A hétvégén Sárvár volt a király. Május 1-jén nem kisebb nevet sikerült letennie a csatlakozás kultúrasztalára, mint maga a nagy Fekete Pákó. És mivel előtte Zanzibar-koncert is volt, kihagyhatatlan programnak ígérkezett egy szombati vonatozás. Két tudósítónk is utazott az ígéret földjére.
Zanzibar: Ötórai tea
A negyed ötös vonattal, Zanzibar-koncertre sietvén levergődünk Sárvárra, ahol elhaladva a vasút kétesen EU-szabvány roncstelepe mellett a Vasas Sporttelepre sietünk. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, búcsú, vidámpark, véradás, éppen csak a legfontosabbat, a kolbászost nem találjuk. Nem sokkal később, a sátorban kialakított színpad előtt kezd összeverődni a tömeg. Kisgyerekek és szülők, unatkozó tinédzserek, és hogy ne feledkezzünk meg a legfontosabbról: néhány rajongó. Ahogy elnézem a közönséget, legtöbbjük már hallott a Zanzibarról, talán ismeri is néhány fontosabb schlágerüket.
A hangolás és beállás után, pár perccel a meghirdetett 5 órai kezdés után kezdődik a muri. Első, debütáló dalukkal, a Nem vagyok tökéletessel kezdenek, majd a csapat frontasszonya, Rita köszönti a közönséget és hiányolja a lelkesedést. Meg lehet érteni enyhe sértettségét, hisz az emberek (néhány fan kivételével) mintha észre sem vették volna, hogy elkezdődött a koncert. A zenekar az apátiát az EU-csatlakozás által előidézett katarzisérzésre keni, hiszen köztudott, előző éjjel senki se aludt eleget ahhoz, hogy képes legyen egy rockkoncertet végigugrálni.
Ez az általános passzivitás amúgy a következő néhány szám alatt is jellemzi a hangulatot, pedig a csapat a szokatlan időponthoz képest korrektül játszik, látszik, hogy élvezik a zenélést.
Rita a számok között próbál viccelődni, zum Beispiel elmeséli, hogy nagymamáját milyen viszony fűzi unokája zenéjéhez. Szám jön szám után, különösebb mellébeszélések nélkül, váltakozva eljátszanak ismertebb és ismeretlen dalokat. Az emberek kezdenek oldódni, már verik a ritmust a lábukkal, sőt, Rita nagy örömére, az egyik szélen egy kb. 10 fiatalból álló csoport (van köztük Nirvana-pólós is) elkezd ugrálni, lökdösődni. A kisgyerekek az első sorban szintén beindulnak a vége felé, tapsolnak, énekelnek. A közönség kezdi élvezni a műsort, amikor Rita kéri, hangosan éneklik a szöveget.
Cirka másfél órás koncert után pedig jöhet a jól megérdemelt autogram-osztás a gyerekeknek. Szépen, sorba megkapja mindenki, de fényképezkedésre már nincs sok idő, mert kilenckor a zenekar Csornán lép fel, a zanzibáros kisbusz tehát – maga mögött hagyva a sárvári sporttelepet - elindul. Jöhet a következő előadó, akit talán még a Zanzibárnál is jobbal vártunk.
(hóvirág)
Fekete Pákó: „Kibaszott jó a buli”
Elképzelem, ahogy Sárvár illetékesei tanakodnak, hogyan is lehetne egy igazán kuriózum majálist összehozni, olyant, ami méltó az EU-ünnephez. Tanácstalanságuk addig tart, míg valakinek eszébe nem ötlik a magyar könnyűzene új királya, Fekete Pákó. És innen már simán mennek a dolgok: Pákó művész úr rábólint a nagy tervre, lesz hát öröme a sárvári népnek, megmutathatja Európának, hogy mulat egy vasi kisváros a nagy napon.
Fekete Pákó nagy név a szakmában, de élőben közel sem olyan izgalmas, mint a híre. Ugyanaz a jelenség, mint Uhrin Benedek bácsi, kiből a posztmodern média faragott sztárt, de aki látta élőben, tudja, ettől még éppolyan hallgathatatlan maradt, mint előtte. Pákó fiú is maximum 2-3 szám erejéig érdekes. Nagyjából eddig tart figyelmünk, amíg hozzászokunk, hogy egy feka csávó afrikai akcentussal nyomja a mulatós magyar nótákat, azok közül is a lakodalmak éjfél utáni agyhalál repertoárját: Add ide a didit, János bácsi a csatában, Megy a gőzös, Kislány a bugyidra vigyázz, ilyesmi.
Fél óra az egész, szigorúan play-back. Néhány szám után megszabadul sárga pólójától, feltehetően azért, hogy erotikusabb legyen a produkció, jobban érvényesüljön kivételes csípőmunkája és párducmintás alsógatyája. Kíséretében van egy feketeruhás, feketecsizmás hölgyemény, mozgáskultúrájából ítélve szexipar-közeli táncosnő, akinek szerepe abból áll, hogy olykor a női szólamra play-backeljen, de leginkább érzékien illusztrálja Pákó magasröptű szövegeit a didikről, bugyikról, kopulációkról.
„Kivan a faszom” – süti el többször a poénnak szánt szöveget Pákó, s a közönség, amely betölti a sátrat, hálásan nevet.
Láthatóan kétféle ember van jelen. Olyan, aki tudja a posztmodern trendit, s röhögni jött az egészen, no meg ijesztő számban olyanok, kiknek tényleg tetszik a műsor.
„Kibaszott jó a buli” - értékeli az estét menet közben a mester, részünkről azonban egyre fokozódik érdektelenség érzése, s egyre sűrűbben pillantunk óránkra.
30 perc után aztán a fekete dalnok lefújja a „koncertet”. De nincs szerencsénk, a közönség kisír egy ráadást. Muris látni, ahogy visszatekerik a szalagot vagy CD-t vagy mit.
(Mecseki)
