A patrióta fogyasztó irányt mutat: kávéfőzőt vettem, magyart

Nem, tényleg nem mondhatom, hogy valaha is komoly gondjaim lettek volna a magyar iparral. Ha valamiféle eredő erőt kellene húzni termékkarakterileg, azt mondanám, a magyar ipar végtermékei nem túl elegánsak, nem túl olcsók és nem jelentik a hi-tech csúcsát. Ellenben bennük van az anyag, tartósak, ha elromlanak, javíthatók, és pont annyira esetlenek, hogy szerethetők legyenek. Hogy mást nem mondjak, még most is vígan működik nálunk a Csepel bicikli, a Videoton tévé és a Tuto lakat.

Nem nosztalgiából, hanem mert nem volt indok őket lecserélni.

A magyar ipar jó része persze mára már nosztalgia lett, a nagyobbrészt elfújta a szél.

Jó, tudom, hogy a kivitel jelentős részét olyan gyárak produkálják, mint a Suzuki vagy az Audi, de ez a szegmens valahogy mégsem a magyar ipar. Nem azért, mert a profit házon kívülre távozik, hanem mert ami igazi hazai ipari produktumnak számítana, az döntően házon kívülről is jön, olyannyira, hogy talán még a Tuto lakatban is nagyobb hazai innováció volt, mint egyes – a KSH-statisztikákban és a gazdasági minisztériumi beszámolókban marha jól mutató – gépjárműipari produktumokban.

De ha nagyon szívemre teszem a kezem, én bizony még azt se bánnám oly nagyon, ha az Ikarusz helyett Mercedes buszt, Pannónia helyett Kawasaki motort, Csepel helyett Schwinn bringát gyártanánk, ha közben a gazdaság szárnyalna, mint a rosseb, az emberek zsebe pénzzel lenne csurig, és a környező országokra nézve a szájunk szegletében egy alig titkolt gúnyos mosoly lenne felfedezhető.

No de ettől momentán módfelett messze járunk.

A magyar gazdaságot először minden idők leggyatrább teljesítményét felvonultató kormány vitte be egy olyan málnásba, ahol málna csak a baráti medvéknek termett. A nagy málnaszüretben nem volt idő, energia és akarat arra, hogy olyan jelentéktelen apróságokkal foglakozzanak, mint az ipar, mezőgazdaság, szolgáltatás és egyéb hülyeségek. Meg is lett az eredménye, mint tudjuk: az amúgy is véznácska magyar gazdaság köhögni kezdett, belázasodott, majd egyre jobban dögrovásra került.

A málnásban gyümölcsöt majszoló macik akkor azért megijedtek hangyányit, mikor is minderre ráadásként begyűrűzött a gonosz válság. De aztán hirtelen meg is nyugodtak valamennyire: majd ezzel el lehet magyarázni az egész dögrovást.

Máshol a beteg, sápadt nemzetgazdaságokat gyorsan tápszerrel kezdték tömni, hónuk alá mankókat tettek, hogy elkerüljék a nagyobb bajt. Csakhogy nálunk időközben valaki ellopta a tápszert és a mankókat, maradt hát a ráolvasás és a hókuszpókusz. A ráolvasás például abból állt, hogy felemelték az áfát, s egy kicsit jobban megsarcolták azokat, akik idáig tolták a biciklit: Csepelt, Schwinnt vagy éppen egy rozzant háromkerekűt, de tolták, verejtékezve. Tolják szegények most is.

Sok okos, intelligens, lényegre törő beszéd elhangzik a magyar a Parlamentben, de azt valahogy nem feszegetik a honatyák, hogy hogyan fog Magyarország kinézni mondjuk öt-tíz év múlva. Lehet, úgy számolnak, belátható időn belül nem keveredünk ki a málnásból. Ami talán nem is rossz a medvéknek, de nem igazán vigasztaló a bringatolóknak. Ráadásul valami azt súgja, hogy a legújabb nagy lélegzetű elképzelés, az osztályfőnöki pótlékok csökkentése sem oldja meg véglegesen és megnyugtatóan a gazdasági gubancokat.

Mikor idáig jutottam a gondolatmenetben, úgy döntöttem, saját kezembe veszem a dolgokat. Ha a politikusok nem, akkor majd én nyúlok a hóna alá a magyar gazdaságnak, azon belül is az iparnak. Mármint annak, ami megmaradt belőle.

Így aztán, amikor bemondta az unalmast a régi kávéfőző, adódott, hogy jöjjön a magyar, ne rajtam múljon a hazai ipar és a belső piac fellendítése. Patrióta iparvédő leszek és pont. Ennél nagyobb hülyeségeket is bevállal olykor az ember.

Gyors tájékozódás után kiderült, a jól hangzó nevű Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. gyárt is ilyen masinákat. Oké, a szóba jöhető Cafe Lux - SZV-620 nem annyira dizájnos, mint a korábbi olasz, árban sem sokkal jobb, de mellette szól a szív. No meg az, hogy állítólag van hozzá alkatrész, ha gond van vele. Az olaszhoz nem volt. Azt mondta a kisboltos – támogassuk ezeket is, ha lúd, legyen kövér -, hogy ő ilyent venne.

Így hát ilyent vettem.

Meg kell mondani, nem könnyű a magyar ipart szívből támogató, öntudatos, patrióta válságmenedzser-vásárló élete.

A Cafe Lux - SZV-620 ugyanis nem adja könnyen magát. Van benne kuruc virtus, mondhatni. Ha megrázom például, valami hülyén zizereg benne. Olykor ferdén kap rá az alja - amely valami rejtett ok miatt balmenetes -, ilyenkor levet ereszt, eláztatja fekete lével a konyhát. Érdekes mód, az olasz csinibaba soha nem tett ilyent.

A digók azt is meg tudták oldani, hogy a masina kávétartó részét le lehetett tenni az asztalra, így stabilan állt, mint Katiban a gyerek, miközben lapátoltam bele a darált Karavánt. Szarvason egyelőre ez csak úgy megy, hogy a bal kezemben a szűrős alkatrészkomponenst, jobb kezemben a kanalat egyensúlyozom.

Egyelőre még várat magára annak az elektronikai kihívásnak a megoldása is, hogy a lefőzés után kikapcsoljon a műszer. Így aztán állandóan figyelni kell a drágára, hogy végzett-e. Mentségére legyen mondva, ha elfelejtem kikapcsolni, nem cirkuszol, nem robban fel, csak magában gubbaszt és melegedik rendületlenül.

Hogy mindezek után mégis kitartok a magyar ipar felvirágoztatása mellett, és nem érzem teljesen reménytelennek a helyzetet, abban az emocionális okok mellett az is közrejátszik, a szarvasi legény tényleg jó kávét főz. Mondjuk ennyit minimum megérdemel az, aki a maga kezébe veszi a magyar ipar jövőjét.

Hogy mit érdemel az, akinek kicsúszott a kezei közül, arról inkább máskor.