takarítást, őrzést ki lehetne adni vállalkozásba, vagy akár egy másik önkormányzati cégnek. De megtakarítás itt sincs számszerűsítve. Az ugyan szerepel az anyagban, hogy ki mindenkire nem lenne szükség, de az nem szerepel, hogy mennyibe kerülne az itt dolgozó 17 közalkalmazott végkielégítése. Az intézményvezetőtől úgy tudjuk, ez 49 millió forinttal terhelné a város költségvetését. (Ez a törvény szerint akkor is jár a munkatársaknak, ha a Szova alkalmazná őket a későbbiekben.)

Átszabjuk?

Érvként szerepel még az anyagban, amit a politika is gyakorta hangoztat, „a vevőket és eladókat is vonzó környezet és infrastruktúra.” Ez egy szerény megfogalmazása annak, amit a város honlapján olvashatunk a nagyívű tervekről: 10 ezer 411 négyzetméteres csarnok, fele kereskedelmi terület, ötszintes parkolóház is, 638 (a jelenleginél száznál több) parkolóval.

Ez biztos szép lenne, de egyetlen szót sem tartalmaz az anyag arról, hogy egy nagyobb, esetleg szebb csarnok hány százalékkal növelné meg az intézmény látogatottságát. Utánanéztünk az Integrált Városfejlesztési Stratégiában is (ez tartalmazza a piac és környékének lehetséges átszabását), de ott sem láttunk arra nézve számokat, hogy a közel kétmilliárdos beruházás, mikor, hogyan milyen módon térülne meg az adófizetőknek.

Tény, a piac nem tartozik a város legszebb épületei közé, kifejezetten a retró jellegű: – Úgy nézünk ki, mint egy sportember, aki klottgatyában mászkál. De attól, hogy a sportoló felvesz egy Adidas szerelést, nem biztos, hogy jobbat fut százon. Tudunk mi futni, csak nem divatos a szerkónk…- mondja Tóth Imre.

Háromszáz család él a piacról

Hogy mennyire tud futni, azt a nyereségességnél már említettük, de azt még nem, hogy háromszáz ember keresi meg a kenyerét a vásárcsarnokban. Jelentős részük Vas megyei. Többségük éves bérleti szerződéssel rendelkezik. Az élelmiszerpiacon sok az őstermelő is, akik a piacra alapozzák az egész család megélhetését. Úgy tűnik, a koncepciógyártók és a döntéshozók szempontjából ők a futattak még kategóriába sem tartoznak, mert senki nem beszélt velük, senki nem kérdezte meg őket, hogy milyen piacot akarnak, mennyiért, kell-e nekik a csillivilli, vagy jobban szeretik a fapadost (amely egyébként minden előírásnak megfelel) és a vevőik sem panaszkodtak még emiatt.

Az viszont tény, hogy a városi viszonylatban nem túl drága helypénz (bérleti díj) sok olyan embernek ad a megélhetésre lehetőséget, akik egyébként kevéssé, vagy egyáltalán nem lennének versenyképesek a házi, vagy épp csak hazai termelőtől vásárolt zöldségeikkel, saját készítésű savanyúságaikkal, lekvárokkal, mézzel, vagy éppenséggel otthonkákkal, kis magyar varrodákban, kötödékben készült szoknyával, pulcsival. (Van kínai cucc is, azért ne szépítsük túl a dolgokat.) Ami az élelmiszerpiacot illeti, itt nem kell ellenőrizni, hogy hány százalék a hazai termék, mert jelentős része nyilvánvalóan az, és egyre inkább kezd divatba jönni a hazai, kiskerti „fogyasztás,” bár ez a divat egyelőre nem nagyon érezteti hatását a zöldséges-standoknál. Tóth Imre utalt arra, hogy a válság óta a kereskedők szerint némi növekedés történt a vásárlók számában, ugyanakkor az áruból ennek ellenére sem fogyott több.

Tény, hogy a piac az elmúlt 8-10 évben veszített a látogatottságából. Ennek okát a kereskedők egyértelműen abban látják, és ezt nehezményezik is, hogy a város szívesen és korlátlanul adott teret a multinacionális hipermarketeknek, amelyek a vonzó lehetőséget kínálnak a heti nagybevásárlást abszolváló háziasszonyoknak. Aztán az ingyenes parkolási lehetőség is megszűnt, ami újabb hátrányt jelent a piacra járóknak, viszont előnyt a város kasszájának. Ennek ellenére még mindig van háromszáz kereskedő, akiknek megéri helypénzt fizetni, mégpedig annyit, hogy abból a piac működése is rentábilis legyen, viszont még nekik is maradjon annyi, amiből megélnek. Az, hogy ők hogyan oldják meg, hogy több vásárlójuk legyen, talán nem a városi képviselők gondja kell, hogy legyen. (Bár talán nem lenne ördögtől való ötlet, hogy ugyanolyan reklámot kapjon a piac közpénzen, mint amit a belvárosi magánkereskedők kapnak a Szombathelyi szombat keretében.)

Nem eszik olyan forrón a lángost…

Ezek után még mindig nyitott kérdés, hogy vajon miért állna érdekében az önkormányzatnak, azaz a város adófizetőinek a piacot a Szovába integrálni.

Az sincs eldöntve, hogy az ingatlan is átkerüljön-e a Szova tulajdonába. A vagyonhasznosító szerencsésnek látná, hogyha átkerülne, mert a fejlesztések forrásául szolgáló amortizációs költség is a Szovánál keletkezne, míg az önkormányzati tulajdon esetében nem számolható el amortizáció. Próbáltunk annak utánajárni, hogy hol tart a „további előkészítés. Erről a Szova vezérigazgatójától sikerült információt kapnunk. Dr. Németh Gábor elmondta, hogy a múlt héten kedden történt a polgármester kezdeményezésére egy megbeszélés. Abban a döntéshozók és a szakemberek között is konszenzus látszik kialakulni, hogy a vásárcsarnok ügyében további, még részletesebb vizsgálatra van szükség.