ALON-Portré: Novák Edina, műsorvezető, kommunikációs szakember

2009.11.01. 21:50

Nehezen tudjuk elképzelni, hogy akad olyan szombathelyi vagy Vas megyei olvasónk, aki ne látta volna Novák Edinát valamelyik színpadon, amint éppen karnevált, táncversenyt, bált vagy hasonlót konferál. Azt mondja, mindig hatalmas lámpalázzal megy ki. De azért mást is kérdeztünk.

Hogyan telt a hétvégéd?

Hosszú idők óta először nyugodtan. Kivételesen nem kellett agorás programokon részt vennem, és külső felkérésem sem volt.

Egy hónapban hány napot szoktál dolgozni?

„Negyvennyolcat”. De azért vannak olykor könnyebb időszakok is. A legerősebb általában a báli szezon, gondolom, most is így lesz, ha felkérnek.

Novák Edina


Biztos felkérnek.

Sokszor azt mondom magamban, hogy most már jöjjenek a fiatalok, mert normális esetben övüké a pálya. Meg is szoktam kérdezni a felkérőket, hogy biztos, hogy engem akarnak, nem lenne-e jobb most már valaki más? Amire sokszor az a válasz, hogy ha én vagyok a színpadon, az egyfajta biztonságot ad nekik. Én meg gyarló módon hiú vagyok, és elvállalom.

Hogyan cseppentél bele ebbe a műsorvezetős műfajba?

Talán 1993-ban – úristen, de rég volt! – láttam egy felhívást a Szombathelyi Televízó teletetxjén, hogy műsorvezetőket keresnek. Máig sem tudom miért, azt gondoltam, ez nekem tetszene. Elmentem a meghallgatásra, ahol töménytelen mennyiségű, magamhoz hasonló exhibicionista jelent meg. Aztán rostálódtunk, és bekerültem a legjobb nyolcba, egy olyan csapatba, akik közül aztán többen kollegáim lettek.

Novák Edina


Ekkor mit csináltál civilben?

Vezető óvónő voltam Alsóújlakon. Pontosabban erre az időre esik a váltásom, mikor a Kulturális Menedzserirodába mentem dolgozni mint rendezvényszervező.

Erről az óvónői dologról nem is tudtam.

Nekem ez volt az első diplomám, korábban óvónőként dolgoztam Vépen és Szombathelyen is. De emellett nagyon szerteágazó végzettségeim vannak, például szociálpedagógia és külkereskedelem. Ez utóbbi területen dolgoztam az akkor induló szombathelyi Pannonsport Kft.-nél is. Ez valamikor a rendszerváltás körül lehetett.

Milyen emlékeid vannak a televíziós korszakból?

A Napkeltén kívül mi készítettünk először az országban reggeli televízió műsort. Az volt a címe, hogy Jó reggelt, Szombathely! Minden reggel hattól nyolcig ment, ami háromnegyed négyes kelést jelentett. Emellett volt híradó, magazinok és minden egyéb. Kemény időszak volt, de nagyon szerettük. Aztán jött a kisfiam és három évre megállt minden. Aztán még visszamentem televíziózni, egy szülőknek szóló magazint csináltam. Innen váltottam a Rádió Szombathelyhez mint főszerkesztő, majd pedig öt év Budapest következett.

Mit csináltál Budapesten?

Kommunikációs igazgató voltam egy cégnél, amely az Ikea legnagyobb textilipari beszállítója. Jellegzetessége, hogy fogyatékossággal élő embereket is alkalmaz nagy számban. Ezzel párhuzamosan a Magyar Speciális Olimpiai Szövetségnek is a kommunikációs igazgatója voltam. Ők az értelmi fogyatékossággal élők sportját szervezik.

Novák Edina


Budapestről sokan nem jönnek haza.

Igazából nem is mentem el, mert mostanában a kommunikáció nem azt jelenti, hogy mindig jelen kell lenni fizikailag. Én Szombathelyről ingáztam Budapestre, hetente egy-két alkalommal, ami egy idő után nagyon fárasztó volt. Így amikor megalakult az Agora és Grünwald Stefi – akivel korábban együtt dolgoztunk a Kulturális Menedzserirodában – szólt, hogy lenne-e kedvem ismét együtt dolgozni, igent mondtam. Megvolt még bennem a kellő lelkesedés és naivság.

Ha valaki megkérdezi, hogy mi a foglalkozásod, mit mondasz?

A beosztásom papíron marketingvezető, valójában a munkám erősen belenyúlik a kommunikációba is. Öt nagyon különböző intézmény tartozik az Agorához, és ezt az összetartozást kifelé is mutatni kell. Nem könnyű feladat.

A szombathelyi emberek többsége téged nem az Agorából, hanem a szombathelyi nagyrendezvényekről ismer. Tényleg, te szombathelyi vagy?

Vépi vagyok, és erre büszke. Oda vittek haza születésem után a kórházból és ott nőttem fel, oda jártam általános iskolába is. Szombathelyre középiskolás koromba kerültem be, az akkori óvónői és zeneművészeti iskolába jártam. Azóta persze ezer szállal kötődöm a városhoz. Ilyenek ezek a nagyrendezvények is.

Novák Edina


Emlékszel, hogy mi volt az első ilyen jellegű színpadi jelenléted?

Szégyellem, de nem emlékszem. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, valami sportházas bál vagy táncműsor lehetett. A felkérést feltehetően a televíziós szereplésemnek köszönhettem. Aztán olyan sok ilyen rendezvényem volt, hogy nagyon összefolynak.

Ez hogy megy? Rád telefonálnak, hogy Edina, lesz egy rendezvény, gyere?

