220 milliót nyert Kőszeg felsőoktatásra

2009.10.09. 11:12

A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének Alapítványa többek között infrastrukturális és infokommunikációs rendszerének fejlesztésére, e-learning képzésekre fordítja a pénzt.

Az alapítvány az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázaton nyert több mint 222 millió forintot. A következőkben a terveikről olvashatunk.

A hallgatók számos, eddig is számos magas színvonalú képzés közül választhattak. Az intézmény a Nemzetközi és Európai tanulmányok mellett doktori, Phd képzéseket is indít, valamint továbbra is megszervezi a ’97 óta megrendezésre kerülő Savaria Nyári Egyetemet.

Ismert és elismert kutatási programjaik – Preparity és Széchenyi program – eredményét a hazai és nemzetközi szakmai közvélemény is méltatja, előadásaikon, rendezvényeiken neves előadók bevonásával mélyíthetik el tudásukat a hallgatók.

A projekt célja, posztgraduális egyetemi és kutatóközpont megteremtése a határon, valamint a már működő Európai Egyetemi Intézet továbbfejlesztése. Az intézmény az uniós tagállamokból valamint Balkánról és a volt szovjet tagállamokból is várja majd hallgatóit, egyenlő eséllyel biztosítva számukra fejlődésük feltételeit.

Az innovatív, munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzést és az ehhez szükséges könyvtári hátteret szeretnék elsőként megteremteni, valamint az Európai Egyetemi Intézet infrastrukturális, és infokommunikációs rendszerének fejlesztésébe is belefognak.

Terveik között szerepel az e-learning rendszer kidolgozás és bevezetése, a Nemzetközi és Európai tanulmányok mesterképzés ösztöndíjas rendszerének elindítása valamint a „Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” elnevezésű új képzés feltételeinek megteremtése. Megújul és kibővül a szakmai hátteret biztosító könyvtár, nagy hangsúlyt fektetnek a professzor és diákcsere programokra, a nemzetközi egyetemekkel közösen indítandó kutatásokra, valamint hallgató szerzés érdekében új alapokra helyezik képzési promócióikat is.

A projekt egyik fontos mérföldköve a már meglévő társadalomtudományi könyvtár továbbfejlesztése illetve az új, „Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” képzéséhez kapcsolódó könyvbázis megteremtése.

A Chernel Kálmán Városi Könyvtár nemcsak a szakszemélyzetet biztosítja majd, de a hallgatói igényeknek is megfelelő nyitva tartással várja új olvasóit.

Tervezett ösztöndíjprogramjaikkal azokat a kedvezőtlen anyagi helyzetben élő, de tehetséges hallgatókat segítenék, akik a már meglévő „Nemzetközi és Európai tanulmányok” iránt érdeklődnek. A későbbiekben a „Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” képzés keretében is átvállalják 20, elsősorban magyar diák tanulmányainak terhét.

Az Intézet vezetői úgy látják, hogy fenntarthatóság és a biztos működés érdekében elkerülhetetlen a képzések e-learning formájú bevezetése is. Az elektronikus alapú oktatással a hallgatói létszám is növekedhet, illetve a hátrányos helyzetű célcsoportok oktatási esélyei is pozitív irányba mozdulnak el.

Az ehhez hasonló modern technikák integrálásával teremtik meg azokat a feltételeket melyek a nemzetközi akadémiai és egyetemi hálózatba való részvételnek is feltételei. A kommunikációs infrastruktúra megléte vagy hiánya egyaránt minősíthet egy egyetemet, ezért is fontos, a rendszer mihamarabbi kiépítése. Létrejöttével a távoktatás és a videokonferencia minden – eddig hiányzó – feltétele megvalósulhat.
.