Az utóbbi hetekben jártunkban-keltünkben lépten-nyomon egy új politikai formáció plakátjaiba ütközhetünk. Lehet más a politika! - hirdetik. Harciasan környezetvédők, nagyon alternatívok, borzasztóan civilek, sőt még globalizáció kritikusak is - persze csak amolyan decens, politikailag korrekt módon, de azért mégis.
Ötletes lógó, jópofa szlogenek, szemtelen elitellenesség - leöntve egy jó adag zöld mázzal, megforgatva egy kis civil mártásban. Ez kell a dolgozóknak! - csettintene elégedetten Virág elvtárs. Csakhogy őt a film végén elvitte a hatos villamos, s nemsokára megy utána a többi elvtárs is. A balliberális elit bajban van, így bölcs előrelátással megkezdte saját utánpótlásának kinevelését.
Legyünk őszinték: amit az LMP-Humanista Párt szövetség mond, azzal nagyjából-egészében nincs semmi gond. A politikai elit lejáratódott, mindent behálóz a korrupció, nyakig ülünk a gazdasági és morális válságban, a nyakunkon ülő globális felmelegedéssel pedig egy félmondat erejéig sem foglalkoznak a parlamenti pártok. A megoldási javaslatokkal is nehezen lehetne vitába szállni: új erőket, új arcokat a közéletbe, vizsgálják felül a pártfinanszírozási rendszert, zárják el a szivárgó (vagy inkább már ömlő) közpénzcsapokat, szorítsák rá a cégeket a környezetvédelmi előírások betartására, utóbbiakat pedig alaposan szigorítsák meg! Még a multiknak is odamondogatnak: védjük meg a magyar gazdát, hipermarketek helyett helyi piacokat! Örülnünk kéne, hát, hogy a Jobbik mellett megjelent még egy gyökeres változásokat követelő, globalizáció kritikus, már-már nemzetinek mondható erő. Csak, hát azok a fránya részletek. Tudják, amikben az Ördög olyan jól érzi magát, hogy az igazságot vizslató tekintetek elől rendszeresen oda bújik. De nem is kell olyan nagyon kitartóan vizsgálódnunk, hogy a vörös farok, a szép nagy szarvak, no, meg a paták láthatóvá váljanak.
Vegyük csak szemügyre a párt listáját! Mert, hát ugye, arra szavazunk, ha a szép hangzatos jelszavak meggyőztek minket. Mindjárt ott találjuk a legelején a megnyerő mosolyú Szabó Tímeát. A hölgy által nyújtott esztétikai élménybe nehéz lenne belekötni (e tekintetben egyedül a Jobbik lehet az LMP kihívója, Morvai Krisztinával). Ám a múltjában már találunk néhány elgondolkodtató elemet. Szabó kisasszony ugyanis 2003 és 2007 között a Magyar Helsinki Bizottságot erősítette. Ez az a belpesti értelmiségi cég, amely a rendszerváltás óta menetrendszerűen minden évben rongyosra sírja a nyugati lapok hasábjait a honi antiszemitizmus és rasszizmus aggasztó terjedéséről. Becsületükre váljék, annak idején a kilőtt szemű, félholtra vert, koncepciós perekben elítélt kormányellenes tüntetőkre is vesztegettek pár sort - majd visszatértek kedvenc témájukhoz, a szélsőjobboldali veszélyhez. Tímea a Bizottságon belül a bevándorlók jogai felett őrködött, így biztosak lehetünk benne, hogy Brüsszelben minden tudását latba vetné, hogy megakadályozza az Európába kontrollálatlanul milliószámra érkező harmadik világbeli „menekültek” áradatának megfékezését. Tehát, aki még több arabot, és feketét akar látni a Keleti környékén, az bátran szavazzon az LMP-re!
A lista harmadik helyén figyel Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, a mindannyiunk számára szép emlékeket idéző Tarka magyar felvonulás szervezője, és annak az Amnesty International-nak a munkatársa, amely épp a napokban hívta fel a civilizált világ figyelmét a Magyar Gárda, és az „élet minden területén tetten érhető rasszizmus” veszélyeire. Hiba volna megfeledkezni a lista ötödik helyén tanyázó Rauschenberger Péterről, a Védegylet egyik fejeséről. Péter a rendszerváltás mozgalmas éveiben a nagykanizsai Fideszt erősítette, majd ’93-ban a párt legelső, tétova jobbra tett lépéseit éberen észlelve gyorsan szakított az eretnekekkel és megtért az SZDSZ kebelére. Hűségét a párt a hallgatók által nem túl nagy lelkesedéssel fogadott felsőoktatási reformban való részvétellel jutalmazta szép emlékű Magyar Bálint minisztersége idején. Jelképes, tizenhatodik helyen szerepel az LMP listáján Lovasi András is, akinek személyesen életem első nagy rocklegenda meghasonlását köszönhettem, amikor tizenéves Kispál-rajongóként döbbentem tapasztaltam, hogy az együttes számait nem hallhatom többé kedvenc adómon, a Pannon Rádión - mivel a frontember letiltotta szerzeményeit a „szélsőjobboldali” médiában. A párt egyik kampányvideóján feltűnnek még olyan egykori hardcore SZDSZ-es művészek és újságírók is, mint Spitzer Gyöngyi Soma, Para-Kovács Imre, vagy Hajós András, akinek (a főpolgármesteri stáb tagjaként) többek között a „Budapestnek Demszky kell!” című 2002-es kampányklasszikust is köszönhetjük.
Most komolyan: el tudjuk képzelni, hogy ezeknek az arcoknak valóban halálosan elegük van az elmúlt 20 év korrupt, álszent, országot kiárusító politikájából? Hogy épp a balliberális udvartartás médiabohócainak, és jól fizetett krónikásainak, vagy a vidéki liberális másodvonalnak lett tele a hócipője azzal, amit az őket tenyerükből etető fejesek művelnek? Nem, ezek a fazonok nem az évtizedek óta folyó tudatos nemzet-és értékrombolástól, nem a magyarság folyamatos rasszistázásától, gyalázásától, vagy a cigányság magyarokra uszításától sokalltak be - hanem az SZDSZ vezetésének szerencsétlenkedésétől. Amely éppen azt veszélyezteti, hogy ebbéli tevékenységüket zavartalanul folytathassák. Kóka János, majd Fodor Gábor vezetésével a liberális törpepárt a magyar politika mikroorganizmusává vált. Igaz, még így is meglehetősen kártékony tud lenni, de az emberek lassú öntudatra ébredése olyan antibiotikumként hat, amely a következő választások alkalmával végleg megtisztíthatja tőlük a közéletet. És akkor a hagyomány-és nemzetellenes ultraliberalizmus képviselet nélkül marad Magyarországon. Pontosan ettől rettegnek a Helsinki Bizottságban, az Amnestyben, és az áporodott levegőjű belvárosi kávéházakban egyaránt. Ezért kell - a ’90-es SZDSZ-hez kísértetiesen hasonlóan - jól hangzó, vagány, radikális jelszavakat harsogni, ezért kell pimasz lazasággal kigúnyolni a politikai elitet, amely már képtelen kiszolgálni a liberális értelmiség pozícióéhségét, és destruktív hajlamait. Igen, a politika lehet más - de ők sosem. Ezért kell megváltoznia mindennek - hogy minden ugyanolyan maradhasson. Ha bedőlünk, meg is érdemeljük …
dn
(e-mail cím a szerkesztőségben)
Vonatkozó levél:
Az LMP hivatalos válasza dn olvasói levelére