Igen, valahogy így. Vagy a korábbi munkám miatt hívnak vissza, vagy rendezvényen látnak meg, és úgy gondolják, hogy nekik is megfelelne, ha én lennék ott. Visszajelzés, megerősítés, ha újra felkérnek, mert ez azt jelenti, elégedettek voltak velem én pedig megtiszteltetésnek érzem.

Ezekre a műsorvezetésre te készülsz?

Igen, minden alkalomra. Ráadásul minden alkalommal stresszelek. Borzasztó lámpalázas alkat vagyok, legyen az egy vizsga vagy nyilvános szereplés. Az a szerencse, hogy engem az adrenalin inkább inspirál, mint blokkol.

Gyerekkorodban is ilyen színpadra kiállós voltál?

Nem jártam nagy mesemondó vagy szavalóversenyre, és nincsenek is ilyen jellegű gyerekkori emlékeim. Igaz, az óvó nénik szerint már voltak látható jelei a szereplési vágyaimnak.

Novák Edina


Vannak olyan rendezvények, amelyeket az átlagnál szívesebben vezényelsz le?

Természetesen. Ilyen például a Savaria Karnevál, amelyről minden évben elmondom, hogy ez volt az utolsó, hogy aztán a következő évben mégse tudjam visszautasítani. Nagyon kemény három-négy nap ez, melynek, különleges varázsa van. Minden nőnek azt mondom, hogy legalább egyszer öltözzön be római, reneszánsz vagy barokk ruhába. Máshogy viselkedsz, máshogy mozogsz. Ezekben a ruhakölteményekben az ember azt érzi, hogy olyan nagyon nő. Ráadásul én műsort vezetek, ott állok a központi színpadon, az események szívében. Páratlan hangulata van és kell néhány nap, mire ebből az időutazásból ismét „földet ér” az ember. De nagyon szeretem még a Big Band Fesztivált is, ahol hihetetlenül vidám, de mégis fegyelmezett társaság jön össze.

Valami nagy, valami emlékezetes?

2003. június 6-án Budapesten a Hősök Terén volt hatalmas színpad, előtte sok ezer ember. A speciális olimpiának volt a fáklyás futása, először Európában. A magyar főváros volt az egyik helyszín, amely fogadhatta a lángot. Reggeltől késő estig programok voltak, neves közéleti szereplőkkel és végén egy Republic-koncerttel. Ezt konferáltam végig. Hatalmas élmény volt, már csak azért is, mert értelmi fogyatékosokkal együtt lenni mindig különleges élmény. Ők gátlások nélkül kimutatják, ha szeretnek valakit.

Kínos helyzeteid voltak?

A színpadon nem annyira, a televízió élő adásaiban annál inkább. Emlékszem, még a Jó reggelt, Szombathely! műsorban volt egyszer egy élő adásunk húsvét reggelén. Fazekas Gáborral vezettünk műsort, és a betelefonálók olyan locsolóversszerű csasztuskákkal bombáztak, hogy mi hétrét görnyedve vinnyogtunk a nevetéstől. Nem azt mondom, hogy nem szabad élő adásban nevetni, de ez annyira kínos volt, hogy kihajoltunk a képből és hasonlók. Képtelenek voltunk abbahagyni. Talán még megvan az archívumban. A rádió élő adásainak is megvan a maga izgalma.

Dolgoztál a szombathelyi városházán is. Milyen politikaközeli élményeid vannak?

A GYES után – 2000-től kezdve - másfél évig kommunikációs referens voltam. Nem volt könnyű döntés, előttem pár hónapig például betöltetlen volt az állás. Annyira volt politikaközeli, mint ahogy az apparátus többi dolgozója is politikaközeli környezetben dolgozik. Ugyanúgy meg kellett szervezni a sajtótájékoztatókat a városvezetésnek, mint az ellenzéknek. Pártfeladataim szerencsére nem voltak. Azért azt mégis érdekes volt látni, hogy a politikus is csak emberből van, és erre nekem talán többször adódott lehetőségem.

Novák Edina


Ha felkérnének, elvállalnád még egyszer?

Látod, most elhallgattam egy pillanatra. Ez egy nagyon nehéz, de érdekes munka, kihívás volt. Ha valóban a várost, a városházát kellene képviselnem, függetlenül a politikától, akkor igen, vállalnám. Máskülönben nem. Az utóbbi időben veszítettem illúziókat és a naivitásom is alábbhagyott.

Kulturális intézménynél dolgozol, kulturális rendezvények tömegét vezényled le. Te magad milyen kultúrafogyasztó vagy?

Komoly színházrajongó vagyok, ha zene akkor swing és jazz. A család egy része túrázós, így elég sokat járom az erdőt is. De a munkámból fakadóan rengeteg programon veszek részt. Talán ezért is értékelem, ha otthon be tudok kuckózni, lefekvés előtt tudok olvasni egy kicsit. Olvasás nélkül nem tudok elaludni. Közhelyes, de így van.

Most mit olvasol?

Badár Sándor és Horváth János Jappán című könyvét. Nagyon jól szórakozom rajta. Meg nyelvtanulásba is fogtam, franciát tanulok heti négy órában. Tegnap este például a francia könyvet olvastam. Nem tudom miért, a francia kultúra nagy szerelmese vagyok. A fiamat például Andrénak hívják.

Így van anyakönyvezve?

Igen, a fiam apukája is nagy frankomán. Annak idején többek között ez hozott össze bennünket,

Ha becsukod a szemed és elképzeled magad tíz év múlva?

Először a gyerekem jut eszembe, aki ekkor már egyetemen lesz, lehet, hogy nem is Magyarországon. Biztos, hogy addig még tanulni is fogok valamit, például pszichológiát, azon belül is hipnózist. Mindig szerettem az ilyen jellegű kihívásokat.

Fotó: Smidéliusz Bence
.